Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-03-16 / 11. szám

94 1911 egyetemes gyűlés tisztikarából, Homola István és Thirring Gusztáv tagokból álló bizottságot küldte ki azzal, hogy az ügyet tanulmány tárgyává és a baj orvoslására vonatkozólag javaslatot tegyen. Az ügy tehát alkotmányos eljárás tárgyát képezi; figyelemmel fogjuk azt kisérni, a magunk részéről örömünknek adunk kifejezést a felett, hogy e téren 17 év óta önzetlenül kifejtett munkálkodásunknak egyelőre legalább az lett az eredménye, miszerint az illetékes egyházi faktorok is nemcsak belátják már a tényleg létező s óriási veszéJlyel fenyegető bajt, hanem annak orvoslására is immár komolyan gondolnak. Ezek előre bocsátása után tájékozásul megjegyzem, miszerint, ha bárki nekem módot nyújtana arra, hogy ezen feldolgozott és a budapesti Protestáns Egyház és Iskolai Lapban egész részletesen közölt adatokat, melyek elég érdemesek arra, hogy azokat legalább minden lelkész különös figyelemre méltassa, külön füzetben kinyomassam s minden prot. lelkészi hivatalnak megküldjem, készséggel vállalkozom arra, de azt senki sem kívánhatja tőlem, hogy tizenhét évi ingyenes, ily nagy és szemrontó munkásság mellett, melyet ezen adatok gyűjtése és közlése terén kifejtek, még ily cimen külön anyagi áldozatot is hozzak. Szomorúan jellemző egyházi közállapotainkra, hogy egyházi lapjaink az anyagi támogatás hiányábaa csak tengődnek, vagy rövid pályafutás után — egykettő kivételével — megszűnnek, munkatársaikat legcsekélyebb díjazásban is részesíteni nem képesek. — Pedig mi hirdetjük leginkább, hogy méltó a munkás az ő jutalmára s egyházunknak érdeke, hogy minden emberünket oda állítsuk, a hol Isten adta adományait a közegyház javára jegjobban kifejtheti. Bizonyos, ha egyikünk-másikunk azt az időt és munkásságot, melyet az egyházi lapokban való irásra fordítunk, ha más téren — akár politikai, társadalmi, gazdasági téren, ha csak hírszolgálat alakjában is kifejtenénk, tisztességes mellékjövedelemhez jutna. Egy barátom egy legújabban megjelent érdekes bélyeggyűjtésre vonatkozó munkát nem több mint 40 sorban ismertetett meg egyik fővárosi lapban, jutalmul azért 50 koronát kapott. Nem jól van ez így; példát vehetnénk e tekintetben a róm. katholikusoktól; sajtóegyesületük, propagandájuk ugyancsak gondoskodik a sajtóról és annak munkásairól. Meg is látszik az eredmény, az egyház érdekeit szolgáló sajtó termékekkel a legtávolabbi zugokban is ellátja híveit. Mi protestánsok a szó, a tett emberei, kik valamikor e téren elsők voltunk hazánkban; bizony-bizony e téren is háttérbe jutottunk, nem mások, hanem saját gyámoltalanságunk és nemtörődésünk miatt. — Az örökös sopánkodás, lamentálás, az államsegélyért való kéregetésünk ellensér nknél már is csak guny és nevetség tárgyát képezi. — Az élőhitből, önmagunkból fakadó tettek kellenek hanyatló egyházunk felvirágoztatásához. Ezek után a m. kir kormány jelentése és Statisztikai Evkönyve alapján, a számok kétségtelen világításánál lássuk az 1909. évi veszteségeinket. (Folyt, köv.) Innen—Onnan. (Folyt, és vége.) „Politika a szószéken„Ha kortesek a hordó tetejéről eldicsérik a pártjukat, ha szabadkőmivesek a szónoki emelvényről hurrogják le az egyházat, még érthető. De mikor egy keresztyén egyházfő, egy szuperitendens, ünnepi tógában, az Istenházában pártpolitikát hirdet, amikor az Isten igéjét váró gyülekezet előtt az oltár és trón ellenségeivel, nyílt forradalmárokkal való szolidaritását hirdeti, ez már nem a keresztény szeretet műve, hanem az elvakult pártemberé, a türelmetlen reformátusé. Antal Gábor a vallásszakasz hírhedt védelmezője ez a türelmetlen ember, aki ünnepi díszben, a komáromi templomban nem átallott igyen szónokolni a gyülekezethez : Az öt esztendő előtti nagy hazafias felbuzdulás, a mely mindenkitől tiszteletet követelt, végtelen megpróbáltatásokkal és hátrányokkal járt hazánkra. Felütötte fejét a klerikalizmus s amig a felvilágosodott nemzetek, az olasz, a francia, utóbb a poitugálok is harcot indítottak ellene addig nálunk a koalíció kormányzati rendszere csak erősítette azt. Majd örömmel konstatálja, hogy most az uj többségtől, a nemzeti munkapárttól kell várni az ország sorsának jobbrat'ordultát. Nem politizálunk. Ez nem a mi dolgunk, de tiltakoznunk kell az ellen, hogy egy református főpásztor politikát űzzön a szószéken, mert ha katholikus pap mondana ilyesmit, mint a vallási béke megrontóját üldözőbe venné a törvény, mely a katholikus lelkészt akkor is üldözte, amidőn csupán a törvény által is megengedett jegyzőkönyv aláírása elhagyását kívánta híveitől a polgári kötéseknél. Ha az uralkodó párt dicsérete nem bűn, akkor a többi pártté sem lehet az. Hogy aztán Aníal Gábor mennyire tartja ildomosnak és a tisztességnek megfelelőnek, hogy egy vallásos gyülekezet előtt a trón lerombolóit, az egyház üldözőit kidicséri s velük rokonszenvez és menynyire tartja tisztességesnek azt, hogy rúgjon ama kormányon, melytől ő is elfogadta a kitüntetést, az öszszes református papok a fizetéseik rendezését és klerikálisnak nevezi azért, mert a kultuszminiszter az ifjak valláserkölcsi oktatását sürgette, mert előbb rendezte a protestáns leikészek anyagi helyzetét, mint a katholikusokét, ezt Antal Gáboruak különös ízlésére bízzuk és a józan protestánsok igazságos kritikájára". („Egyházi Közlöny" 2. száma) Mi sem politizálunk. Mi is, sőt ép mi teljességgel helytelenítjük és elitéljük, ha a pap elfelejtkeznék arról, hogy neki Isten igéjét és egyes egyedül c?ak ezt szabad és kell is hirdetni Isten házában. (Politizálás a szószéken a mi ev. egyházunkban - ugy tudom, fegyelmi vétséget képez ) hogy a dolog tényleg így történt-e,, — feleljen érte a nevezett ref. püspök lelkiismerete (Érdekes különben, hogy midőn Antal Gábor ekként szónokol gyülekezete templomában, ugyanakkor Dr. Kenessey Béla püspök évi jelentésében igy kiált fel : „Aztán vigyázni kell, hogy a köznapi pártpolitika át ne csaphasson Sionunk falain és szennyes hullámai ide be ne hömpölyöghessenek !") Ámde mérjünk egyenlő mértékkel ! Hiszen ha jól emlékszem, a legutóbbi választáskora kath. püspöki kar „dísze

4 „Erdély püspöke" hívta fel harcias hangon papjait, hogy csakis hithű katholikus képviselő jelölt melletti állásfoglalásra birják rá híveiket s esetleg még templomi szónoklataikban is hívják fel erre híveiket. Ez persze mar — nem politika a szószéken O szerintük. Egy tanulságot levonhatunk mindenesetre a fenntiekből. Sem nem illő, sem nem helyes dolog, ha a lelkész a politika sikamlós pályáján is vezetőszere-