Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)
1911-04-20 / 16. szám
136 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ tyén humorral és épületesen írni, hogyan lehet mindent, nagy és kis dolgokat a mindennapi életből, a természet világából stb. az evangéliomnak és az örökkévalóságnak világításába helyezni, az jó iskolába jár, ha — Funcke könyveit forgatja. Megjegyzendő, hogy F. stílusa oly egyszerű, könnyed, hogy még a németül nem egészen jól tudók is nehézség nélkül éivezhetik. Jellemző, hogy sokszor hányatott, súlyos megpróbáltatások, szenvedések és szakadatlan munka és fáradozás közt lefolyt életének jeligéje a 73-ik zsoltár 23-ik versének ez az egy szava volt: „Mindazáltal." Beteljesült rajta : „Megdldlak Tégedet és légy áldás." (Mózes. I. 12, 2) És akik általa és tőle áldást vettek, bizonyára kegyelettel áldják emlékét. sv. B E L É L E T. Böjti felolvasások Bgyházmaróthon. Ez évben vezették be Egyházmaróthon a bőjtí felolvasásokat. Minden csütörtökön összejött az iskolába Egyház-Apátmaróth apraja-nagyja, hogy végig halgassa Bobál Samu lelkész felolvasását, illetőleg szabad elő adását. A lelkészt e törekvésében buzgón támogatta Batyel Gyula tanitó, aki nemcsak vezette az éneket, hanem felolvasott, sőt a fiatalok közül többeket betanított vallásos tárgyú versekre. A fiatalság teljes igyekezettel bebizonyította, hogy nagyrabecsüli a tanulást, mivel nemcsak a szülök, hanem az egyház is minden csürörtökön szép szavalatokban gyönyörködött, a melyeket előadtak. A lelkész amidőn látta a hivek s a fiatalság ezen buzgóságát, elhozatta Pozsonyból a vetítő gépet s a külmissióról tartott előadást vetített képekkel kisérve. A lipcsei missiónak Indiában végzett munkáját mutatta be. Az előadást szabadban kellett megtartani, sőt mégis kellett ismételni, mivel a tanterembe ugy se fértek volna el. A pogány missiót külön megkellett ismételni Apátmaróthon, Lissán és Terényben Ez utóbbi két helyen a paplak udvarán este lett megtartva az előadás s mindenütt a külmissiót magyarázta Bobál Samu egyházmaróthi lelkész. A gépet mindenütt nagy szakértelemmel Batyel Gyula tanitó kezelte s a missió megismertetése ügyében elkísérte a lelkészt Lissóra és Terénybe. A missió érdekében legtanácsosabb volna több ilyen vetítő gép beszerzése, ezt a rnissió egyesület tehetné meg s buzgó tagok mindig találkoznak, akik válalkoznak missiói felolvasásra s azt hisszük hogy anyagi haszonnal is járna. Halálozás. Cseriben április hó 2-án halt meg Raphanidesz Sámuel nyug. cseri lelkész. Nagy részvét mel'ett temették április 5-én. — Nyugodjék békében. 1911. Ä lelkészi fizetésrendezés munkálatainak elveire nézve, melyek alapján a minisztériumban folynak a számítások, újabban a kolozsvári Református Szemle alapján a következőkről értesülünk: 1600 K-ás kezdőfizetés mellett 5 ízben 400 — 400 koronás ötödéves korpótlék jőne, mellyel így a végző fizetés a kongruás lelkészeknél is 3600 korona lenne, tehát más alapon ugyan, de az E T.-eknek megfelelő összeg. Alapfizetésük a nyugdíjintézetbe bejelentett összeg vétetnék s 1898-tól kezdődnék a korpótlék számítása. Igy is évi 7 miilió körül járna az állam új megterheltetése Nem állítjuk, hogy ez elvek végleg megállapítottak, de a sok számítási alap közül ennek elfogadása bír legtöbb valószínűséggel. — Hogy haladást jelentene a mai elmaradottsághoz képest — kétségte en s újra jobb kilátást nyújtana a papi pályára jövőknek. Csak mihamarabb dűlőre jutna! Hymen. Fejes Zsigmond pápai főgimnáziumi tanár folyó hó 19-én tartja esküvőjét Németh Gizuskával Németh Pál somogyi ev. esperes és neje Szalay Gizella leányával. Kimutatás. A torzsai árva és szeretetházra (Konfirmandus-Otthon) 1911. január 1-től április 1-íg a következő szeretetadományok folytak be : Reinhard I. Bpest 5 k. Bácsi egyházmegye 500 k. Borbélyné, úrhölgy Bpest 10 k Levél konf. 4"C6 K. Özv. Doktorics Jánosné Pápa 50 K. özv. Bierbrunnerné 2 K. Kettenbach András 20 K. Blatnitzky P. 5 K- Bánluzsány konf. 13 20 K. Aszódi leányiskola 1869 K. Kemenesmagosi konf 4'20 K. Örimagyarosd egyh. 2 K. Berkovits 2 K Léva konf. 6'30 K. Óverbász hitk. 6 K, Bakonyszentlászló 1 K Gyúró iskolások 3'41 K. Alsóság iskolások 16 K. Scherer Péterné Feketehegy 5 K. Richter Teréz Feketehegy 2 K. B Feketehegy konf. és iskolások 28 20 K. Pilis konf. 5 K Gyékényes iskolások 9'20 K. Lébeny konf. 5'50 K. Cegléd konf 2 K. Somorja konf. 13 50 K Lovászpatona konf. 6 92 K. Pozsony magyar konf. 13'06 K. Bokód konf. 2 36 K. Szemlak konf. 4 32 K Beled konf. 3 26 K. Sur konf. 110 K. Bulkeszi iskolások 18"03 K. Limbach konf. 7 K. Kemeneshögyész konf. 31'50 K. Felsőlövő konf. 11 63 K. Nagyöábony isk. és konf. 3-22 K. Mérges ísk. és konf 438 K. A Gusztáv Adolf egylet központi bizottsága utján 522*77 K. Báró Vojnits István ur egy láda süteményt, torzsai jószívű nők zsírt, szalonnát/sertéshúst, lisztet, burgonyát. Az Ur áldásának teljességét, kegyelmének gazdagságát kérjük az adakozókra s azok adományaira. Torzsán, 1911. április hó 5-én Famler Guszt. Adolf, lelkész I. elnök. Hüttenberger Károly II. elnök. F uster Frigyes pénztáros. Ä beszterczebányai evang. egyesület 1911. | évi április hó 9 én, vasárnap Bethlen Gábor-utcai | Hirdetések és pályázatok, otthona nagytermében Vallásos estélyt rendezett a következő műsorral Műsor: 1. Bizzad minden Uta- I dat, 1. és 2 vers. énekli a közönség. 2 Bahii Mátyás, j Páházat lelkészi állásra. a hitvalló eperjesi ev. lelkész viszontagságteljes élet- j története, felolvasás, tartja : Sztehlo Gerő lelkész, e. ! A hegjaljai ág. hitv. ev. egyházmegyéhez tartózó elnök úr. 3. „Péter" irta : Sántha Károly, szavalta : 1 sajókazai egyházközségben a rendes lelkészi hivatal Tropler Béla úr. 4. Ki csak Istenre dolgát "hagyja, 1. és lemondás folytán megüresedvén, annak betöltése vegett 2. vers, énekli a közönség. ! pályázat hirdettetik.