Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-12-02 / 48. szám
EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 447 Megcsendülhet emlékezetedben Jézus szava: a lélek kész. de a test erötelen. Van okod elszomorodni, ha lelked mélyének emlékeit, emberi voltod gyarlóságát vizsgálod, van okod szégyelni rettenetes gyávaságodat, siratni bukásodat; van okod, nem kérkedve hasonlítani magadat a többiekhez, azok megszégyenítésére, hanem csak a magad lelkének terhét tárnod fel; van okod Jézusra bíznod az ítéletet, tőle kérned a megerősítést vallomásodhoz; van okod átérezni és bevallani nyíltan, hogy Jézus jobban ismerte lelkedet, mint te magad, akkor is, mikor fogadkoztál, most is, mikor vezekelsz, s alázattal, megtörve, töredelemmel, nagy szavak né'kül, egyszerűen vallod: Uram, te mindent tudsz, te tudod, hogy szeretlek tégedet! Vezekelned kell! Háromszor megtagadtad ismeretlen, gyülevész nép előtt; háromszor kell jóvá tenned a többi tanítvány előtt, elégtétel gyanánt, bűnbánattal, nyilvánosan, hangosan, töredelmesen, a többiekkel való összehasonlítás nélkül, magadba térve: igen Uram, szeretlek tégedet. így lett, igy lesz Simonból, a gyarló emberből megint Péter, a sziklaszilárd apostol, akinek hűségére rábízhatja nyáját, hitére fölépítheti anyaszentegyházát Keresztyén testvéreim, ha Péter apostolt is igy kellett Jézusnak önismeretre, alázatra vezetni, mennyivel inkább téged, gvarló ember! Azért kérdez téged is az Úr, komolyan, ismételten, szemtől szembe: ne rejtőzzél másoknak a hite, erénye, érdeme, felelőssége mögé; te felelj magadról őszintén; téged akar kérdéseivel önvizsgálatra, önismeretre, önitéle re ösztönözni, kötelezni, kényszeríteni. A legjobb ember sem tudhatja, ha vájjon jó-e, míg kísér tésben nem vergődött. Imerd meg, bánd meg, sirasd meg gyarlóságodat, bűnödet; bizd Jézusra az ítéletet, hoyy boldogító töredelemmel vallhassad : igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek téged Azt kérdezi Jézus: szeretsz-e engemet? Nem azért kérdezi azt, mintha azt tenné föl róla, hogy nem szereti, hanem azért, hogy megértesse, átéreztesse, vizsgáltassa, mérlegeltesse vele, hogy miképpen szereti s miképpen kell szeretni Jézust. Nem is azt kérdezi: szerettél-e igazán megtántorodásod előtt, fogsz e szeretni e vezeklésed után; hanem azt kérdezi: szeretsz-e? A jelen folyton-folyvást tart, tartani kell tehát benne folyton folyvást a szeretetnek is. Nem azt kérdezi Jézus: híszed-e, hogy én vagyok ama Krisztus, az élő Istennek fia, tudod e amit tanítok, érted-e amit cselekszem, érzed-e ammt gerjedez előttem a szived, vallod e amit üdvöd föltétlenül állított föl, vállalod-e amit reád bizok, teljesíted e amit tőled várok, éled-e amit példa gyanánt mutatok, reméled-e amit ígérek, megállod-e amit reád bocsátok, érdemled-e amivel kitüntetlek; — hanem csak azt kérdezi: szeretsz e engemet? A szeretet a fő, sőt az egyetlen föltétel, követelmény, amit Jézus kiván tanítványától. Az ilyen szeretetben benne van a hit, a remény, a hűség, a bátorság, az erő, a siker, az áldás. A szeretet kapcsolja hozzá, ügyéhez, Istenországához, szenvedésben, küzdelemben, diadalban a szivet; az a szeretet, mely forrása az erőnek, ereje a reménynek, reménye a tökéletesbülésnek, tökéletesbülése a jellemnek, jelleme a kereszténységnek; az a szeretet, mely elvezet az Istenhez, összekapcsol az emberekkel, gazdagít az erényekben, megbocsát a sérelmekben, erősit a küzdelemben, megdicsőit a vérpadon, megjutalmaz a földön, üdvözít a mennyekben. A szeretet a törvénynek a lelke, mert a léleknek a törvénye; valójában és velejében a szeretet a vallás, mert a vallás a szeretet, a szeretet a jog és kötelesség szabályozója, az élet öröme, jutalma, értéke, érdeme. A cselekedet, a jellem, az élet, a vallás annyit ér, a mennyi benne a szeretet. Némán is a legékesebb szónok, magyarázás nélkül is a legjobb tanító, jutalom nélkül is a leghűbb szolga, fegyver nélkül is a legnagyobb hóditó, parancs nélkül is leghatalmasabb ur. A szeretetnek lelkünk minden gondolatában, érzelmében, nyilatkozatában beleolvadva, benne kell lenni, amint benne van látatlanul a vonzó erő a delejvasban, mint a harang durva érceiben kicsendül a beleolvasztott nemes ezüst, ha szemmel nem látjuk is azt belőlük kicsillogni, úgy ki kell csendülnie a szeretetnek minden tettünkben, ha nem mondjuk is a szót. Arról ismerik meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretitek, — így jellemzi Jézus az ő hitét, vallását, önmagát . Ezért kérdezte Jézus Simontól csak azt: szeretsz-e engemet ? És ha mi tőlünk kérdezi azt, akik szintén az ő tanítványai vagyunk? Áthatja-e a mi emberi természetünket a szeretet annyira, hogy azt keresztyén jellemmé szenteli? Irányitja-e életünket olyan erővel, hogy mindig a szeretet gyakorlására és dicsőítéséie szolgáljon? Mikor érdek, szenvedély, gyarlóság, bűn kísértése alatt megtántorodunk, elbukunk, fölemel-e megint a szeretet? Mikor kapzsiság, irigység, oölyf, hiúság, nagyravágyás, vetélkedés, bosszúszomj, harag töltik el keblünket, tud-e mindezeken erőt venni, belőlük kicsendülni a szeretet? Avagy minket is, akik hivatal és hivatás szerint legeiteljük az Úr nyáját, mindig betölt e annyira, hogy szeretetből és szeretettel töltjük be tisztünk minden igazságát, nem pedig csak kenyérért, kényte enségből, hiúságból, hagyományból, számításból is? Mikor tanácskozunk, adakozunk sőt még mikor imádkozunk is, nem rezzene-e meg lelkiismeretünk, ha Jézus váratlanul elénk állana és szemtől-szernbe azt kérdezné, mások előtt, igaz feleletet követelve: szeretsz-e engemet? Ha a Jelenések Könyvének angyala által most is levelet iratna egyes keresztyén gyülekezetekhez: tudom a te cselekvésidet, — ha bekopogtatna egyes keresztyén családok ajtaján, ahol közöny, hűtlenség, erkölcstelenség harag dúlja föl a békét, — ha fölkeresné az erény és igazság vértanuját börtönében, mi' or az csüggedezve zugolódásra fakad az ártatlanság gzalázata és a gonoszság diadala miatt, — ha oda állana a keresztyén hadsereg hadi sora elé, mikor támogatásért imádkozik hozzá, hogy segítse vérbe fojtani az ellenfélt, — ha megjelennék az Ítélőszék előtt, mikor keresztyén hitfelekezet átkozva, üldözi öldösi a másik felekezet hiveit hitök miatt, ugy mond — Isten legnagyobb dicsőségére — vájjon mit adhatnának ezek igaz lélekkel neki válaszul, ha. azt kérdezné: szeretsz-e engemet? Meg kell szomorodnunk, ha látjuk, hogy milyen messze van az élet a vallástól, a. valóság az eszménytől, Simon Pétertől, az ember Jézustól. Ezért szükséges és üdvös, ha ismételten intézi hozzánk is, tanítványaihoz a komoly kérdést: szerets£-e engemet ? Méltó is Jézus arra, hogy hiven, álhatatosan, önmegtagadással szeressük. Kit, ha nem őt ? ! Ő joggal kérdezheti Simontól, minden egyes keresztyéntől, minden nemzettől is : szeretsz-é engemet ?