Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-07-20 / 29. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 233 minden körülmények között az egyházközségé kell, hogy legyen. A segélyezés kötelezettsége pedig az államé. Nos hát a jelenleg érvényben levő kongruális rendszerben ez a két kötelezettség gyakran kicserélődik s ez az egyik főoka annak, hogy a lelkészek fizetésrendezése az állam, illetőleg a kormány részéről a kivánt mértékben nem teljesíthető. Következik ebből, hogy a cserét helyre kell állítani. Vagyis meg kell állapítani az egyházközségek részéről akár közvetlenül, akár az adóalap csökkentésére szolgáló segély igénybevételével azt a minimális fizettséget, melyet minden egyházközség köteles lelkészének megadni akkor, ha azt akarja, hogy anyaegyháznak ismertessék el. Ez a minimum pedi^ több kell, hogy legyen, mint az állam által nyújtandó összeg, mert csak igy tartható fel sértetlenül az elv, hogy az egyházközség „fentartó", az állam „segélyező," Mindaddig, mig ebbe a kérdésbe az egyházközségeket be nem vonjuk s kizárólag a állam háztartására támaszkodunk egyetemleges és közmegelégedésre eszközlendő fixetésrendezés nem lehet. A másik fontos dolog egyházegyetemünk részéről az, hogy Alk 25. §-ában foglalt elv nemcsak az ág. h. ev. anyaszentegyház, hanem az összes többi felekezetek törvénykönyveiben feltalálható legyen. Vagyis a közös prot. bizottság által oda kellene hatni, hogy a kormány az ág. h. evang. egyház Alkotmányában foglalt elvet az 1848: XX. t.-c. alapján a többi felekezetektől is, segélyezésének alapfeltételéül követelje meg, azaz az állam sehol se legyen a lelkészi hivatal fentartója, hanem C3ak segélyezője. Gondoljunk egy pillanatra a gör. kath. és gör. kel. román lelkészekre s azonnal kiviláglik e követelménynek nemcsak egyetemes egyházi, de nemzeti értéke is. Természetes, hogy ez maga után vonná az Összes felekezetek kebelében eszközlendő ujabb bevallás szükségességét is. És ezt nekünk prot. lelkészeknek nemcsak óhajtanunk kell, de sőt követelnünk kell. Mert ha a mi lelkészeinknek a Lombos-féle tervezet alapján eszközlendő segélyezése gróf Tisza István szerint egy ujabb bevallás eshetőségét teszi szükségszerűvé, ugy akkor nem hiszem, hogy lenne lelkész, aki az ujabb bevallást ellenezné, sőt az általános közérdek szempontjából e bevallást követelni kell mindenkinek. De mily óriási haszonnal járna a közérdek szempontjából e bevallásnak a többi, mondjuk az összes felekezetekben való végrehajtása különösen akkor, ha az állam „segélyezési" kötelességét fenn akarná tartani! Hiszen, hogy példával is éljek, itt vannak a gör. kel. egyház lelkészei. Az első bevallás alkalmával ezek a lelkészek abszolúte semmi fizetést az egyház részéről a maguk részére be nem vallottak. Ez egyházközségek 50%-a alig 100—200 K-t ad a lelkészének — a többit az állam pótolja. Honnan van ez? Onnan, hogy a román lelkészeknek hiványilag megállapított fizetése nem volt. Amit a hivő lelkészének köteles volt adni, az ajándék számba ment, e

7t az ajándékot, mely fizetség jellegével bírt, az állam kongrua segélyezéskor nem számította be, csak a készpénzt, mely pár száz koronánál alig tett ki többet. Az az ajándék, melyet kötelesek a hivek járandóság címén adni, kitett és ma is kitesz, lelkészségek szerint 1—2000 K-t. Ez az összeg nem számíttatik be a kongruasegélybe. Igy a román lelkészek — ismerjük jól, hisz e sorok írója is azok között él — jó módban vannak, gazdagszanak, házakat építenek — államsegélylyel. Ha egy uj bevallásnál itt is érvényesül az egyházközségek „fentartóí" kötelezettsége, mily óriási összeget takaríthatna meg az állam az arányosabb szétosztás céljából. Hiszen, ha már Apponyi szentesitette a kormánynak azt a törekvését, hogy a 48-iki XX. t.-c idevágó szakaszát az összes felekezetekre kiterjesztette, tekintet nélkül a múltra s ha már ez a kormány is a protestáns államfők segédlete mellett ezt az elvet vallja, ugy óriási s egyben kicsinyes hibát követünk el akkor, mikor csak magunknak követelünk, mikor csak a mi igényeinkkel foglalkozunk, jóllehet tudjuk, hogy as állam a mi követelésünket a többi felekezetek követeléseivel parallel szándékozik csak teljesíteni. Meg vagyok arról győződve, hogy a mi egyházunknak, az egyház lelkészi karának tesszük a legnagyobb szolgálatot, amikor oly általános módozatokat állítunk fel a kormány segélyezési szándékai elé, amely módozatokban nemcsak a mi egyházunk, hanem a többi felekezetek követelései is kielégítést találhatnak. Ismételten hangoztatom, hogy ebbe a munkába be kell venni az egyházközségeket is. Meg kell értefni velők kötelezettségüket, melylyel tartoznak saját lelkészüknek, de az egyeten.es egyháznak is. Es e kérdéssel annál inkább és sürgősebben kell foglalkoznunk, mert a legújabban kiadott politikai jelszavak esetleges uralomra jutásával hirtelen bekövetkezhetik egy olyan kormányrendszer változás, mely irántunk még ellenségesebb állásfoglalásával e kérdésben oly zavarokat idézhet elő, melyek készületlen egyházkormányzatunkat könnyen katasztrófához vezethetik. •Tfif