Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-07-01 / 26. szám

243 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. / pészik szivébe azt a felekezeti elfogultságra, gyűlölködésre vivő hajlamot, melynek pusztításai nem is nagyon sokára bekövetkeznek. A harctéren született gyermek, mint ahogy Bús Péter jezsuita a kongregációkat elnevezte — felfegyverkezve, számban, erőben megnövekedve csak a jelszót várja, hogy megkezdje a csatát. De e várakozási időt se tölti tétlenül- — A tábort sáncokkal veszi körül, hogy se be ne törhessen rajta az ellenség, se ki ne szökhessenek az ingadozók. A táborban pedig folynak a hadgyakorlatok. Kelemen Samu szathmári képviselő reflektorszerű fényt szórt hatalmas beszédével arra az eleven, pezsgő munkásságra, mely a táborban folyik. Jó dolog volt ez tőle. Mert akik oly alapos tanulmány megszerzésére pénzt, átolvasására időt nem áldoznak, mint Sztehlo Kornél müve, s a kongregációk lelkes — de a közre veszélyes munkáját nem ismerik, a napilapok parlamenti tudósításai révén mégis csak tájékozódnak a római egyház erőteljes szervezkedéséről. — Minekünk, akik extra muros vagyunk, tiltakoznunk nem lehet a római egyház szervezkedése ellen, mert ez annak belügye, de tétlenül se nézhetjük a tábor harcszerű mozdulatait, erőgyűjtését s szakadatlan készülődését. Ma még úgy áll a dolog, hogy a szabadgondolkozók ellen a protestánsokat is hívogatják szövetségbe s látszólag mi nem vagyunk szálka a szemükben, de mint lesz holnap, vagy holnapután ? Az erösebb, nem egy gyöngébb szövetségesének tette már lábát — a nyakára, miután közös erővel egy harmadikat megsemmisítettek. Isten mentsen meg oly szövetségtől minket protestánsokat, mint a Phaedrus meséjében az oroszlán és a kisebb állatok. Mi adnók meg az árát. Nincs más tennivaló, mint nekünk is szervezkednünk . Az ifjúsági egyesületek szükségszerű megalapításáról e lap már többször szólt, most Kapi Béla körmendi lelkész a sajtóvasárnapra hívja fel lelkes hangú szép cikkben a figyelmet. Az eszmét, melyet a katholikus egyház már évekkel előbb felkarolt, a mi egyházunkban is meg kell valósítani és a sajtónak a protestáns egyházban bírt régi hatalmát visszaállítani. Nagy hiba, mulasztás volt részünkről eddig is, hogy egy krajcáros protestáns szellemtől áthatott újságot nem indítottunk meg. A római egyháznak van már s nagyon olvassák. Persze nem csupa egyházi ügy, vallási kérdés volna benne tárgyalandó, hanem mint az „Est", „Friss Újság", hozna napi híreket is. Komoly, a hivatás magaslatán álló szerkesztőséggel élén — nem keresve, hajszolva a szenzációkat — eleven tollal irt tudósítások, erkölcsös tárcák, jó cikkek — lehetőldg távol a politikától — számos olvasóra találnának egyházunk hívei közül. Hiszen népünk szeret olvasni. Ha nyáron nem ér rá, télen van ideje és készséggel olvas. Ha a sajtóalap jövedelmét ily lap megindítására és támogatására óhajtja Kapi lelkésztársam felhasználni, akkor teljes szívvel lélekkel üdvözlöm s többi lelkésztársamat is felkérem szeretette!, hogy ne elégedjenek meg a sajtóvasárnap sokszor jelentéktelen eredményével, hanem bocsássák mélyen le az élet tengerébe a hálót; de ha csak újra vallásos iratkák, elbeszélések kiadására s támogatására, esetleg egy hetilap subvencionálására gondol, akkor nem tudnám azzal a melegséggel az ügyét felkarolni, mert nagyon is jelentéktelennek, kisszerű fegyvernek tartom a ránkváró küzdelemben Nekünk most nagyon jó és modern fegyverekre van szükségünk. Az ismétlő-gyorstüzelő lőfegyverek korában ki vesz kezébe perkussiós puskát, ha még oly kitűnően hord is ? Pedig egy hetilap manapság perkussiós puska csak az eleven, gyors tudósításokban bővelkedő napi lapokkal szemben! N mcsak a római egyház terjeszkedési hajlamának megtörésére s népünk vallásos életének ébrentartásának van szüksége e lapra, hanem a másikoldalról jöhető veszedelmek ellen is. A végletek szoktak mindig összecsapni. A két szélsőség, a két véglet, mely között a harcnak el kell dőlnie, mint említettem a klerikalismus és a szabadelvüség. Multunk, jövőnk, egyházunk lényege a szabadelvűek táborához köt! Mi nem lehetünk tétlen szemlélői a nagy mérkőzésnek, de azért szövetségesünk gyengéire rá kell mutatnunk. A szabadelvüség jeligéje ugyanis bő köpönyegnek bizonyúlt, meíy alatt a vallás és egyházellenes tendencia is elfér. Végzetes hibának tartom a szabadelvűeknek a vallástanítás ellen hangoztatott kifogásait, különben érveik gyöngék is, mert a vallásosság és az igazi szabadelvüség nem zárják ki egymást. Őszintén megvallom, hogy furcsán esett olvasnom Kovácsy Kálmán rákospalotai lelkészbarátom beszédének azt a passusát: hogy a főgymnásiumokban elég volna az első hat osztályban a vallástanítás ? Talán a vallástanítástól a szabadelvüséget félti? Nos, hát ő maga a legklassikusabb tanú Hock Jánossal együtt, akik még a főgyimnásium befejezése után négy évig tanulták a hittudományokat, hogy a vallástanítás s tanulás nem veszélyezteti a szabadelvüséget, de a vallástanítás elhanyagolása magával vonja az ifjúság erkölcsi elhanyatlását, az eszmények iránti fogékonyság lassú halálát, az ősi, nagy tradíciók emlékek iránti kegyelet sorvadását. Ezt pedig — Kovácsy Kálmán magas ideáloktól eltöltött szíve — nem kívánhatja. Az igazi szabadelvüség csakis a meleg, buzgó vallásos kedélyben verhet tartós, mély gyökeret, hisz a vallásos ihletésből táplálkozik. A vallásos kedélyben gyökerező szabadelvüség, a lélek szilárdsága, Istennek tetsző akarati élet megnyilvánúlása, a gondolkozásnak egyedül a végtelen Isten fogalma által való korlátozottsága; míg az Isten nélküli, vallásellenes szabadelvüség: felkapott jelszavak uralma, tetszetős phrásisok szolgai követése és a szabadosság mámora. Az utóbbi szabadelvüségből nem kérünk, azzal kezet nem foghatunk, mert féltjük tőle a szabadság ama vérrel öntözött virágait, melyeket a protestáns egyház századok folyamán termelt. Ha mi a szabadelvűekkel kezet fogunk, ezt csak azon feltétel alatt tehetjük s teszük, hogy törekvései nem ütköznek bele a múlt által megszentelt s helyesnek bizonyúlt vallásos eszmékbe, nem a felekezetieskedő, de az emberi lélek belső szükségszerűségéoen adott, Istenhez emelő, Istent kereső óhajtások, vágyak, érzések sziklafalába, ha e szövetkezés nem íár kárával evangéliumi egyházunk valláserkölcsi magas célzatainak. És épen arra való volna az olcsó néplap, hogy a túlzásracsapó szabadelvüség, avagy szabadosságban rejlő veszélyek ellen fegyverül szolgálna. A szociáldemokratáknak nemzetközi s egyházellenes törekvése, a klerikálisoknak egyházvédő munkája a modern élet leghathatósabb eszközére, legerősebb oszlopára a sajtóra támaszkodik, nekünk pedig, kik a sajtó győzelmes erejét elsősorban vittük harcba, ma törekéseinkben nélkülöznünk kell, vagy csakis oly mértékben használhatjuk, amellyel jelentős munkát aligha végezhetünk. Jelenünk legkomo-