Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-05-04 / 18. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 regisztráljuk a közös prot. bizottság munkáját s itt is csak arra kérjük egyházvezéreinket, hogy amit bölcsen elhatároznak, annak a legnagyobb erélylyel érvényt is szerezzenek, hogy e határozatok ne maradjanak csak a papiron. Ami a debreczeni egyetemen tervbe vett közös prot. theol. fakultást illeti, igen helyeseljük dr. Baltik indítványát. Szóljon ehhez az egész evangelikus egyház s amint mi egyházunk közvéleményét ismerjük alig ha fogja ezt az eszmet helyeselni. Nekünk adjon az állam külön theol. fakultást a Pozsonyban felállí­tandó egyetemen, amint ezt az eszmét lapumban már több cikkben is sürgettük s megindokoltuk, vagy eset­leg egy másik akadémiánkat fejleszsze theol. fakultássá. Amint az egyetértő munkálkodást szeretjük látni az anyagiak teién, ugy tan, hitelvek, tudomány és a vallás­erkölcsi szellem és jellem terén az eddigi történeti alap és a kialakult individualitás megőrzésinek vagyunk és maradunk a szószólói. Egyházkerületi közgyűlés. A dunántuli evang. egyházkerületnek f. évi rendes évi közgyűlése Győrött fog megtartatni augusztus hó 28-án. Jelentés az evang. lelkészi fizetésiendezési moz­galomhoz. A fizetésrendezési mozgalom nagy arányokat kezd ölteni. A 150 lelkész által kibocsátott „eg^eUmes evang. lelkészi fizetésrendezésí tervezethez t ddig 487 lelkész járult szavazatával s csak 6 szavazat ellene. Az ily formán általános megelégedésfel fogadott tervezet megvalósitása érdekében a 150 tervezetet kibocsátó lelkész, mint ad hoc fizetésrendezési választmány egy 22 tagu ad hoc igazgatóságot választott, melynek fel­adata lesz a fizetésrendezési mozgalom ébrentartása és irányítása s e célból közös értekezés és az illetékes körökkel való érintkezés. A tervezetet kibocsátó lelké­szek a maguk köréből megnevezvén az ad hoc igazga­tóságba bevonni kivánt lelkésztestvéreket, ezek eziiánt megkérdeztettek s mivel az igazgatósági tagságot elvál­lalták, örömmel közölhetem, hogy az ad hoc igazgató­ság ennek megfelelőleg a következőkép alakul meg: Elnök: Krupecz István alesperes, Hcntudvarrc k; titkai: Lombos Alfréd lelkész, Zombor; tagok: Bándy Endre lelkész, Léva, Bognár Endre leikész, Lovászpatona, Bohus Pál főesperes, Apácza, Famler Gusztáv Adolf lelkész, Torzsa, Frenyó Gyula főesperes. Nógrádszer.t­péterl, Holkó Mihály lelkész, Rókus, Horválh Sándor főesperes, Paks, Hurtay György lelkész, Os?1roiuka, Koch Aurél lelkész, Strázsa, Kovács Andor lelkész, Orosháza, Krizsán Zsigmond főespes, Trencsén, Mihalovies Samu lelkész, Bér, Mohácsy Lajos lelkész Marcza gergelyi, Németh Pál esperes, Vécse, Scbönviízner Kálmán lel­kész, Szentgyörgy, Szontagh Sándor alesperes, Szepes­váralja, Sztehló Gerő lelkész, Beszterezfhárya, Thern Ede lelkész, Mateócz, Vitális Gyula alesperes, Tólpelsőcz, Wagner Ádám lelkész. Rác-zkozár. — De nyilvánvaló, hogy nem lehet mindent az itt fe'sorolt lelkésztestvén k­től várni. A munkán kivül anyagi kellékek is s>űksége­sek Nyomda és expediálási költségre befolyt eddig 100 K, holott a tényleges költség máris megközelíti a 200 K-t. A jövőben is felmerülend majd némi kiádás. Kér­jük azért az összes lelkésztestvéreket — hiszen vala­mennyiünk anyagi előbbre jutását célozza e mozgalom —, hogy 1 vagy két koronát a mozgalommal felmerülő kiadások fedezésére Mohácsy Lajos lelkész ur címére Marczalgergelyibe (Veszprém vm.) küldeni szíveskedje­nek. Zombor, 1912. május 1-én. Lcmlos Alfred. lelkész, ad hoc tith Meghívó. A modori I. (tót) egyház Isten segedel mével f. évi május hó 12 én délután 3 órakor teszi le az uj árvaházi épülethez az alapkövet. Az ünnepély 3 órakor a templomban kezdődik s folytatódik az épités helyén. Ezen ünnepélyhez hitsorsosainkat tisztelettel meghivjuk s ké'jük, hogy a keresztényi szeretet ezen hajlékát zárják imáikba. — Modor, 1912 ápiilis 30. Az árvaházi választmány nevében Zoch S^mwl, ev. lelkész, árvah. ig. Követendő példa. A selmeczbányai evang. egy­ház, tekintettel a mossí&iii drágaság! viszonyukia. elha­tározta, hogy lelkészeinek ec'digi fizetését 30(0- 8C00 koronára emeli fei. — Vajha több helyen is követnék ezt a ritka (!) példát. Köszönet. Smid István rozsnyói lelkész 9 K 36 fillért küldött be hoz7ánk az evang. lelkészfiuk segélyző intézete javára, mely Összeget ő Palásthy Árpád és Pet­renkó Ella esküvőjén gyűjtötte intézetünk számára. A midőn az összeg átvételét nyilvánosan nyugtá om, egy­szersmind szives köszönetet is mondok Smid Lstván lelkésztársamnak a követésre méltó szívességért. Po­zsony, 1812. április 25-én. Okályi Adolf, int. ügyvivő. Fordulat Zoványi Jenő ügyében. A református konventi rendes bíróság csütörtökön tárgyalta Zoványi Jenő volt sárospataki theol, tanár perujitási kérvényét, amelyet az ellene lefolytatott fegyelmi ügyben adott be. A bíróság hosszú tanácskozás után a dunamelléki egy­házkerület bíróságának megfölebbezett Ítéletét megvál­toztatta, a konventi bíróságnak az alapperben hozott Ítéletét hatályon kivül helyezte és Zoványi Jenőt az ellene emelt vád és következményei alól felmentette. Adomány. Kassel városa (Nnémetország), mint a Szenoir György és Konrád féle árvaalap kezelősége a Hájnik községben (Zólyom vm ) építendő evang. temp­lomra 2C0 K-t adományozott. — Szepesbélán Teltsch Kornél 150 K-t adományozott a papfizetési alaprr. Ti­szovszky Nelli pedig szép drága oltárteritőt ajánaéko­zott. — Az Ur áldja meg szeretetével a jó lelkű ada­kozókat. Sánlha Károly »Buzgóság Könyve" cimü kiváló imakönyvére — illetve annak a hirdetési rovatunkban közzétett hirdetésére ismételten felhívjuk t. olvasóink figyelmét. Pályázatok és hirdetések. Pályázat. A tátraaljai ág. hitv. evang. egyház­megyéhez tartozó késmárki egyházközségben lemondás folytán megüresedett lelkészi állásra ezennel pályáza­tot hirdetünk. A megválasztandó lelkész a rendes lel­készi teendőköu kivül vallásoktatást is köteles végezni. Javadalmazása a következő: 1. 1800 (Ezernyolcszáz) K készpénz fizetés sz egyházi pénztárból előleges havi részletekben, ezenkivül kilátásba helyeztetik drágasági pótlék cimen 403 (azaz Négyszáz) K a törzsfizetésen kivül. 2. Megfelelő lakás természetben. 3. 12 öl =48 m 8 a városi hatóság által E^andó iá tűzifa a házhoz szállítva. 4. Az ö?: :zes : ^iöve^ .em 5. Az egyetemes nyugdijalapba fize endő járulék megfizetése. 6. A helybeli állami éi közsé tanintézetekben adott vallás­oktatásért járó il tmények. A pályázók — akik a ma­gyar és német nyelhet egyaránt teljesen birni tartoz­nak — kellően felszerelt kérvényeiket alulírott főespe­reshez Kakaslomiíczra f. évi junius l-ig küldjék be. Késmárk és Xakaslomnicz, 1912. április 28. Dr. Weitz Bel a, Szekely Gyula, egyházm. felügyelő 1. 2—1 főesperes.

Next

/
Thumbnails
Contents