Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-10-14 / 41. szám

378 ' EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911 — legsürgősebben voli, lesz és van is szükség nem az egyházi közigazgatás, és nem az egyházközségek kétségtelenül nagy s egyre növekvő s így leemelendő terhei könynyítésére, hanem az egyházak lelki vezérei, a lelkészek megélhetésének elsősorban való biztosítására. És ha pénzügyi elszámolások nehézsége következtében s a már eddig folyósított államsegélyi összegek természetének megváltoztatási lehetetlensége miatt (bár semm sem lehetetlen e téren a jóakarat előtt) a kormány ezen jobban történendő információnak hatékony s esdő szavára nem hajlanék s nem nyújtaná gyorsan segitőkezét a töméntelen anyagi gonddal s bajjal vert lelkipásztoroknak saját boldogulásra s a nyáj összetartására, akkor és csak akkor a lCO-as nagybizottság, amelynek elnöke esetleg a mindenkori egyet. ev. papi értekezlet elnöke (jelenleg a papi fizetés ügyét melegen a lelkén viselő Veres Józsel) megkeresné és alázatosan megkérné az ev. egyetemes közgyűlést, illetve általa a magyarhoni ev. összegyházat hgy a fenti két, t. i. közigazgatási s adőalapi segély cimeken nyert s nyerendő államsegélyi összeg bizonyos megfelelő részéről (talán 50°/

0- ról) egyelőre s addig, míg az állam az 1848: XX. t.-c. alapján a további járó hathatós segélyt, avagy kulturtámogatást minden szükségvonalon, sürgős fokozatossággal vagy törvényszerű dotációval folyósítva nem biztosítja, — a tarthatatlan helyzetben sínylődő ev. lelkészek javára, fizetés s korpótlékrendezés céljából nagylelkű belátással lemond. Az 1912-ik évi netáni akciótól eltekintve, a két bizottság állandó működési mezeje volna a lelkészi fizetéseknek, a mindentéle szerzett jogoknak a jelenleg alkalmazottakra nézve teljes tiszteletben tartásával olyatén rendezése, hogy az e célú államsegély biztosításának fő szemmeltartásával ezen fizetésekben, akár a Lombos Alfréd-féle, akár a papi fizetést a tanárival egyformán tervező Veres-féle kontempláció, vagy egyéb munkadijak kellő, mert megérdemelt díjazásával, (nagyobb egyházakban stólák stb fentartása, az esperesek s más közigazgatási tisztviselőnél tiszteietdij alakjában) a külső országokban dívó példa szerint igazság, rend s egyöntetűség állapíttassék meg, mindmegannyi fontos és nehéz jövendőbeli kérdés. Mindezek s egyéb idetartozó dolgok kivitelére nézve pedig bátorkodom indítványozni, hogy a m. t. egyet, papi értekezlet válasszon s küldjön ki kerületenként 2—2, összesen 8 s elnökkel 9 lelkésztagból álló kezdeményező s tagfölkérő ideiglenes bizottságot, amelynek fontos feladata s megbízása lenne a 100 as nagy és a 25 ös kisbizottságba a tagokat kerületenkint 24-et (öszszesen 96), illetve 6-ot (összesen 24) mandátumvállalásra és működésre fölkérni és a 96, illetve 24 tagon kivül még a nagybizottság elnökét, a kisbizottság elnökét, a nagybizottság alelnökét és a két bizottságban mun kálkodni hivatott 1—1 jegyzőt is, összesen 5 egyént ugyancsak a 11 tagu bizottság bizalma — az összes papi értekezleti tagok nevében és utólagos hozzájárulása reményében — az illető tisztség betöltésére szintén megkeres és fölkér, qui alioquin, mint a tavaly jubilált zsolnai zsinati szellem végzésének 14-ik idevágó pontja mondja: protectionem suam denegare non debent. ' íme, szerény nézetem s javaslatom; ajánlom az illetékes tisztelt körök s szeretett lelkésztestvéreim be cses és gondolkodó figyelmébe az idei ev. egyetemes papi értekezlet alkalmából, melynek zöld asztalára e pontozatokat ezennel leteszem. * Több lelkésztestvér megszívlelendő véleménye szerint amúgy is szilárdabb megszervezési alakot s egyesületi jelleget nyerendő egyet. ev. papi értekezletünk munkásságának egyik ágát alkothatná a papfizetésügyi bizottság, melynek egyik teendője lenne kétségkívül az agitálás is oly értelemben, mint midőn az angol prot. lelkészek agitálnak a vasárnap megszentelése mellett úgy, hogy kimennek a szent napon a vasúti állomásokra és ott addig prédikálnak az utasoknak, míg azok nagy része vissza nem fordul s utazás helyett szépen otthon marad s -ünnepel. így jelenleg nálunk anyagi kérdésben is, amidőn a magas kormány legújabban ismét 100.000 K-t ugyancsak az ismert hármas célra adott ev. összegyházunknalr, addig kellene a soproni ev. egyházmegye indítványa értelmében, hogy t. i. fenti összeg a lelkészeknek — fizetésök legközelebbi rendezéséig is — felsegélésére fordítandó — agitálni s beszélni, míg az állam s egyház komolyan meggyőződnék, hogy egyházközség várhat, közigazgatás várhat, de a lelkészek nem várhatnak immár egy percig sem. És sajátságos, mégis mindig nekik kell várniok. Mi ez? Iiónia, pech, beiátáshiány, vagy türelemgyakorlat ? Hát uraim ! A jóakarat szavakban csupán, de tett nélkül kifejezve, nem hoz a konyhára semmit. Hogy is mondja az Apostol: Fiacskáim, szeressétek egymást, neszóval, de tettel! Politikai okossággal is hallottuk megokolni a papok halasztott segélyének ügyét, hogy t. i. nem tanácsos zavarni s ne is x zavarjuk az áílainot az any igiak osztásában, mert majd szűkebbre szabja az adagot De hát az Isten szerelméért, mért nem akadt valaki, akinek felvilágosító szavára s a papok iránt dobogó szívében a kormány megláthatta volna a segélyezés s±ükségszabta egymásutánjának helyts útját. A sopronihoz hasonló honti indítvány még a hármas segély kiosztása előtt, tehát idején elhhangzott, felvilágosítólag s kérőleg, és több egyházmegye visszhangozta hasonló értelemben azt, ám a hármas cél előkelő híveinek ereje, mint valami gyorsvonat mozdonya, megelőzte a szegény lelkészek cammogó s meg-megfi rekedt vonatát! A lelkészi pálya magas szellemi rendeltetésének s égfelé mutató hivatásának szószólói megütődve örökös panaszainkon azt fogják talán itt-ott mondani, hogy anyagiak helyett illőbb az oltár papjaihoz s a szószék igehirdetőihez, ha szent dolgokkal, az üdvszükségben szenvedő emberiség lelki ellátásával, hit és tudomány problémáival, a külső misszió s különösen a belső misszió ezer teendőivel foglalkoznak, de hát „zönghet-e a szónok húrja, midőn a kenyérgond dúlja?" s mikor még —, hogy az ideszóló cikkek igazán számtalan íróiról hallgassak, — a belmissiós és tudós Wallrabenstein lelkésztársunk is kétségkívül több szempontból figyelmeztető, de anyagilag sajnos, csupán csak morzsa segítséget nyújtó 2 évenkénti gyűlésezés révén megmaradt vagy 30—40.000 K megtakarításával kiván a sovány papi díjazás baján enyhíthetni; kiváló jogvezérűnk s egyet. t. ügyészünk Sztehló Kornél úr pedig a lelkészi állások egyesítését ajánlja a közelfekvő egyházközségek összevonásával, amely gondolat még helyesebb és megvalósítása nemcsak a pap javadalmazásának, hanem külső tekintélyének is emelésére szolgál (olyanformán körülbelül, aminthogy Ausztria-Magyarország is együtt többet számít és nagyhatalmat képez, szemben a csipcsup balkáni különálló királyságokkal), csakhogy ezen eszmének megtestesítését talán csak fiaink fiai érnék meg, akiket addig nevelnünk s táplálnunk kell a javí.