Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-03-10 / 11. szám
94 EVANGELIKUS ORAL L O 1910. egyház lekötött szabadságát s elkészítene arra az okvetlenül bekövetkezendő időre, mikor az egyház végleg elválik az államtól. — Ez a nagy horderejű gondolat tulajdonképen az egyetemes egyházra való alkalmazása annak a tervnek, amely nálunk már többször felmerült s vezető férfiaink ajkán határozott formulázást is nyert volt, — főgondnokunk ő exellenciája nem egyszer fejtegette, hogy a közálladalmi költségekből való fedezést magánjogi természetűvé kell tenni kötvények kibocsátásával s nem közjogi természetűvé, amelyet egy miniszteri rendelettel bármikor meg lehet változtatni. — R közös banknál pedig szükségesebb dolgot alig képzelek és sürgősebbet is alig. — Egyházunk anyagi helyzetében a készpénz tőkék kezdenek szaporodni, amelynek gyümölcsöztetésével idegen bankok gazdagodnak fel. — Csak Erdélyben több millióra rug az egyházak ker. pénzbevételeinek összege. Mit lehetne csinálni, ha anyagi erőnk kellőleg mobitizáltatnék! Felhívjuk olvasóinkat, foglalkozzanak e kérdéssel, hadd induljon lapunk hasábjain e kérdés körűi termékeny megbeszélés. — Ä kérdés helyes megoldásával egyházunk századokra szóló anyagi konszolidációja függ össze." Ez a közlemény még tovább viszi az egyetemes közpénztár vagy egyházi bank dolgát és olyan reflexiókat csatol hozzá, amelyek magok is elégségesek arra, hogy kívánatossá tegyék ez intézmény megteremtését. Nagyon érdekesen és tanulságosan ír e kérdésről a „Debreczeni Protestáns Lap" f. évi 8-ik számában „A jövő eszméje" cím alatt a nagy gyakorlati, theologiai és socialis tudással ékeskedő: Andrássy Kálmán. — Érdekes cikkéből idézzük a következőket: „Ä kétszerkettő tudományának az a csúcspontja, hogy a ható erőket megfelelő helyre kell állítani. — Ärkimedesnek csak az hiányzott, hogy emelőgépét nem tudta megfelelő helyre állítani, különben ma más világkörben mozogna a föld. — Ez a régi mese naprólnapra ismétlődik a hatásra rendelt erők sikertelensége okául. Nem felejtem el, hogy a jövő zenéjében pengetem a húrokat, midőn lelkem előtt megjelenik az egységes református egyház nagy és hatalmas vagyonkezelése . . . Egy központi pénztár, melybe befoly és melyből szétárad a négy folyó mellékéről és mellékére minden anyagi áldás. — Most közlik a lapok napról-napra a bankok és takarékpénztárak özönének számadásait, nyereségeit. — A gömbölyűre hízott részvényesek gömbölyűsége még hiánytalanabb lesz. Egy újját se mozdítja ^érte s özönlik a nyereség ezrekben, százezrekben és milliókban. — Ezek az igazi — beati possidentes". „De a meghámlott marku nép . . . Áh! a pogányúl ösztövér!" . . . Ämi társadalmi berendezkedésünk fundamentoma lehet bármiféle kövön, de az tény, hogy nem ama bizonyos „szegletkövön" épült. — Rz összetartásnak, az egységnek érzete hiányzik még nálunk. — Nehezen tudunk kivergődni a múltak gonosz hagyományaiból, — úgy szétszórt századokon át a pogány önzés, hogy szinte ezt a különérdekű széttagoltságot tartjuk életrevalónak. — Miért ne lehetnénk már egyek a gyakorlati életben is, nemcsak papiroson?! Miért ne kezelhetnénk összes vagyonunkat magunk? Hát nem tudnánk mi a pénzkezeléshez ? Rengeteg pénzbe kerülő gimnáziumaink nem volnának képesek annyi ref. egyént ellátni kellő szakismerettel, amennyire egyetemes egyházunk pénzkezeléséhez szükségünk volna ? Hiszen az országban működő pénzintézetek kezelő-hivatalnokainak elég tisztességes percentje lehet református. — Ä pénzkezelés tudásán aligha múlnék tehát. — R lelken múlik inkább, mely lélek még szűkkörü nálunk. — De így kell-e ennek maradni?! Nem sűrgeti-e a szükség, a lappangó veszedelem, mely most csak a kis újját mutatta fel a kongrua késedelmében s már is minő elsáppadást okozott! . . . Milyen szépen meg lehetne csinálni az országos pénztárt, az Országos Központi Hitelszövetkezet mintájára; a gyülekezeti fiókokat a Községi Hitelszövetkezet mintájára. És minő áldás fakadna ebből fent és lent egyaránt! Ne tessék mosolyogni, — ez a jövő zenéje. Tudom, hogy még az a juh nem született a világra, a melyiknek beléből húrokat készítenek ezen zenéhez. De majd megszületik. Mindent élőiről kell kezdeni . . ." íme így írnak, igy gondolkodnak e kérdésről református testvéreink. És nálunk ? Mély csend honol a berkekben, melyekben csak a szomorú pusztulás, segélykiáltás fájós szavai hangzanak, de hogy magunk is segíthetnénk magunkon, ily kérdésekről még nem is álmodunk s ha valaki álmodni merészel ily dolgokról, guny és kaczaj a része. No, pardon, a mult évi kerületi gyűlésen, hogy tovább nem bolygattam ez ügyet, az elnöki székből finom bonbon czukorral kínáltak meg! Érdekesség szempontjából lássuk csak az
