Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-12-09 / 49. szám
465 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. mint a filozófia és történet természettudomány és technika, a melyekben az Isten gondolat csodáját és erejét sokkal következetesebben és világosabban láttam megnyilatkozni." Ugy-e bizony ez isten hit, de soha és semmiféle körülmények között nem az a keresztyén hit, a mely a legnagyobbat merészli és igy imádkozik: Mi Atyánk, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod. Sok más példán is képes volnék kimutatni, miként vágta el Traab maga mögött a történeti keresztyénség összes fonalait. Ilyen vallási elveknek hirdetését megengedni, egy közösség körén belül, a melyre nézve az Atya Istenbe vetett hit és Jézusnak mindent felülmúló vallási jelentősége — legyünk bár egyébként, és én az vagyok, bármilyen tágszivüek — a tanításnak eleje és veleje kell, hogy legyen és maradjon, — ez minden hitbeli közösségnek teljes megszűnését jelentené." Igy a demokrata és liberális dr. Rathje. Hadd álljon mellette egy másik fértiu nyilai kőfala. És ez Rosegger Peter, az ösmert nevü, kiváló stajor népköltő, ki római katholikus létére (egész családja már evang.) az evangéliumhoz hasonlitlanul közelebb áll, mint akárhány u. n ,,jó protestáns". íme a nyilatkozat: ,,Mit tartok a Jathó „esetről"? — kérdik a „Heimgarten" egyes olvasói Istenem, nem sok eredetit! Jatho, a kölni protestáns lelkész, gyülekezetének mély és szép erkölcsiséget prédikált ugyan, de prédikált egyszersmind Jézus istensége, illetőleg a lélek halhatatlanságába vetett hit ellen is. És azután Jathó lelkész és vele együtt fél Németország (ez aligha áll! — a forditó megjegyzése —) még csodálkozik azon, hogy őt a porosz országos egyház, a melyhez eddig tartozott, hivatalától elmozdította Én nem csodálkozom, hogy efelett valaki csodálkozhatik. Természetes, hogy — mint mi mindnyájan — ugy Jatho is, a bibliai dolgokat a maga felfogása szerint és a maga javára magyarázhatja, erről könyveket irhát és prédikálhat, ha talál erre gyülekezetet. De ha azt hiszi, hogy a legfontosabb keresztyén dogma tagadása mellett egy orthodox (?) orsz. egyháznak lelkésze maradhat — akkor tulajdonkép többet hisz, mint az egyház maga, a mely őt hitetlenség miatt elmozditotta. Aziránt is kérdezősködnek nálam, hogy milyen véleménynyel vagyok Jatho tanítása felöl? Aki két vallásos könyvemet: ,,Mein Himmelreich'' és ,,J. N. R. J." elolvasta, az tudja, hogy én Jatho fölfogását nem oszthatom. Ha őt a maga tanítása kielégíti, akkor erről nem lehet tovább beszélni (ez az ő dolga — forditó), csak vallásnak ne nevezze azt, ami a legjobb esetben kutatás, vagy filozofia. Az én vágyódásom más csillagokat keres. Olyan országot, a mely nem e világból való Ezzel a világgal csakhamar betelik az ember." A nyilatkozatokhoz külön kommentár aligha szükséges. De közlésüket szükségesnek tartottuk, nehogy az „esetek u-nek egyoldalú ,,megvilágítása", amint az ná lünk is már megtörtént; egyeseket tévedésbe ejtsen. Az „Allgemeine evang luth. Kirchenzeitung" 1911. évi 46. száma, illetőleg a „Heimgarten" 1911. évi 12. füzete alapján közli: „Több békességet ..."!? Több igazságot!! Olyan két kiáltó epigonja ez a közéletnek, a mely még mindig megvalósulásra vár minden irányban s a mely egymás nélkül meg sem valósulhat, mivel egymást feltételezik Ha mégis az egyik tartalmasságánál fogva valamennyire involválhatja magában a másiknak célzatos jelentőségét, ugy az csak az utóbbi lehet, a mely önmagában bírja jogi természeténél fogva ís amannak biztositékát. Ezt a két — hogy ugy mondjuk — piumdesideriumát jelszavas korunknak, egymással szembe vagy egymás mellé helyezve, önkénytelenül is nem is olyan régen közfigyelmet keltett két az ellentáborhoz tartozó eloquens egyházfőre téved gondolatunk és oly eszmekörbe sodortatunk, ahol személyi vonatkozások nélkül igazi értéke szerint esik latba a fentirt két jelszónak egyházi és közéletünkre eminensen kiható igen nagy jelentősége. Élénken emlékezhetünk még e lap hasábjain is vitatott s igazi megvilágításba beállított, mert előzőleg sokak által nagy optimismussal elbírált „Több békességet .. . ! cimü mult évi karácsonyi cikkére Prohászka 0. püspöknek; amely a türelem jelszavával erősen felekezeti érdekeket szolgált. Amíg ugyanis a „keresztény felekezetek" iránti szeretetet látszott propagálni, tendenciózusan azonban, a saját egyháza javára lefoglalva azokat mint „az egyházon kivül állókat" ugyan, de „az egyházhoz tartozókat; egész gondolatmenete s liberálisnak látszó cikkének végső iránya és célja oda tendál, hogy a kulturális célokra adott óriási egyházi vagyont „intézmények által" biztosítsa, más szóval örökre lefoglalja saját egyházának, igy természetesen továbbra is amazok megrövidítésére. Hol itt a szeretet legfőbb elve, hol a békesség szólama mellett az igazság?! A hol ilyen önző szeretet sugalmazta osztó igazsággal mérnek, mi szerepe jut ott a békességre való hangzatos felhívásnak?! Nem-e kicsúfolása lehet ez csak annak a békességnek, a mely a bárány módjára ugy is tür és megnémul, nem nyitja meg az ő száját?! Nem-e juttatja eszünkbe az ilyen békességre való felhívás a honszerelem legtüzesebb apostola Petőfinek analóg kifejezését: „A kinek a hon mindig ajkain van — nincsen annak soha szivében".? Békesség az egyházak között csak ott és akkor lehet, ahol és a mikor az egyházak — a különféle charismák által egymást támogatva, — az igazság, az egyenjogúság kölcsönös elvi álláspontján egymást a szeretet szellemében fejlesztve, vállvetve építik Isten országát a földön. Azért is azon egyház, a mely egyénisége kifejtésében ezen szeretet szelleméről megfeledkezik, emberi önző erők intézményévé vált; mert önzőén elkülönítette önmagát, a mikor saját tradicioínak gyűjtésénél ignorálta az emberiség közös fejlődésének útjait. Pedig ezek az utak a mi utaink is. Az emberiség közös kincsei, a történeti fejlődés és haladás vivmányai: a tudomány, művészet, a humanitas intézményei, a kulturális munkák eredményei, nem képezhetik kizárólagos produktumait az e téren való érdemeket egyedül önmagának lefoglalni akaró pápás egyháznak. Az emberi haladás e tényeiben része van a többi ker. felekezeteknek, a prot. egyházaknak is, és pedig ha őszinték akarunk lenni, része van hagyomál nyos múltja szerint az első helyen.