Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-05-13 / 19. szám

174 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. lalja össze tejtegetései eredményét s kimutatást ád a 2 prot. egyház népességi viszonyairól. Méltán csatla­kozik úgy tárgyi, mint alaki tekintetben Farkas I., Balogh F. és Pálfy J. vagy Bereczky S. művéhez. A másik mű Tschackert göttingai egyet, theol. tanártól való Cime : » Kurzgefasster Studiengang für Theologen.« Ára erősen fűzve 1 korona. Kitűnő tájé­koztató bevezetés a kezdő theológus számára az encyklopádia eddigi, különben igen gazdag irodalmában. A theol. tudományról szóló kitűnő beosztása után bib­liai, történeti és elméleti (rendszeres és gyakorlati) szakra osztja a theologiát r> mindenütt figyelemmel van a szükséges tudnivalókra. A függelékben kitűnően tá­jékoztat az evang. pedagógikáról, az egyet, tanulmá­nyozásról s az általános műveltségről is. A nagyhírű iró polemíkája és ujabb prot dogmatörténete mellett e műveben is óriási tud. theol. tájékozottságáról tesz bizonyságot. Teszünk róla, hogy egy erős revisor (p. o. Masznyik) mellett a művet édes zengzetes nyel­vünkre is átültessük. Ez esetben bátran adhatjuk elő heti 1—2 órában annak tanagyagát a kezdő theológu­soknak. Ennél szükségesebb könyv régen jelent meg a német könyvpiacon. Sz. M. B E L É L E T. Tudomásul a „Szövétnek" szerkesztőségé­nek. Lapunk 17-iki számában közölt vezércikkünk a katholikus „Zászlónk" ifjúsági lap életre valóságával foglalkozván, ennek a mintájára óhajtja a prot. ifjú­sági lap szellemét is átformálni. E cél érdekében em­lité a prot. »Szövétnek" cimü lapról, hogy az nem elég mozgalmas, nem eléggé szines. Ezzel a meg­jegyzésével távolról sem akart absolut értékű, leki­csinylő bírálatot mondani a Szövétnekről; sőt ellen­kezőleg. A szembe állítással a Szövétneknek csak relatív gyengeségeire kivánt rámutatni a militáns és hóditó kath. Zászlónkkal" szemben azzal a célzattal, hogy a szövétneket nemes versenyre sarkalja. E fo­kozott fellendülésre az evang. tanároknak a testvér­felekezettel való kézfogása s irodalmi uniója révén biztató reményünk van nekünk is s kívánjuk a Szö­vétneknek, hogy nevéhez méltóan világoljon és gyúj­togasson ifjaink zsenge szivében. Kérdés a lelkésztársakhoz. Folyik a konfir­mációi tanítás Egy hatodosztályu tanköteles meg van keresztelve nálunk, de az atya baptista már évek óta s mint ilyen visszatartja fiát a konfirm oktatástól s az urvacsorához sem boc-átja, a ki különben az iskolai vallástanitásra szorgalmasan eljár és tanul. Óhajtanám tudni, hogy mily kényszerezközökhöz folyamodjam, hogy a fiu a konfirm. oktatásban részt vévén, annak idején az Urvacsorához járuljon ? Szives tájékoztató feleletet kér : Egy falusi lelkész. Hit dolgában kényszert nem alkalmazhatunk, de fegyelmet gyakorolni kötelességünk. Itt ez utóbbiról lévén szó, ha a gyermek tanköteles, a vallástani szor­galmi jegy megtagadásával tehetünk kísérletet. Másik mód: a hitünkhöz hivek által mérsékletre inteni, csil­lapítani az atya térítési hevét. Szerk. Rz eperjesi evang. Collegium theol. akadémiá­ján a Schwartz Mihály féle külföldi egyetemen tanuló tbeologusnak szóló ösztöndij kerül kiosztásra, a mely I ez évben volt soproni theol. akadémiai hallgatónak adható kí. Felhívom az érdekelteket, hogy jogosultsá­gukat igazoló okmányokkal felszerelt folyamodványai­kat f. é. május 25-ig Eperjesre az alulírt dékánnak a cimén küldjék be. — Eperjes 1911. május 4-én. — Mayer Endre theol. dékán. Lelkészválasztások Mint örömmel éresülünk, a miskolci ev. egyház az Úrban megboldogult Zelenka Pál püspök lelkészi állás örökébe az április 30-ára tartott közgyűlésén egyhangú lelkesedéssel Csók György másodlelkészt választotta. Őt a miskolci egyház bi­zalma már ezelőtt két évvel a gömörmegyei Szirkről hívta meg kebelébe. A mostani választással pedig ne­mes jellemének, derült lelki világának, kitűnő szónoki és ítélő képességének, az evangyéliumi szeretettől át­hatott papi lényének és nemcsak theologiai, de igen széleskörű, universalis műveltségének is méltó jutalmát nyerte el. Áldás kisérje lépteit a fényes Sión falai között! Gömörpanyit jól rendezett egyháza Peiro Elek ífju lelkésztársunkat választotta lelki pásztorrá. Talen­tumait kamatoztassa az Úrban ! Kővágóőrs evang. gyülekezete április 30-árc Nóvák Elek h lelkészt egyhangúlag jelölte. Ezen je­löléssel egy másféléves huzavona ért véget s Nóvák Elek fényes elégtételt nyert. Szerkesztői üzenet. A „Szövétnek" felszólalását belügyi rovatunkban; az ügy iránti jóakarattal intéztük el A csereajánlatot készséggel fogadjuk s az „Ev. Őrálló"-1 útnak indí­tottuk. Hirdetések és pálgázatok. Pályázat A liptói ág. h. ev. egyházmegyébe kebelezett szentiváni egyházban elhalálozás folytán megüresedett rendes lelkészi állásra. Az istentiszteleti nyelv tót. Évi javadalom : 1. Készpénzben az egyház pénz­tárából évi 1236 kor., a miben már benne foglaltatik a termények megváltása. 2. Az 1936 koronát kitevő erdőalap évi kamatának része 3. Szántóföld l hold 228 Q 0. 4. Tüzelőfa 23", 3 1 számítva hasábfa, a melyet az egyház évi 600 koronával váltott meg. 5. Stólákban : a) Úrvacsoránál az egész offertorium, b) Esketés 4 kor., c) Menyasszony, egyházkelő aszony­avatása 1 kor, d) Temetés beszéddel 3 kor., imával 2 kor. Kisporuba leányegyház addig, a mig törvényes módon nem önállósittatik, hozzájárul a fenti javadal­mon kivül évi 412 koronával és stólával. — Anyaegy­házzá való átalakulása után ezen járulék a lelkész javadalmából elesik A tiszai ág. h. ev. egyházkerület lelkészválasz­tási szabályrendelete értelmében felszerelt folyamod­ványok alulírott esperesnél nyújtandók be f. é. május hó 25-ik napjáig bezárólag. Kelt Hybbén, 1911. április hó 29-én. Simkovics János, Dr. Burján fózsef m- k. esperes. 2—1 esper. felügyelő.

Next

/
Thumbnails
Contents