Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-10-28 / 43. szám

404 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ ~ 1911. L) az egyházi közigazgatás lényeges részének takintem a tanügy igazgatását; ez okból jogosultnak és természetesnek azt, hogy az egyházi közigazgatásra is adott állami dotációból a tanügyi igazgatás hatályosabbá tétessék; 2.) mert ellentétben azokkal, a kik a felekezeti középiskolai oktatást is az állam kizárólagos jogkörébe kívánják utalni: egyházunk életkérdésének tekintem oktatási missziójának teljes mérvben való folytatását; mert ennek elhanyagolásával oda fogunk jutni, hogy nem lesznek világi egyháztagjaink, a kik az autonom jogaink gyakorlásához szükséges tiszteletbeli hivavalokat kellően betöltsék; mert 3.) hazánk jól felfogott érdekében is szükségesnek tartom a protestáns iskolák fenntartását, mint olyanokét, a melyek a vallásosságot a liberalizmussal, a keresztény szellemet a kölcsönös türeknességgel egyesitik és terjesztik más felekezetű és másvallású polgártársaink között is, és a tudományt nihilizmus nélkül mivelik: mert 4.) sok iskolánk elvesztése arról győz meg, hogy eddigi tanügyi igazgatásunk elégtelen arra. hogy iskoláink működését hatályosan ellenőrizze, elégtelen arra is, hogy iskoláinkat, nevelési missziónkat megvédje; 5.) mert nézetem az, hogy magyarhoni ágostai hitvallású egyházunkban csakis egyesek (még pedig kevesek) terrorizmusa okozza azt, hogy helyenkmt egész egyházközségek jutnak a panszlavismus vagy pangermanismus gyanújába; és mert az a reményem, hogy az egyetemes egyház súlya, tekintélye és egyházi törvényes fennhatósaga könnyeben fog az államositás veszélyébe jutó iskoláinkban törvényes állapotokat megvalósítani, mint közvetlen felügyeleti hatóságaik, a melyek itt- ott ugyanazon befolyás alatt állanak ; 6.) mert azt remélem, hogy az állam, a mely állami érdek szempontjából nagyobb költséggel készül iskolát államosítani-, vagy állami érdekből elvonja segélyét: az állami érdeknek biztosítása esetében egyházaink hiányzó anyagi erejét pótolni fogja ; végül mert: 7.) egyetemes egyházunknak meggyőződésem szerint joga is-, kötelessége is legfőbb felügyeleti jogát gyakorolni oly esetekben, a melyekben azt az egyház fontos érdekei szükségessé teszik. Ezek az indokok inditanak javaslatom megtételére, habár tudom, hogy lesznek olyanok, a kik javaslatom ban az egyházközség, az egyházmegye és egyházkerület jogkörének sérelmét-, centralisatióra való igyekvést fognák látni. Elismerem őszintén, hogy

t nemzetiségi vidékeinken azért is szükségesnek tartom magának az egyházegyetemnek — a cselekvés terére lépését: hogy ne legyen hazánkban egy ág. hitv. ev. iskola sem, a mely ne tekintse fontos és kedves feladatánák a hazaüas szellemnek és a magyar államnyelvnek terjesztését. De szükségesnek tartom főképpen azért, hogy e cél ne erőszakosan —, ne is az anyanyelv elleni harccal —, és ne az egyháztagok közötti gyűlölködéssel valósittassék meg; hanem azon szellem győzelmével, a mely az ág. hitv. ev. egyházakat mindenütt áthatja, — a mely a múltban hazánkbau is minden egyházközségünket áthatotta; az a szellem, a mely azonosítja magát azon nemzet aspiratióival, nemes törekvéseivel, és megerősödési vágyával, a melynek kebelén működik. Az egyetemes egyház meglevő, törvényes felügyeleti jogának tényleges gyakorlása azonban nem csorbítja az alsóbb fokú egyházi hatóságok jogkörét, — csak meg fogja akadályozni, hogy azt helytelen irányban gyakorolják, — és lehetővé fogja tenni, hogy az egyházegyetem egész súlyával megvédje: a világi hatóságokkal szemben is a helyes irányban működő iskoláinkat. Dr. Wáyner Géza, az egyetemes tanügyi bizottság elnöke. Az egyetemes aöóalapi segély kiosztásának kéröéséhez. Irta Wágner Ádám, ráczkozári lelkész. III. Tekintettel egyfelől az E. A. szellemére általában, másfelől az adózásra vonatko/ó §-oknak, Bartos kollega által oly szépen kifejtett intenciójára különösen teljesen osztom felfogását, mely szennt „első sorban két vállra kell raknunk —. jobban mondva rakottnak vennünk — a terhet es azután mind a két vállnak terhén egyenletesen méltányosan könnystenünk". mégis azzal a különbsegge , hogy amit ő csak eszményi értelemben kíván, azt az alkotandó szabályrendelet a való életben meglevő ténynek is követelje azon gyülekezetektől, melyek segélyre reflektálnak. Tehát ne egy seholsem életbe nem léptetett adórendszert készítsünk, amikor a gyülekezeteket segélyezni akarjuk, hanem a gyülekezetek vezessenek be helyes adózási rendszert, ha a segélyt akarják. A jog kötelességet involvál. A mid m valamely gyülekezet jogot támaszt a segely iránt, kötelessége társainak hasonló jogát tiszteletben tartani és ebből a célból magát alávetnie mindazon követelményeknek, melyek a mások rovtsara való segélve/tetést lehetetlenne teszik. És a midőn az egyházegyelem gyakorolja az adőalapi segély szétosztás! jogát, erkölcsi kötelessége ezt ugy tenni, hogy eljárásával se többet, se kevesebbet ne adjon egy gyülekezetnek sein, mint amennyi azt jogosan megilleti. Csak ennek a kötelességének tesz eleget az egyházegyetem, amidőn Isten és ember előtti felelősségének tudatában jogának helyes gyakorolhatása céljából az illető gyülekezetektől megköveteli az egyházi adózásnak oly rendszer szerint tényleges teljesítését, melyben szabalyoz/n egyfelől a minimális, tehát mindenkire kötelező terhet, másfelől azon módokat a melyek mellett az egyesek a minimumot meghaladó te hernek lehetősége szerint csökkentése iránt jogot támaszthatnak. A kö elező minimális adó természetesen személyes járandóság kell, hogy legyen, miután a személy gyakorolja az egyházban a jogot és élvezi ennek szolgáltatásával. Ezt a minimális adót a magam részéről a családra vetném ki, mivel ez az az egység, melynek kifelé természetes képviselője a családfő, akinek kötelessége is, joga is háznépéről gondoskodni, annak sorsát passzive es aktive irányítani. A személyi minimális adót már azért is tartom inkább családra, mint pl. házasfélre kivetendőnek, mivel így jobban felel meg az „egyenlő jog — egyenlő kötelesség"' elvének és elkerüljük azt az anomáliát, hogy az önálló, vagy vegyes házasságban élő nők, avagy özvegy férfiak a többi házasférfiakkal felényi akkora teherviselés mellett is azonos módon gyakoroljanak jogot. Ez ellenkezik a jogegyenlőséggel. Miután azonban a több tagu caalád nagyobb mértékben élvezi áz egyházi szolgálat kulturális előnyét,