Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-11-25 / 47. szám

442 EVANG E LI KUSŐRÁLLÓ 1911. Egyházközségi felügyelő változás. Báró Láng Mihály orsz. képviselő a rákoskeresztúri egyházban viselt felügyelői állásáról, amelyet két év óta töltött be, hi­vatkozva nagy elfoglaltságára, lemondott. Az egyház­község nov. 19-én tartott közgyűlésén a lemondást tudo­másul vette s felügyelőjévé nagy lelkesedéssel és egy­hangúlag dr. Pékár Gyula orsz. képviselőt és országos nevű irót választotta meg, kinek beiktatása dec. hó egyik vasárnapján fog megtartatni. Ugy hisszük, hogy evang. egyházunkra nagy nyereség e választás, amely­lyel egy ily nagynevű, kötelességtudásáról is közismert férfiút, aki a Pékár és Geduly hires papicsaládok iva­déka, sikerült egyházunk vezetői diszes sorába beiktat­nunk. Szivből üdvözöljük az uj felügyelőt, működésére Istentói áldást kívánunk s kérjük őt hogy, amily nagy hirre tett szert az irodalom terén, oly nagy tekintélyre tegyen szert ev, egyházunk jogainak védelme körül. — Ugyanezen a közgyűlésen a rákoskeresztúri egyház a kerületi felügyelőre is szavazott s kettős szavazatát dr. Zsigmondy Jenő udv. tan. egyetemes főjegyzőre adta. Lelkészválasztás. Az abosi ev. egyház nov. 12-én néhai Zemann János lelkész elhunytával lelkészévé Krcsméry Gyula nyíregyházi segédlelkészt választotta meg. A választást megtámadják. Pályázat. Hanesz Samu tiszolcí lelkész nyugdíjaz­tatása folytán megüresedett lelkészi állásra pályáztak: Moczkovcsák Ernő vámosi és Hanesz Emil nagylibercsei lelkészek. A választás bizonyosan egyhangú lesz, miután az egyházközség lelkészének Hanesz Emilt — ki a nyugalmazott lelkésznek fia — óhajtja. Protestáns irodalmi estély Szepesbélán. Az eperjesi evang. theol. Otthon iíjusága és néhány jog­hallgató dr. Szlávik Mátyás tanár vezérlete mellett nov. 4-én Szepesbélán sikerült koncertet rendezett, mely minden izében kitűnően sikerültnek mondható. Az ifjú­ság viselkedése is oly kifogástalan szép volt, hogy di­cséret illeti meg. A theol. és joghallgatók polgárházak­ban voltak elhelyezve és ellátva, és élvezték a szepesi vendégszeretetet. A koncert a városi nagyteremben folyt le, mely zsúfolásig megtelt ünneplő közönséggel. A 9 pontból kiemeljük: 1. Eckert Hajósdalát, melyet a férfi­kar exakt módon adott elő; 2. Fábry Ernő szavalata, Die Einladung kitűnő volt úgy tartalom, mint előadás tekintetében. „Uram Jézus légy vendégünk" tárggyal; 3­Klaniczay Gyula kettős éneke nagyon szép volt; 4. Dr. Szlávik M. felolvasása a „munkaskérdésről", lebilincselte a hallgatóságot; 5 A kápolna éneke a bélai hölgyek­kel Gömöry Samu tanitó vezetésével igen jól sikerült; 6. A tárogatón előadott kuruc dalok Bartovics Vilmos előadásában igen hatásosnak bizonyultak; 7. Zrínyi Ilona lakomája melodráma, könnyekig meghatott minket haza­fias tartalma és szép előadása miatt; 8. Stadler Ottó hegedüjátéka egyszerűen művészi volt; 9. A vegytskar kakuk-dala egyszerűségével elbájolt. A rákövetkező szo­lid táncmulatság semmit se vont le a koncert komoly­ságából. A bevétel a 404 kornát meghaladta. Másnap templomi koncert volt ugyanazon szép sikerrel és ered­ménynyel. Prédikált Heinz Lajos IV. éves theológus, az Isten iránti szeretetről, szépen, okosan, nyugodtan. Énekelték a Gályarabok énekét, énekelte Klaniczay a Luther imáját, játszott hegedűn Sadler Ottó (Largo Händeltöl) és orgonált Egyed Aladár, előadván Mendel­sohn III. és V. szonátáját és Grieg B dur sonátáját. Az előadás művészeti magaslaton állt. Az offertórium 22 20 K-t tett ki. Ha valaki volt, kinek a theol. ifjúság ellen voltak előítéletei és ezen a kitűnő szereplésen részt vett, az csak azt kívánhatja, vajha minél többször, mi­nél több evang. helyen tartanának ilyen jeles, vallásos, hazafias, komoly és művészi előadásokat. A gyülekeze­tek ós av. ifjúság előnyére vannak azok. Mi bélaiak itt is köszönjük a nemes műélvezetet Ad astra! Jg. jr A budai gyermekszanatórium. A gyermekszana­tórium egész országos akciójának élén Hohenberg Zsófia hercegnő és gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter állanak. Az ő nevük nem kizárólag disz az egyesület homlokán, hanem oly nagy erkölcsi tökélye a mozgalomnak, amelyből táplálkozik az egyesület egész életereje. Gróf Zichy János miniszteri állásának nagy terhei mellett személyesen vezeti az immár hatalmasra megnőtt gyermekszanatóriumi mozgalmat is és első sor­ban neki és a munkában érdemes és tiszteletreméltó társainak, Bezerédj Viktor belügyi államtitkár, ügyvezető elnöknek, Bosnyák Zoltán Nárai Szabó Sándor és Ruífy Pálnak köszönhető, hogy a balatonalmádii Zsófia gyer­mekszanatórium már teljesiti hivatását és hogy a budai nagy gyűjtő szanatórium is tervezés alatt áll ama pro­gramúi alapján, amelyet Bókai János egyetemi tanár a magyar gyermekvédelem fáradhatatlan harcosa álla­pított meg. Hajduska Emil, a Magyar Földhitelintézet igazgatója példátadóan buzgólkodik dr. Fodor Oszkár központi igazgatóval egyetemben, ama vagyoni eszköz­nek összeteremtósén, amely a nagyarányú építkezés megkezdéséhez szükséges. Bárczy István dr. polgár­mester közölte gróf Zichy János vallás- és közoktatás­ügyi miniszterrel, hogy a főváros tanácsa a lesz'etes építési programm ismertetése során kiván dönteni a központi gyermekszanatórium segélyezésének mérvéről, elvileg azonban már is biztosította a polgármester a főváros közönségének legmesszebbmenő támogatását. Az ország társadalma is bizonnyára. sietni fog annak a mozgalomnak, amely az emberanyagot védi ebben a sok külső és belső ellenségtől megtépett országban, leg­újabb alkotását, a gyermekszanatóriumot nagy jelentő­ségéhez képest felkarolni Ennek érdekében bocsátott ki most gróf Khuen Héderváry Károly belügyminiszter meleghangú köriratot az összes hatóságokhoz és a nagyközönséghez. A budai gyermekszanatórium javára szóló alapítványokat közvetlenül gróf Zichy János mi­nissternél (Vas-u. 10.) kell bejelenteni. Szerkesztői üzenet. Fábry Tivadar lelkésztestvérnek, kit a malompataki lelkészi állásról rövidesen történt lekös^önése miatt mult számunk „Beléiet" rovatában R. F. bírálat alá vett — megnyugtatásul véleményünket abban fejezzük ki, hogy senki, aki a lelkészválasztásí szabályrendeletet ismeri, azzal nem vádolhatja, mintha e leköszönés miatt az egyház csak egy fillérnyi alkotmányos lelkészválasztási költségbe is verte volna magát, miután ily esetben a leköszönő lelkész minden alkotmányos költséget megtérít. Pályázatok és hirdetések. HIRDESD AZ IGÉT! Egyházi beszédek. Második kötet. Irta Veres József, orosházi lelkész. (18 beszéd). Ára 2 K 50 f. A FÖLTÁMADÁS ÜNNEPÉN. Egyházi beszéd. Elmondta Orosházán Veres József. Á. 20f. Megrendelhetők Orosházán a szerzőnél. 5—1

Next

/
Thumbnails
Contents