Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-31 / 35. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 233 ket olyan községben helyezze el, ahol evang. egyház van. E feliratra érkezett válasz rövid tartalma a következő (L. 1911. évi egyet, közgy. jk. 100. p): A beiügyminiszter tudatja, hogy az elhagyatott gyermekek védelmét az állami gyermekvédelem a m. k. állami gyermektelepeken az úgynevezett államilag kiválasztott családban oldja meg, az erre vonatkozó szabályzat 27. §. szerint minden gzermeket lehetőleg vele egy vallású nevelő szülőknél kell elhelyezni, azokban a kivételes esetekben pedig, amikor az elhagyatott gyermekek intézetbe adatnak, gondoskodva van arról, hogy vallásuk szerint, vallási nevelésük csorbát ne szenvedjen. Egyetemes közgyűlésünk e választ „megnyugtató tudomásul" vette. Négyezer gyermek, eqy kis ezred pusztul el szemünk előtt s mi ezt megnyugtató tudomásul vesszük. Azt hiszem, már előre tisztában lehettünk volna ezzel a felelettel, mert a miniszter ur rendesen a „ Beschwichtigungshofrat

Ä szerepót játsza velünk szemben is. Mindig csak megnyugtatni kiván bennünket!! Konventjeink évről-évre intéznek feliratokat a minisztériumokhoz, vezéreink évről-évre járnak oda, h°gy jogos igényeinket követeljék, a stereotyp válasz pedig mindig az: Elismerem a protestánsok igényeinek jogosságát, készségesen segitek! Sokszor, ha nagyon sürgős követelésekkel állunk elő, a miniszter ur már a pénzösszegeket is megszeretné előre nevezni, de hát előre mégis csak a pénzminiszterrel szeretne tárgyalni, azután majd mindent megtesz, a bajokat véglegesen rendezni fogja, ugy amint azt a bizottság óhajtja stb. Sajnos azonban, ezen sokszor félre nem érthető, határozott kijelentések dacára — semmi sem történik. Az embernek önkénytelenül eszébe jut az a német definíció: „Was ist das ein Minister? Ein Minister ist ein Philister, das heisst viel ist er, allein was er verspricht vergist er." Ugy látszik épp ugy haladunk ebben az ügyben is. A miniszter ur citál az állami menhelyekről szóló törvényből, mondván : „Minden gyermeket lehetőleg vele egyvallásu nevelőszülőknél kell elhelyezni." Sajnos azonban, azt a szép és messzeható törvényt egyetlen egy szó, a „lehetőleg

1

4 teljesen illuzóriussá teszi. Megszoktuk már, hogy velünk szemben rendesen a legtágabb fogalmakat alkalmazzák. S mi aztán, mint mindenütt, ugy itt is a rövidet huzzuk. Elszomorodva kell látnunk évről-évre való mindnagyobb számbeli csökkenésünket s hogy bomlik szét lassan-lassan, de biztosan, szeretett egyházunk. Közgyűlésünkön sok „nagyröptü" beszéd hangzik el, sok a szó, hiányzik azonban a kellő komolyság és ami a fő: a tett! Egyszerű lapáliákkal vesztegetjük a drága időt, ahelyett, hogy komolyan tanácskoznánk a felett, hogy miként állítsuk meg a gördülő lavinát, mely elsöpréssel fenyeget bennünket. Kérdem most már, jól és helyesen van-e imigyen? Nem indul meg szivünk? Hagyjuk ezt a kis ezredet, 4000 gyermeket szemünk előtt pusztulni? Evangelikus belmisszió, hol van a te országod? Nem kell-e mindent elkövetnünk, hogy ezen gyermekek megmentessenek ós ev egyházunknak megtartassanak? Felkérem ezennel egyházunk vezérférfiait, minden hű fiát, minden lutheránust: ne nézzük csak egykedvűen e gyermekek szomorú helyzetét, hanem mentsük meg őket szeretett egyházunk számára ! De hogy és mily uton lenne ez elérhető? Ennek a nagyfontosságú kérdésnek adminisztratív megoldására csak egy mód kínálkozik, t. i. az: ha mi ezen gyermekeket vallási oktatás és nevelés céljából evang. otthonokban helyezzük el. Magától érthető, hogy 4000 gyermeket be nem fogadhatunk, de arra nincs is szükségünk, célt érünk mi azzal az eljárással is, ha az államtól azon evang. gyermekek kiadását követeljük, kik a 13—14 éves kort érték el, tehát olyanokat, akik 1—2 év múlna érettek a konfirmálásra. A torzsai árva ós szeretetház (konfirmandus otthon) ez irányban most tette meg az első lépést, amidőn a szabadkai m. kir. állami gyermekmenhelyből vallási nevelés céljából 12 oly evang. gyermeket fogadott be, kik másfelekezetű nevelőszülőknél voltak elhelyezve, Ha most már a vallási nevelésnek ezen módja beválik — s kétségtelen, hogy be is fog válni — az intézet vezetősége rendithetetlenül meggyőződve arról, hogy a mi evang. keresztyén nevelésünk minden nevelésnek legtökéletesebbike, azt fogja határozni, hogv ezekből a hitükben olyannyira veszélyeztetett evang. gyermekekből annyit fog megmenteni, amennyit épp lehetséges; nem kiméi költségeket és áldozatokat, kibővíti az intézetet még 2—3 hálószobával, ahol majd a már felvett gyermekek mellé még 40—50 ily gyermeket helyez el. Ha most már minden egyházkerület hasonló intézkedéseket tenne s a már fenálló árva- ós szeretetházakhoz még 2—3 hálószobát hozzáépít, e nagyfontosságú kérdés könnyű szerrel meg lenne oldva s a hitükben veszélyeztetett menhelyi gyermekek meglennének mentve. S miután az állam minden gyermek után évi 200 K ruházati és ellátási költséggel járul hozzá, a kerületekre ezen intézkedés folytán vajmi kevés anyagi teher háramlana. Torzsa. Fammler G. Adolf. IRODALOM. Előfizetési felhívás. Ámós prófétához egy tudományos kommentárt írtam modern szövegkritikai alapon. Mivel az ilyen tudományos munkáknak nem nagy az olvasóközönsége másutt sem, nemhogy nálunk, azért a paróchiális könyvtárbizottságba vetettem minden reményemet, hogy az majd kiadja. De az, amint a legilletékesebb helyről tudomásomra adták, annyira el van foglalva a magyar tudományos theológiai irodalom megteremtésével, hogy efélékre nem ér rá. Ennélfogva kénytelen vagyok azt előfizetők segítségével kiadni; ós ezennel felkérem azokat, akik ebben támogatni készek, hogy az előfizetési dijat, 4 K-t hozzám f. évi szept. 30-ig postautalványon annyival inkább is megküldeni szíveskedjenek, mert a munkát, mely körülbelül 7—8 ivre terjed, minden esetre kiadom, de éppen csak annyi példányban nyomatom, ahány előfizető jelentkezik. Könyvárosi uton nem lesz kapható, gyüjtőiveket sem bocsájtok ki. Az előfizetők október folyamán egyszerű bérmentesitett postai küldeményként kapják meg. Kezdete akar ez ienm a prófétákhoz, sőt, ha nálunk még nagyot remélni szabad, más könyvekhez is kiadandó kommentársorozatnak. Azért kezdem ezt Ámossal, mert mint meglehetősen tudott dolog, az ő könyve a legrégibb prófétai könyv. Bármiképen sikerüljön is ez a vakmerő vállalat, az időrendben utána következő könyvet még kiadom, mihelyt csak lehet és ha ez sikerül, akkor jön utána a többi szintén időrendben, előre meg nem határozott, de mégis rendes időközökben; ha pedig nem, akkor nem. Ha elegendő előfizető nem jelentke-