Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-05-04 / 18. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 bizottság energikusan állást foglalna és különösen, ha a konventnek nagy politikai sulylyal biró tagjai illetékes helyen egész erkölcsi hatásukat latba vetik, már az 19J3. évi állami költségvetés hozni fogja a helyzet javulását, annyival is inkább, mert ez a helyzet az 1600 koronás fizetés mellett a protestáns papságra nézve tarthatatlan és megszégyenítő. Ugy érzem, hogy mulasztást követnék el, ha Dr. Baltazár püspöknek — tekintve, hogy az egész prot. papság érdekeit védte, az evangelikus lelkészi kar nevében — megbízás nélkül is, de bizonyára helyesléssel találkozva — ne fejezném ki erélyes fellépéséért hálás köszönetünket. N. A tállyai kézirat. (Első közlemény.) Mint a tállyai egyház volt adminisztrátora, ez egyház leveles ládájában egy igen érdekes régi latin kéziratot találtam. Azt hiszem, hogy ez egy valamely régebbi lelkésze, talán Psehyeczki Nagy Mihály, volt hegyaljai főesperes könyvtárából kerülhetett oda. Egy nagy, negyedrót, keménykötésű, 560 lapból álló kézirat ez. A lap felső szólein a könyv cime : „Religionis Evang. in Hungária.* Több helyen más papírra irt jegyzetek és javítások vannak e könyvbe részint beleillesztve, részint a lapokra ragasztva; s a végén „Finit. 1£03 Nyiregyhaza per Ad. Jurányi olvasható, kit én eleinte, mig azt át nem nóatem, e mű szerzőjének gondoltam, aki azonban e műret csak korrigálta, javítgatta. Átnézve e művet, azt láttam, hogy ez egy kiváló forrásmű, kivált a három felvidéki egyházkerület evang. egzházaira nézve. S olvasása közben rájöttem arra is, hogy ennek szerzője 1750 körül ratkói pap volt 3 gyanítottam, hogy az St - .nal András lehetett. Hogy erről megbizonyosodjam, irtam Ratkóra s más helyre is, de választ csak Koncsek János sajórédei kartársamtól kaptam, ki Schmal származását s művelődési helyét is közié velem, ki azt a gyanúját is kifejezé, hogy e mű Schmal „Adversariá'-jának a kézirata s szerinte Jurányi a szerző veje lehetett. S én utána nézve e könyv hátlapján csakugyan az , Adversariá"-t olvastam ki. Igy hát e kiváló forrásmunka valamikor mar nyomtatásban is megjelent, de azért — ha a t. Szerkesztő ur megengedi — legyen szabad nekem annak a kéziratából s jegyzeteiből eddig előttem a azt hiszem, hogy sok lelkésztársam előtt is ismeretien néhány apróbb szemelvényt bemutatni. Talán olyanok is lesznek ezek között, melyek nincsenek meg a nyomtatottban. Sajnos, hogy nem volt módomban ezt s ennek a jegyzeteit a régi nyomtatottal összehasonlítani. • Igy a szűz Mária tiszteletéről szólva Temesvári Pelbárt nyomán megemlíti, hogy szent István Keán bolgár (helyesebben bessenyő) fejedelmet a szűz Mária segélyével győzte le s ezért ajánlotta fel Magyarországot a Máriának, akit az akkori magyarok annyira tisztoltek, hogy a nevét hallva, mindjárt térdet és fejet hajtának. Később azonban szent Lászlót őseink még a Máriánál is jobban tisztelték, mit az is bizonyít, hogy Nagy Lajos királyunktól kezdve egész Rudolfig nem a Mária, hanem a szent László képét verették az aranypénzekre. A huszita tanok itt korán elterjedtek s az ő megkülönböztető jelük a pápistáktól a kehely volt s ez náluk mindenütt, igy a templomukban is, vagy a kőfalba faragva, vagy kifestve volt látható, ugy hogy Kromayer Jeromos szerint valami p plsta ellenfelük eme disztichont készítette róluk: „Tot pingit calices Bohemoium. terra per Urbes Ut credas Bachi numina sencta coeli." * A reformációt nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták hazánkban, ugy hogy a szebeni Stréter Kristóf ,Diploide"jában említi, hogy a felvidéki tanulók (in Montanis Studiosi) már 1525-ben örömmel énekelgették» hogy : „Vive ! vive ! mi Luthere Guncti Tibi dicunt haire, Veritatis speculum." * Florimundi.s Raemundus szerint az I. Ferdinánd seregében sok lutheránusok voltak, akik már a Luther himnuszait énekelték. * Hazánk főbb nemesei közül a legtöbben a reformáció zászlója alá állottak. Közülök sokan, kivált a Thurzók, lilósházyak, Perényiek és Révayak nagy jóitevői voltak ev. egyházainknak, akik nemcsak papokat neveltek egyházunknak a németországi egyetemeken, de itthon is egyházaink és iskoláink legfőbb támaszai, alapitói és istápolói voltak. A legnagyobb jóltevők egyike volt Mágóchy András, sőt ilyenek voltak a Forgáchok is, kiknek egyházunk körül szerzett érdemeit az árva. megyei Batik Miklós ékes latin versben éneklé meg • • Több volt ekkor két ezernél az evang. egyházak száma hazánkban. * Az evang. egyház vitte a vezérszerepet. Hazai okirataink is mindig az evangélikusokat említik az első helyen, mivel a reformátusok tulajdonképen csak 1567ben váltak el az evangélikusoktól. Téved azért a hazánk történelmében járatlan Lampe, aki művében a reformátusokat emliti az első helyen. Ez volt ev. egyházunknak a fénykora. S mindez lassankint oly igen megváltozott. Az eszelős Rudolf idejétől a jezsuiták kezdtek hazánkban uralkodni. Megkezdődtek az iszonyú üldözések. Főuraink egymásután tértek át pápistákká. S nagyon igaza van Payrnak, hogy nem a Pázmán ékesszólása, nem a hit és meggyőződés vitte őket át a r. kath. egyházba, hanem inkább a császári kegy, a ri;ng, hivatal, pénz és vagyon szomja. • És e konvertiták a legnagyobb „üldözőivé váltak előbbi egyházuknak, mintha csak egészen kivetkőztek volna még a keresztyénségükből is. Ilyen elleneink voltak még a papi konvertiták is p. o. a kálvinista születósü Pázmán és utódja a lutheránus születésü Lósy prímások is. Általában a főpapok, talán az egy nemesszivü Lépes Bálint kivételével mind dühös ellenei voltak egyházunknak ; ugy hogyha ezekre s a jezsuitáktól inkább szerzeteseknek, mint uralkodóknak nevelt bigott fejedelmeink üldözéseire gondolunk, teljesen igazat adunk a svájci Merle d' Aubingne-nak, aki azt mondá, hogy „egy protestáns egyház sem szenvedett annyit* mint a magyar."