Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-09-07 / 36. szám

368 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1912. még nagyobb hatalommá lön s a materializmus hihetetlen mérveket öltött. Ez a „felvilágosítás", mely Voigt, Bächner, Moleschott s mindenekelőtt Darivin nevéhez fűződik, még a családi lapokban is megvetette a lábát. Hiickelnek 1892-ben tartott előadása, melyben a monizmust mint a vallás és természettudomány összekötő kapcsát magasztalja, megmutatta hova vezet ez az irány. Eme előadás elvizenyősitett termeke ugyanazon szerzőnek „Welträtsel"'-je, melyet a szakemberek épp oly mtrtekben elvetnek, mint amily mértekben a terinésrettudományilag éretlen elemek magasztalnak, Chwolson, Paulsen, Loofs és Dmnert végleg megcáfolták. Immár megkezdődött a harc. Ésszrevették a nagy veszedelmet, melyet a mouisztikus mozgalom felidézett, s azt, ellensúlyozni törekedtek. D >nnert tanár „Glauben und Wissen" cnnmel folyóiratot alapított. Következtek Há-.kel Weidmann es R

j,inhe berlini előadásai. S ezzel elő vQlt. készítve a talaj, hogy nagyszámú természettudós és orvo-! az alheizmus és materializmus leküzdesére a Keplerbund bun egyesüljön s előadásokban folyó iratokban, számos természettudom myi könyvkiadványaiva\ tanfolyamok tartásával s mindenfele taneszközök szétosztásával áldásos munkásságot fejtsen ki. Kimondhatatlan az a jótékony hatás, melyet ez a társulat már edd'g is gyakorolt. Az ellenfel óvatosabb lett. különbséget tesznek most már tény és hvpothézis között. Az a harc, mely 1908 ban Hüchel és Bra^z között Häckelnek ábrahamisitásai körül folyt (M. L. XII. évf. 1. sz.), eléggé megmutatta, hogy a KepUrbund hatalom, melylyel a materialista tudosoknak szárnolniok kell. Hogy a Keplerbund harcmodorával is megismerkedjünk. hosszabb fejtegetés és magyarázgatás helyett elővesszük hivatalos lapjának (Unsere Welt) mult decemberi számát, melyben dr Linstov tanái a mimikri csodálatos tanáról értekezik. Már régen megfigyelték a tudósok, hogy bizonyos állatok más állatokhoz, pl. bizonyos lepke darázshoz, alkatra, vagy s/inre nézve igen hasonlítanak, vagy hogy egyes rovarok a nekik tartózkodás helyül szolgáló növényekkel egyazon szinüek, vagy pedig, hogy bizonyos hernyók — pl. ijedtségükben — teljesen hasonlóvá válnak ahhoz a galyhoz, amelyen ülnek. Ezekből a tényekből az evolucionisták elméletük igazolására fegyvert kovácsoltak azáltal, hogy a megfigyelések leírásába bélecsempészték az utánzás fogalmát, melyet felül rá még céltudatos tendenciával ruháztak fel. Azok az állatok valamit utánoznak — mond ják —, hogy ezáltal ellenségeik elől jobban védve legyenek, vagy azt állítják, hogy a szinök s más tulaj donságaik által védett egyedek, mivel ellenségeik elől jobban voltak megvédve, megmaradtak, mig a kevésbbé védettek a létért való küzdelemben elpusztultak. Mit tesz most már a Keplerbund? Mindenekelőtt elismeri a fentemiitett tapasztalati megfigyelések valódiságát, amint azokat egy elfogn'atlan természettudós sem tagadhatja. A Természettudományi Közlöny egyik utolsó számában Berqet Alfoz, párisi tanár érdekes esetet közöl, nem éppen a mimetizmus, hanem a homokrómia (szinmajmolás) illusztrálására, mely abban áll, hogy az állatok szine megegyezik a környezet színével. Hogy ez a tünemény olykor megváltozik, azt a félszeguszó hal példáján mutatja. „Vegyünk — mondja — egy kis félszeguszót és tegyük valamely vízmedencébe, melynek feneke nagyon világos, majdnem fehér homokkal borított; az állat körben forog, a fenéken, uszószárnyait verdesi s az előzetes munkálattal kezdi befödni magát a homokkal;., azután mozdulatlan marad. De ekkor a szine lassankint megváltozik és 28 óra alatt a bőre annyira fölveszi annak a homoknak a szinét, amelyen nyugszik, hogy gyakorlatlan szem nem tudja megkülönböztetni a fenéktől. De ez még nem minden. Tegyük most ezt a megfehéredett félszeguszót egy más medencébe, melynek feneke sötét homokkal borított. Az állat eleinte a fenékbe igyekszik mélyedni, de lassanként a bőre megsötétül s végül uj ágyának szinét veszi fel, „de e második műveletkor sokkal kevesebb időre van szüksége, mint előbb, mikor mintegy bele kellett gyakorolnia magát az átalakulásba." Ezt tagadni senkinek sem áll érdekében, legkevésbé a Keplerbundnak. Csak azok ellen a spekulatív következtetések < llen foglal állást, melyeket ilyen megfigyelésekből egyes tudósok nagyon könnyen — lehet mondani könnyelműen — levonni szoktak: az utánzás és céltudatosság fogalmainak az ilyen tüneményekbe való bevitele ellen'. Ami most már az utánzást illeti, dr. Linstow azt a találó megjegyzést teszi, hogy az utánzás lelki tevékenység, mely sohasem vezet testi átalakulásokhoz. „A majmok utánozhatják ugyan az emberek cselekedeteit, mindamellett testi tulajdonságaik változatlanul maradnak." Ha a testi tulajdonságok is megváltoznak, nem lehet szó utánzásról. Eszerint a félszeguszó színváltozása sem utánzás. Hiszen megváltozik egy testi tulajdonsága, a s-/ine. Még helytelenebb a változás céltudatosságáról beszélni, hogy az állatok azért változnak, hogy ellenségeik ellen annál inkább védve legyenek. Linstow szerint éppen a legkevésbbé védett fajok a leggyakoriabbak. „A káposzta lepke sem petés, sem hernyós, bábos, vagy lepkés állapotában éppenséggel nincs védve, sőt nagyon is feltűnő színezetű s mégis igen közönséges lepke, mig a. védszinezett fajok ritkák." Különben is nem csodaszámba menne-e, ha az öntudatnélküli alsórendű állatot tudatosan változást idézhetnének elő testükön? Nem olyasmit érlelt-e itt meg a darwinizmus, amit más téren a leghatározottabban elutasít: csodát? Berget sem ment a darwinisztikus tudások tévelygéseitől. A félszeguszó színváltozását ő is igyekszik megmagyarázni. „Vannak különös sejtek — mondja—, melyek színes, vagy fekete festőanyagot tartalmaznak s melyek az említett állatok bőrében találhatók. Az állat tetszése szerint (sic!) a sejtekből nyúlványokat bocsáthat ki, ugy, hogy tartalmuk sokkal nagyobb területre terjed ki, mint a mekkorát a sejt eredetileg elfoglalt; a szétterült anyag, ha pl. vörös volt, nagy vörös foltokat létesít az állat bőre alatt és jól megérthető, hogy ha a bőr végtelen sok ilyen vörös folttal van borítva, olyan a lá szata, mintha egyenletesen ilyen színnel volna bevonva; ez a szin változó, mert az állat a különféle sziníi sejteket váltogathatja." Itt csak azt kérdezzük, ha a félszeguszó tetszése szerint változsathatja szinét, miért tetszik neki az első átalakulásnál 28 órát igénybe vénni, a következőknél pedig fokozatosan kevesebbet, holott mindig más és más sejteket kénytelen kitágítani. Ha egyazon sejtek szerepelnének mindig, akkor még érthető volna: megszokják az átváltozást. De igy kételkedünk azon, hogy az az átváltozás az állat tetszésétől függ. Talán mégis csak külső befolyás következtében megy az végbe ! Felhoztuk a félszeguszónak eme példáját s Berget