Evangélikus Őrálló, 1912 (8. évfolyam)

1912-04-13 / 15. szám

1912 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 103 denek és szenvednek, hogy magukat fentartsák. Ami az embernek a mindennapi kenyér, az hiányzik tanitóképzőinknek: epűlet, felszerelés btb. A tanitónőképző szervezése pedig a kiadást fokozza s tanítóképzőinket fejlődésükben semmiképpen sem segítené, nem szólva arról, hogy négy tanítóképző az ország különböző részein egyetemes egyházunk érdekeit teljes mértékben kielégíti Mindaddig tehát mig tanítóképzőink megfelelően ellátva, szervezve nincsenek és a mindennapi kenyérrel nem rendelkeznek — bármenynyire is lelkesedem egy tanitónőképző létesitésésének eszméjeért — a kifejtett indokok alapján nem tudom a tervet ezidőszerint helyeselni. De mert a tanitónőképző ugy a, tanítóképzés, mint az ev. nőnevelés szempontjából is nagyfontosságú kérdés, szükségesnek vélem ez eszme megvalósításéit, olyképpen azonban, hogy ennek az intézetnek a létesítése ujabb anyagi terhet wm jelentene, azaz: ha a meglévő tanítóképzők közül szerveztetnék át valamelyik taniiónőképzővé. Egyetemes egyházunk érdeke volna e^zel kielégítve anélkül, hogy ujabb anyagi teher, vary megerőltetés még szóba is jöhetne; tanítóképzőink pedig tovább fejlődhetnének és tanitónőképzőnk is lenne. Nikelszky Zoltán, tanitóképző-intézeti igazgató. Egyházunk helyzete és föladatai napjainkban iL Az u. n „modern ember" vallása, istene, bálványa a „kultura". Ő csak a jelenben, a jelennek, a jelenvalókért és földiekért él és lelkesedik, a multat lesajnálja, a nem láthatók és kézzel nem foghatók felett mosolyog, az örökkévalósággal, túlvilággal és túlvilági — bizonytalan — létezéssel nem törődik. Találóan fejezi ezt ki egy berlini gyülekezet (Freidenker v. Freilegiöse Gemeinde", nem tudom a ,,frei" a vallásra, vagy a gondolkodásra vonatkozik-e inkább?) temetőjének ez a felirata (amelyet kötött formájánál fogva lefordítani, kockázatnak tartok): „Macht hier das Leben reich und schön — kein Jenseits giebts, kein Wiedersehn." Hogy ez az elhunyt szerettük elvesztése fölölt kesergőknek milyen vigasztalást képes nyújtani, azt nem tudom (talán ők egyáltalán nem is „keserednek?"), de hogy ez a „modern" ember gondolkozásának hü kifejezője épp ezért néki, mint a modernség egyik vívmánya a legnagyobb mértékben imponál — azt már tudni vélem. A modern ember büszkén örvend a jelenkor bámulatos, csodálatraméltó vívmányai, az emberiség haladása es fejlődése felett — és ezt jól teszi! A büszkeséget leszámítva — mivel a sok tudás és haladás inkább hálaadásra és alázatra int — mi is megtesszük. De ugyan ő már ennek a „fejlődés"-nek végső célja felől gondolkozni már nem tartja érdemesnek és ezt nem jól teszi. Egyébként hiszen a mull, sőt régelmult időknek voltak talán egyes, a világot megmozgató, korszakot alkotó vivmányai, amelyek, hogy például csak egyet említsek : a könyvnyomtatás föltalálását, talán még mélyebben belenyúltak az emberiség belső, szellemi fejlődésének történetébe, mint akár ma — ezt nem kicsinylésböl mondjuk — a repülőgép problémájának megoldása, a mely végre is alighanem csak a „hadügy" nek lesz hivatva szolgálatokat teljesíteni És ezek a vívmányok mégsem szállottak az embereknek annyira a fejőkbe mint ma, a mikor csakugyan találónak kell elismernünk egy jeles német egyházi iró és lelkész (Frommer Miksa) azt a kissé csipős megjegyzését: „In unserer Zeit ist die Ausbildung sehr eingebildet und die Einbildung sehr ausgebildet," a mihez még azt a másik találó szót is hozzá lehetne tenni, hogy akárhányan már csak azért is szabadgondolkodóknak mondhatják magokat, mert valóban szabadok minden gondolkozástól, t. i. önálló gondolgozástól! („Frei vom Denken.") De hisz tulajdonkép nem erről akarunk beszélni. Hanem annyi bizonyos, hogy a „modern" ember az egyházban s az által hirdetett vallásos világfölfogásban látja a kuliura, a haladás és fejlődés egyik legnagyobb ellenségét, melyet azért minden áron és minden eszközzel támadni, sőt ha lehetséges volna, az emberiség haladása érdekében megsemmisíteni kötelesség! De vajon az egyház, közelebbről evang. egyházunk csakugyan kuUurellenes? . . . Nem akarunk szólani arról, hogy éppen az egyház volt a múltban a kulturának úgyszólván egyedüli hordo'/ója, hiszen a mult a jelennek élő ember számára egyáltalán eljátszotta tekintélyét De vajon ma az egyház törekvéseiben, egész szellemében kulturellenesnek mondható ? Talán csak azért, mivel sokszor, konzervatív jellegénél fogva és lehet, hogy ebben és a kultura eszközeinek a maga céljaira való okos kihasz nálásában túlságba ment — bizonyos tartózkodással, talán skepticismussal fogadta a tudománynak, a haladásnak és fejlődésnek folyton változó, úgyszólván folyó állapotban levő, meg nem állapodott vívmányait vagy kétes értekü hypotéziseit ? Vagy talán azért, mivel — és ez alighanem legtöbb bűne! — a tudománynak és a modern technikának általa is örömmel üdvözölt valódi eredményeit és vívmányait az Istenhez, mint örök valósághoz való feltétlen viszonyában és megkötöttségében szemléli és általuk nem távolodik el Tőle, hanem magát Hozzá közelebb érzi és mindinkább megvalósítva látja az írás szerint amaz első embereknek adott parancsot és Ígéretet.: „Töltsétek be a földet és hajtsátok azt birodalmatok alá . . „gyümölcsözzetek és uralkodjatok" ? (Genes. I, 28) Sőt még ha az egyház csakugyan a haladásnak bizonyos tekintetben „kerékkötője" volna is, még akkor is azt kellene és lehetne mondani, hogy hiszen a kerékkötőnek is meg van a maga szerepe és rendeltetése, mert nélküle a szilaj lovak, a melyeket a haladás az emberiség kocsija elé fogott, ezt a kocsit a rajta ülőkkel elragadjak és veszélybe dönthetik. Annyi azonban bizonyos, hogy ma alig van olyan társadalmi tényező, a melyet oly vehemensen és következetesen támadnának a legkülömbözőbb tudományos és kevésbé tudományos, söt sokszor egyenesen a „vallás" látszatát keltő világnézeiek, mint az egyház! És ami a fő, ha a múltban az ilyen támadások inkább egyesek részéről, mintegy elszigetelve (isulálva) történtek, ma az ellenséges indulat a társadalom legszélesebb rétegeiben sőt a tudatlan, félrevezetett nagy tömegekben talál érvényesülést. Legelső sorban a fölserdüJő és már fölserdült ifjúság körében — fönt és alant — mihelyst az az egyház befolyása alul fölszabadult. Hiszen tudunk am: akárhány esetet, hogy olyan ifjak, a kik p. o.