Evangélikus Őrálló, 1911 (7. évfolyam)

1911-04-06 / 14. szám

123 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1911. szülők hitbeli meggyőződése, azért ezek keresztszülői kötelezettséget teljesíthetnek egy egyszerű vallomás alapján, melynek tartalmát hogy igaz-e vagy nem, mi lelkészek nem vizsgálhatjuk, sőt még akkor is, ha esetleg ezen kérdésére a lelkésznek: „kivánjátok-e a gyermeknek ezen hitvallásunkra való megkeresztelését ?' — tagadó választ adna valamelyik keresztszülő, még akkor sincs feljogosítva a keresztelő arra, hogy a keresztszülő ilyen vallomása következtében megtagadja a kis gyermektől azt, hogy őt Isten kegyelmének felajánlásába részesítse. Ha tehát a feltett kérdéstől nem függ egy cselekménynek lényege, miért a cselekményt összekötni olyan kérdésekkel, melyekre adott bárminemű felelet a cselekmény lényegén nem változtat. Cselekményünk itt sem fedi tehát azt az igazságot, melyet pedig szentségi jellege okvetlen megkövetelne. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyházpolitikai reformok óta lythurgikus cselekményeink nem szolgálhatnak fegyelmező eszközül s épen azért minden ilynemű jellegétől meg kell tisztítanunk azokat s vissza kell szolgáltatnunk isteni rendeltetésüknek. E téren nem követhetjük a hierarchiát, mely inquisitori eszköznek tekinti az egyházi intézmények czeremoniáit, mi csak arra törekedhetünk, hogy az élet mindennemű megnyilatkozását Isten igéjével és a Krisztus szellemevei megszenteljük olyan formában, mely nem sérti sem a való életet, sem az igazságot, olyan formában, melynek nincsenek felesleges, a lényeget elhomályosító függelékei s melyek nem a hatalom utáni kapkodások, hanem az isteni erő nyugodt és czéltudatosan tisztázott birlalásáról győznek meg mindenkit. Ez a lényeg igazságának megfelelő formája emeli fel majd egyházunkat utólérhetlen magasságba s teszi azt működésében nélkülözhetetlenné. Egyházunk erkölcsi fejlődése, egyházi cselekményeinknek isteni reputátiója kiáltja, követeli tehát sürgősen, hogy változtassuk meg ne csak hallgatólag, de nyilvánosan is lythurgikus cselekményeink agendalis formáit. Äz új énekeskönyv előszava. Éppen most száz esztendeje, hogy Kis János püspökünk énekeskönyve a győri egyházközség költségén 1811-ben megjelent. Ugy ez, valamint az egyházkerület által 1805-ben kiadott dunántúli énekeskönyv is, mely utóbbinak szerkesztésében főként Matkovich Pál kerületi felügyelő buzgólkodott, azóta sok kiadásban terjedt el evang. hiveink között az egész országban. Új nagyobb énekeskönyv azonban, mely a gyülekezetek vallásos szükségletét kielégítve szélesebb körben is befogadásra talált volna, az utóbbi száz év alatt nem jelent meg. Mert a csabai és a többi kisebb énekeskönyvek csak magyarosodó és kisebb missziói egyházak vagy pedig a tanuló ifjúság számára készültek. A régebbi századokban sűrűbben jelentek meg efféle művek. Napjainkban is több helyen már igen komoly szavakkal sürgették énekeskönyveink megújítását. És ha még tovább ís késünk e téren a munkával, méltán lehetett volna ezt szellemi szegénységnek, vagy legalább is a vallásos buzgóság hiányának tekinteni. Száz esztendő elég idő arra, hogy templomi éneklésünket is, amely téren különben a gyakori újítást magunk sem helyeseljük, a haladó kor kívánalmainak figyelembevételével javítani és evangeliomi egyszerű istentiszteletünket ez által is épületesebbé tenni törekedjünk. Nagy szükség van arra éppen napjainkban, hogy a templomtól elidegenülteket minden alkalmas eszközzel, így istentiszteletünk művészeti elemeinek fejlesztésével is magunkhoz vonjuk és megtartsuk. Eddig használt énekeskönyveink hiányai miatt sok volt a panasz már eleitől fogva. Ugy a győri, mint a kerületi a rationalismus szellemi hatása alatt készült. Régi szép, egyszerű és erőteljes énekeink, melyekből még apáinknak erős hite szólott hozzánk, jó részben kimaradtak s a helyűkbe került más énekek száraz, hideg hangja távolról sem tudta amazoknak szívhez szóló melegségét pótolni. Népűnk ezt megőrizve ragaszkodott szívósan a formailag oly tökéletlen, de hiterőben gazdag ó-graduálhoz (Aáchs Mihály, Bárány György, Vásonyi Márton stb. műve 1696. óta többször bővítve), a melynek utánnyomását végre is hatóságilag tiltotta be a kerület. A múltnak hibáin okulva mi tehát elsőben is arra törekedtünk, hogy énekeink tartalmilag megfeleljenek evangelikus népünk vallásos köztudatának s a biblián alapuló hitvallási iratainknak. E lényeges sajátságuk mellett énekeink nemcsak az észhez, hanem főként a szívhez akarnak szólani és olyan érzelmeket tolmácsolni, melyeket a vallásos igazságok nemcsak az egyes költőkben keltenek, hanem a melyek hiveink egész gyülekezetének lelki világával is közösek. Erre nézve utalunk himnuszaink, reggeli és esti, böjti és bűnbánati, valamint az Isten iránt való bizalomból vigasztalást meritő és a Jézus iránt való hálás szeretetből fakadt énekeinknek nagy számára. Az énekeknek tárgy és alkalom szerint való kiválogatásánál nem lehetett célunk, hogy minden kigondolható esetre legyen ének, mert az ilyen túlságos részletezés szükségképen a költészet rovására történt volna. De mégis van könyvünkben több oly alkalmi új ének is, a milyent a régiekben éppen nem, vagy csak igen gyengét találunk. Ilyenek például az ó-év esii, reformációünnepi, konfirmációi, gyámintézeti, miszsziói, iskolai és hazafias énekek. Ezt a tartalmi gazdagodást a száz év alatt sokat fejlődött egyházi élet szükségképen megkívánta s már ez is szükségessé tette az énekeskönyv megújítását. Halotti ének is annyi és oly választékban van itt, hogy külön halotti énekeskönyvre nem lesz szükség. A másik kifogás régi énekeskönyveinknek alaki hiányait illeti Mig a tartalom miatt a mi bibliás jó köznépünk volt elégedetlen, addig a formai fogyatkozások miatt inkább a műveltebb közönség, az iskola és tanuló ifjúság hidegült el a templomi énekléstől.