Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-11-04 / 44. szám
1911. EVANGELIK US ORALLO 415 Irodalom. Raffaay Sándor: Magyarázatos Újtestamentum. I. rész. Máté ev. Budapest, 1910. Luther Társaság kiadása. Közvetlenül a besztercebányai közgyűlés előtt küldte szét a Luther Társaság ez évi kiadvanyait. Köz tük a Magyarázatos Újtestamentumot is, melyet a LutherTársaság kassai közgyűlésének megbízásából Raffay Sándor irt. Kétszeres érdeklődéssel vettem a könyvet kezembe, mert Hornyánszky Aladár pozsonyi theol. tanár az „Ev. Őrálló" ez évi 5 ik számában kíméletlenül éles, s t mondhatni, sértőleg személyes kritikát mondott róla. Tudomásom van róla, hogy e két embert egykor meleg barátság fűzte egymáshoz, de valami okból e barátság nemcsak megszűnt, hanem amint Hornyánszky támadása bizonyítja, a két férfihoz nem illő gyűlöletbe ment át. A kritika legalább késheKyig menő gyűlöletről tanúskodik. Raffay nam bocsátkozott cáfolatba, hai.em a birálat méltatlan hangján felháborodva, szintén éleden kijelentette, hogy Hornyánszkyval semmiféle körülmények közölt nem áll szóba. Nincs jogunk az elmérgesedett viszony okai után kutatni, de most, hogy a munka mindnyájunknak hozzáférhető, szükséges, hogy ne csak a gyűlölet, hanem a józan ítélet is megnyilatkozzék róla. Kétségtelen, hogy Hornyánszky előadásában is, ha mindjárt tartalmas is, de mindig szertelen, ideges, aki Ítéleteiben higgadtságot sokszor nem tanúsít, kíméletlen, gunyoros, lekicsinylő s a komoly tudás önmérsékletét nem mutatja Mostani kritikájával is, — amint az azonnal kitetszik már a hangjából, — nem az igazság keresése, hanem a kipellengérezés volt a célja. Azért sietett a kritikával is, hogy ezt a célját minél hatásosabban érje el. Semmi esetre sem méltó ez egy theol. tanárhoz, aki szeretetre, kíméletre, megbecsülésre van hivatva tanítani hallgatóit. Nem méltó az evang. egyház vezetői között munkálkodó hívőhöz, akinek már csak a közönséges hittestvéri viszony parancsa is a jóakaratú megítélést teszi kötelességévé. Ezen oldalról támadják ellenségeink egyházi életünk s ténykedésünk minden megnyilvánulását úgyis, legalább mi magunk ne akarjuk megbénilani egymás munkakedvét és szorgalmát, mert a józan s igaz kritika buzdító hatással van a munkára, a rosszakaratú ellenben elkeserít. Különben is Raffay annál kevésbbé érdemelte meg az éles támadást, mert munkája igen nagy szorgalomról s nagy jóakaratról tanúskodik. Hogy hibák,, lapsusok akadnak benne, azon senki józanul fel nem akadhat. Hiszen Hornyánszky héber nyelvtanában is vannak alapos szarvashibák s még sem sütik rá mindjárt a rémes tudatlanság s hozzá nem értés bélyegét, hanem csak emberi munkának tekintik, amely nem lehet hiba nélküli . . , Sorba szedtem Hornyánszky fennakadásait s azt találtam, hogy azok legnagyobbrészt tudatosan kiélezett csekélységek. Azért szedtem sorba, mert fájt lát nom a kűnéletlen kipellengérezést és meghurcolást. Az egész munkának lényegébe vágó megjegyzést pedig hiába keresünk epével irt bírálatában. Lássuk hát a kifogásolt adatokat sorjaban : Az ideeen nevek következetlen írása: Ézsaiás = Esaiás, Josefusz = Josefus; amilyen jelentéktelen dolog, épp úgy származhatik nyomdahibából is, mintahogy I. 3. Sára csakugyan nyomdahiba Zára helyett. Ezeket az apróságokat „csodabogarak"-nak nevezni a biráló rosszakaratára vall. I. Móz. XLIII. 11., I. Sám X. 27., I. Kir. X/2. tényleg nem az aranyról szól. hanem az ajándékozásról. Itt tehát valami hiányzik a szövegből. Hogy ezt Raffay a Mayer kommentárból vette, ki csodálkoznék rajta, hiszen uj bibliai helyeket senki se gyűjthet s a kommentár a theol. tanárok tanítása és praxisa szerint is arra való, hogy az összegyűjtött adatokat azokból vegyük. Még ha koncedálom is, hogy elnézte e három helyet, akkor sem követett el égbekiáltó bűnt ! Ap. Csel. XVIII. 13. csakugyan szükségtelen, talán tévedésből került ide. Jer. XXXI. 15. és 13 hoz nem kell nagy szellemesség, hogy az egyszerű nyomdahibát azonnal észrevegyük benne. De igenis rosszakarat kell, hogy tudatlanságnak minősítsük. Ez. IV. 22. nem más mint Ex IV. 22 tehát ismét csak bosszantó nyomdahiba és nem tudatlanság. I 25-ben a Tischendorf-Gebhard kiadasban megvan a ^prototokos". Hasonlókép III. 16 ban ez „avtov" I. 23-ban „ho esztin meth" . . . csak az aláhúzásnak a nyomdában való elnézésből származik, de mindenki tudhatja, hogy nem tartozik az idézethez. I 5-ben a változtatás Isai és Jessze. Helyesebb a Jessze, mart szó van Jessze gyökeréről is, de az Isai gyökeréről nincs. I. 7 és I 10 eltérését csak a csipkedni akarás róhatja fel bünül, ugyanezt mondhatni a IV. 7 és IV 10, valamint az I 24, II 14 és II 21 eltérésének kihegyezéséről is. Ami pedig az „apolüo"-val való vágásokat illeti, hát azok legjobban bizonyítják, mennyire belefogódzott Hornyánszky minden legkisebb adatba, csakhogy a munkát lekicsinyelhesse. Maga is kénytelen elismerni, hogy Raffay ezt a szót érti, ismeri, helyesen is fordítja az V. reszben, de mert elnézi az I.—19-ben s elbocsátja helyett elhagyja igét mond, hát már ezt a görögben való járatlanságnak stb. kiáltja ki. Az „ek" és „apo" fejtegetéséről később. — Egyenesen csúnya dolog az „Az Újság" cimü lapra való hivatkozás, mintha az ottani hirt Raffaynak lehetne tulajdonítani. Pedig igen jól tudhatná Hornyánszky is, hogy az előfizetési felhívást minden lapnak meg szokták küldeni s a lapok közlik a hirt, ahogyan tudják. Azt is jól tudja Hornyánszky, hogy Raffay mindig a Budapesti Hírlap munkatársa volts az „Az Ujság"-ban még nem jelent meg cikke. Az „irodalmi esemény" szavak tehát tőle nem eredhetnek. Aki Raffay karakterét ismeri, annak különben is felesleges az ilyeneket bizonyítgatni Hanem Hornyánszky gyűlöletében mindenre hajlandó, még arra is, hogy megvádolja a legújabb irodalom nem ismerésével. E dologban kérdést intéztem Raffayhoz, aki közölte velem, hogy Holtzmannt is, Wellhausent is, J. Weiss és Zahn munkáit is nemcsak ismeri, hanem a három elsőt el is küldheti Hornyánszkynak elolvasás végett, Zahnt pedig a pozsonyi theol. könyvtárnak adta át Hörk könyvtárossága alatt. Van azonban néhány olyan legújabb forrásmunkája is, amiről Hornyánszky eddig nem is hallott, mert különben kivágta volna a nagy ütőkártyát, pl. Mert A. három kötetből álló munkája, amelyben több exegetikai adat van, mint amazokban együttvéve. Ami Jézus és az Immanuel tartalmi egyezését illeti, ennek kihegyezése is szükségtelen. A sáskáról szóló mondatban is csak egy bosszantó sajtóhiba adja Hornyánszky tollára a gúnyolódás illetlen szavait. Erre is megkérdeztem a szerzőt s azt irta, hogy a „combjait" szó után kimaradt a „kitépték s u két szó. Hogy a nyomdahibák bosszantóak, az tény, de ezek sokasága volt Hornyánszky szerencséje. A fordításra tett megjegyzések nem érdemlik meg a komoly elbírálást. Hiszen Hornyánszky maga hirdeti legjobban, hogy a biblia mondásait nem szószerüen, hanem szelleme, szerint, a mai magyar nyelvhasználatnak megfelelően kell visszaadni. Mi sem természetesebb,
