Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-10-07 / 40. szám
369 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ ~ 1911. szövetségben helyre állna! No de a prófétáinkban talán a kelleténél egyelőre messzebb mentünk; nagy baj még nincsen. Hazai ev. egyházunkban szárnyra kelt egy szállóigét hallottunk ujabban vegyesen visszhangozni, tudniillik, hogy a protestáns papok legyenek szegényel, de függetlenek. Könnyű ezt a fellengzően hangzó igét így kimondani, csakhogy ez igét sem családfentartás, sem a lelkészektől joggal megkívánt tudományos színvonal megütése, sőt gyakorlati képzettség szempontjából sem választhatja földi életének zsinórmértékéül, a papok nagy többsége s legyen elég ha 100 közül akad 1, aki mélyen szemlélődve, vagy minden pénzét könyvekre költve, egyébként pedig az anyagi bilincsekből kitörve, egyet kér s ihletett nagy apostoli lélektől vive, hajtva képes a földi javaktól, mint eszköztől is eltekinteni, úgyszintén a családi élet örömeitől és bajaitól, fontos emberi kötelességétől. Egyébként pedig „dicstelen szegénység rongyaival nem szabad sokáig gúnytárgyként államink a művelt társadalom előtt," vallja legújabban idevágólag dr. Balthazár Dezső ref uj püspök. Ugyancsak szelíden, de határozottan kell válaszolnunk az örökösen idealizmust s a magasztos papi állás kötelességeit fejtegető s magyarázó — többnyire jobb annyagi viszonyok közt élő egyházi és nem egyházi munka és polgártársainknak s testvéreinknek, hogy igenis tudatában vagyunk annak, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, de az Isten igéjével is, hanem tudjuk, mert érezzük is, hogy él tehát kenyérrel is. És mivel e kenyér minőségileg és mennyiségileg kifogásolt, fogyatékos, bizonnyára azért s onnan van az a végtelenül szomorú jelenség, hogy a prot. lelkészek összejövetelein gyakoribb s állandóbb szó esik a kongruáról, a papifizetés elégtelenségéről, a paphiányról stb., mint az üdvözítő hit s az igazságkereső tudományok kérdéseiről. A mai deprimált papi kar lelki támogatásával ugyan nem vívhatná ki Rákóczi a szabadság győzelmét! Igaz ugyan, s ez szolgáljon némi mentségül, a jelenkor nem termi meg a Rákócziakat, mivelhogy Nubia párduca kelll oda, hogy gyáva nyúl i e szülessék ! Bevezetésül azonban legyen elég a részben megokolni óhajtott panaszok árjából! (Folytatjuk.) Krupecz István, honti ev. alesperes. Megjegyzések. A gyám-intézet egyházi elnököt cserélt. Csodálatos, hogy nálunk nem akarják felismerni, hogy ha a gyámintézet oly sokszor cserél elnököt, akkor annak komoly oka van. Nem mintha a gyámintézet szent ügye vesztette volna el jelentőségét, vagy vonzó erejét, nem is mintha a püspök urakból fogyott volna ki a lelkesedés tüze, hanem mert a munka összehalmozódása kényszeríti őket lövid időn való leköszönésre. Miért is rakunk minden terhet különben is megfáradt püspökeink \állaira? Miért ne lehetne a gyámintézet elnökségét, a LutherTársaság vezetését csakúgy egy-egy kimagasló és munka bíró emberünkre bízni, mint a hogyan pl az egyetemes lelkészértekezlet ügyit is egyik kiváló esperesünk vezeti. Az erők megosztása legtöbbször erőfokozás, de a munka halmozása mindig erőemészlés. Sajnáljuk Scholtz püspök urat, aki jószívvel vállalta az újabb terhet, mert benne a lélek igazán minden jóra kész, de a test elvégre is leroskadhat. Adja Isten, hogy sokáig bírja a sokszoros terhet. Oyüjtőívek végtelen sokasága száguldoz az ország gyülekezetei közt. Mind jó célra gyűjt, de mind u. a. forrásokból óhajtja a vigasztalás cseppjeit meríteni. Hiszen csak a forrás volna bővebb! Nem jó volna-e megszívlelni már egyszer a Láng Lajos báró gy. i. elnök azon egészséges tervét, hogy az államsegélyből úgy, mint a hogyan azt a nyugdíjintézettel cselekedtük, nagyobb évi dotációval olyan alapot teremtsünk a gyámintézetnél, amely egy évtized alatt a segélyezés, a garasolás mértékéből igazán jelentős felsegéléssé emelhetné. Akkor az országos gyűjtés ritkább, de eredményesebb lehetne és a gyámintézet is jobban megközelíthetné nemes hivatását. A Luther-Társaság világi elnöki állása megürült. Zsilinszky Mihály onnét is eltávozott. Miért? A mozgékonyság hiánya miatt? Félő, hogy nem a törött lába, hanem a társaság mozgékonyságának hiánya bántotta. Ki legyen utódja? A tarsaság életkérdése a szerencsés választás. Politikus, aki nem vérbeli irodalmi ember, elfogult ..modernista", vagy az evangéliumi szabadságot nem tisztelő ember nem való egy ilyen országos egyesület élére, amelynek hivatása a széthúzó elemeknek egy szent célra való tömörítése. Az új elnök legyen író a javából, legyen bölcs és elfogulatlan, aki pártok felett áll és soha se felejti, kinek nevét viseli a Luther-Társaság s kinek a szellemét köteles megszólaltatni! Vájjon találunk-e ilyen világi elnököt? A beszterczebányai kettős ünnep szép volt és lélekemelő. Dicséri a gyülekezel vezetőit és tagjait egyaránt. Nagy volt a lelkesedés nemcsak a fogadtatásnál, hanem a vendéglátás egész tartama alatt is. De miért nem domborodott ki jobban az a tény, hogy a két ünneplő kulturegylet közül az egyik fél, a másik negyedszázad óta fejt ki emelkedett evangéliumi s hazafias munkát? A kath. nagygyűléseken más a szellem, más a lelkesedés. Más tüzet is tud gyújtani a munkájuk! Jó volna tőlük programmot és öntudatot tanulni. Egyébként a munka a legszebb programul és az öntudatnak is legszilárdabb alapja. A „Lelkészegyesület 1 1 egész terjedelmében közli azt a beszédet, amelyet Kiss Ferenc püspökladányi lelkész, mint a püspökké választott Baltazárnak az alsószabolcshajdúvidéki esperesi székben utódja, székfoglalóul tartott. E beszédből kiragadjuk a következőket: „... Az idők úgy mutatják, hogy az építés eszköze mellett a védő fegyvert is meg kell ragadni. A fekete internacionálé a maga állásait annyira előre tolta, hogy előőrseinkkel már rég meg kellett volna ütköznie, ha a hivatalos opportunizmus és gerinctelen túlóvatosság le nem köti a cselekvésre kész karokat . . . Sérteni nem akarok, így nem döntöm el, a helyzet fel nem ismerése, gyávaság, vagy spekuláció-e védelmi s ha kell visszatámadó harc visszaszorítása, de annyit tisztán látok, hogy e taktika a protestantizmusban megizmosodó alkotmányfentartó erő lekötésére vezet s ki védi meg államiságunkat, ha mi nem leszünk többé tényezők ?" Ha csak politikai értékünkért érdemeljük meg az életet, akkor másodrendű célokért élünk. Az offenzívába pedig a gyönge és széthúzó kisebbség aligha mehet bele józanul. A mai korszellem nem nekünk kedvez. A radikális irányzat zászlóvivői nemcsak a klerikálizmust, hanem általában a vallást támadják, de azért a róm. kath. egyház javára — a közönyösség szent nevében — reverzálisokat adnak és szednek. Ilyen viszonyok közt jobb csendesen várni, mint iármásan leveretni. A gyengének megvonulása nem opportimizmus, hanem okos önmérséklet. Tovább ezt mondja : „Létfeltételünk a tiszta libe-