Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-08-10 / 32. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 233 > got alapítottak a vallásos irodalom fellendítésére. E részvénytársaság sokat is tett a vallásos irodalom terén. Kiadványai egész könyvtárt képeznek. De a belmissziói munka hathatós és eredményes végzésére ez sem volt elegendő. Ebbe a népet is bele kell vonni. Azért sürgette Fábry, hogy a külföldi példa után indulva, rendeztessenek az egyes egyházakban belmissziói ünnepélyek istentisztelettel s előadásokkal egybekötve. Az ünnepélyen megjelenő lelkészek pedig gyűljenek össze tanácskozásra, meghányván-vetvén a legszükségesebb teendőket. Elsőnek a modori II. egyház rendezett ilyen ünnepélyt 1899-ben s azóta ezen ünnepélyek más és más egyházban minden évben tartattak. Minden, de minden nyilvános volt nálunk. Megtartásuk a programmal együtt egyházi lapokban hirdettetett, lefolyásukról, a bennük elhangzott beszédekkel és előadásokkal együtt emlékkönyv jelent meg, megtartásukról értesítve lett az egyházi felsőhatóság,. az esperes és Modorban 1908 ban ilyen ünnepély alkalmával Farkas Géza volt jelen, mint az esperesség képviselője s az ünnepély és a konferencia lefolyásáról a legnagyobb megelégedésének adott kifejezést. De hogy is lehetne ez másképpen! Hisz a tárgyak, amelyek a konferenciát foglalkoztatják, oly eklatáns egyháziak és vallásiak, hogy ez minden evangélikusnak csak megelégedésére szolgálhat. Hisz ezeknek a konferenciáknak köszönhető, hogy alig tiz óv alatt majdnem 100,000 K-t gyüjtöttünk az árvák ellátására a tót nép körében. Nekik köszönhető, hogy van kész agenda kéziratunk, partitúránk, kitűnő kiadású énekeskönyvünk, hogy megindul a traktatus irodalom s nagy részben nekik köszönhető, hogy a tót nép egyáltalán élvezheti az evangéliumot nyomtatott szó alakjában. Ha ezen állításomat valaki túlzottnak tartja, azt csak arra kérem, nevezzen meg egy lelkészt, aki tótul irodalmilag működik s a perhorreszkált belmissziói konferencián kivül áll. S ezen működésében áldott konferenciát létezésében veszélyezteti az egyetemes gyűlésnek a dunáninneni kerületi gyűlés indítványára hozott határozata. Pedig nem volt titkos, nem tartatott a felső hatóság tudta nélkül s nem is volt szeparatisztikus, hisz a tót hivek lelki üdvéért egyaránt dolgozott s szolgálatot tett minden tótul prédikáló lelkésznek az általa megindított homiletikai folyóirattal. A konferencia csak a legnagyobb szeparáló, az Úristen által teremtett alapokon, az anyanyelv alapján akarta a tót nép vallási színvonalát emelni. E pár sor talán eléggé megvilágíthatta ezen belmissziói konferencia lényegét s talán sikerült a tisztelt olvasót meggyőzni arról, hogy itt rejtegetőzésről s a felügyelet mellőzéséről nincs szó. De talán sikerült meggyőzni, ha nem is mindenkit, de legalább néhányat arról is, hogy ezen konferenciának fentartása szükséges a tót nép vallásos nevelésének s igy önegyházunk fejlődésének érdekében is. Mert ha szenved az egyik tag, azt az összes tagok érzik s ha az egyik tag fejlődik, ez a többiek fejlődését is előmozdítja. Nekünk végre már szakitanunk kell azzal a felfogással, hogy egyházi téren mindent gyűléseinktől várjunk, de szakitanunk kell azzal a felfogással is, hogy minden munkára az indításnak felülről — a püspöktől, az esperestől stb. — kell jönnie. A mai bonyolult adminisztráció mellett gyűléseink, püspökeink és espereseink annyira el vannak ezzel foglalva, hogy más egyházi téren kifejtendő munkára nem is gondolhatnak. Hisz egyik püspökünk nyilvánosan panaszkodott arról, hogy alig ér rá valamit olvasni. A munkafelosztás elvének itt is nyilvánulnia kell. S egyházi életünk ellaposodásának egyik oka mindenesetre az, hogy a többség az egyházi téren a szorosan vett hivatali teendőkön kivül meg volt elégedve azzal, hogy a gyűléseken igenelt, vagy pedig Vitatkozott. Ha valalahol — akkor itt — decentralizációra van szükség. Lám; a dunántuliak megalakitötták saját belmissziói egyletüket s a hivatalos egyház:

1 nem vallotta kárát. Ily belmissziói egyletre, amint azt a tót'nép lelki nyomoráról Vázlatosan közölt rájz világosan megmutatta, á tót nép között okvetlen szükség van. S reméljük, ha az Őrálló szerkesztőségének tanácsát megfogadva, üf egylet alapszabályainak megerősítését fogjuk kérelmezni, az egyház komblyan gondolkodó elemeinek pártfogására bizton számithatunk. Mert nevezzük azt egyletnek, társulatnak, vagy bárminek is a világon, a fő az, hogy munkateret engedjen azoknak, akik Isten országát a tót nép között épiteni akarják. E munkát akadályozni, vagy lehetetlenné tenni a legnagyobb bűn volna s nem jelenténe mást, minthogy egyházunk nem tudja felfogni saját magasztos célját. Nem a tót belmissziói konferencia kebelében működő lelkészek voltak az okai annak, hogy hivatalosan is megállapított alapszabályok és külső szervezet nélkül működtek, hanem az egyetemes gyűlés, amely az egylet alakítását nem engedélyezte. A világosságot nem akartuk véka alá rejteni, de a gyertyatartót nem volt módunkban megszerezni. De bizunk abban, hogy az Őrálló szerkesztősége most már oda fog hatni, hogy ezt a gyertyatartót — a külső szervezetet — is megszerezhessük s Isten segedelmével bebizonyíthatjuk, hogy célunk Isten országának építése s hogy e munka érdekében képesek vagyunk minden szellemi s anyagi áldozatra. Zoc

h Sámuel * Igen nagyfontosságot tulajdonítunk ezen ügy teljes tisztázásának, azért minden változtatás nélkül közöltük le Zoch testvér cikkét. Elismerjük azt, hogy ezen historikumot a maga teljességében nem ismertük. Igen szomorú dolgok azok, amelyeket itt olvasunk. De ha ezen historikumot nem is ismertük, az nem zárja ki azt, hogy a felvidéki evang. tót népnek állapotát nem ismernők és itt — sajnos — igazat kell adnunk cikkíró testvérünknek, hogy a tót nép lelki nyomora nagy még most is s a belmissziónak annál fokozottabb mértékben kell munkálkodnia, hogy azt a szegény népet lelkileg gazdaggá tegye. Mert e tekintetben igen szomorú tapasztalatokat tettünk. Még azelőtt 20—30 évvel az evangelikus tót nép a vele együtt lakó róm. kath. néppel össze sem volt hasonlítható, mert annyira felette állt emennek akár műveltség, akár józanság, akár takarékosság, szorgalom, erkölcsi tisztaság dolgában, hogy az evangelikus nép határozottan az intelligenciát képezte; ma a róm. kath. egyház iskoláinak valamivel intenzivebb munkája folytán egyrészt a róm. kath. tót nép emelkedett, a mi népünk — másrészt nem tudom mily sajnálatos okok folytán, de ezen okok között az iszákosságot, a spiritusznak mértéken felüli élvezetét tisztán látom — sülyedt annyira, hogy most a két vallású nép között alig tehet különbséget tenui. Még is — bár igen, igen szükségesnek látjuk és tudjuk a belmissziói munkát az evangelikus tót nép között s bár tudjuk azt is, hogy ez a munka csak anyanyelven folyhatik — még is újból is csak azt mondjuk, hogy a „tót nép", „tót pap" kitételek teljesen feleslegesek és csak sok gyanúra adnak okot a dolgokat tel-