Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-02-24 / 9. szám

elbízott tánitók a pálezájuk alá került éretlen gyermekekkel. Ki ne ismerné VII. Gergely pápának 1080-ban a római zsinaton mondott híres beszédét, melyet a német császár ellen tartott. Az egybegyűlt atyákhoz fordulva, többekközt ezeket mondá: . . . Mutassátok meg az egész világnak, hogy ha hatalmatok van oldani és kötni az égben, akkor hatalmatok van arra is, hogy a földön császárságokat, királyságokat, fejedelemségeket, hercegségeket — és mindenféle világi birtokot adjatok és -elvegyetek, kinek-kinek érdeme szerint. Ti, kik oly gyakran patriarchaságokat, primásságokat, érsekségeket és püspökségeket elvéve az érdemetlenektől, érdemeseknek adtátok — ha bírái vagytok a le

!kieknek, hogyne volna hatalmatok a világiak felett is ! ? Salamon magyar királynak 1074. okt. 28-iki levelében ezeket irja ; . . . országodban mindenki megmondhatja neked, hogy elődöd István király a maga egész országát mindenestül Szent Péternek, az apostolok fejedelmének adományozta. Ugyan ilyen hangon irogatott I Géza királynak is "Őseidtől tudhatod — u. m. — hogy Magyarország, melyet István király Szt. Péternek teljes joggal és hatalommal felajánlott, ... a római egyházé! . . . Te Szt. Péter jogát és tiszteletét megcsorbitottad, midőn ezen ő országát a német királytól fogadtad el hűbérül! . . . Szt Péter kegyét és a mi jóakaratunkat csak úgy nyerheted meg. ha hibádat megjavítva, királyi pálcádat nem a királyi, hanem az apostoli Felség hűbérének ismered el . . . III. Endre (1198-1216) megalapította a pápai államot, még pedig minden világi hatalomtól függetlenül. Sőt ő emelte érvényre azt az elvet, hogy a világi fejedelmek feltétlen engedelmességgel tartoznak a pápának. „Valamint Isten, a világ teremtője, az ég boltozatára két nagy világító testet állított ; egy nagyobbat, hogy uralkodjék nappal és egy kíssebbet, hogy uralkodjék éjjel : úgy a földön is két hatalom van, egy nagyobb, mely a lelkek felett uralkodik, és egy kissebb, mely a test felett áll t. i. a papi és királyi hatalom. De valamint a hold világosságát a naptól nyeri, s ennek mennyiségére, minőségére, rangjára és hatására nézve alatta áll: úgy a királyi hatalom is a papi tekintélytől nyeri méltóságának fényét. A papi hatalomnak a világi felett mindig abszolút felsőbbségnek kell lennie. A pápa, mint annak helytartója, akié az egész világ, mindeneknek felette áll. Ő mint Krisztus helytartója, a papi és világi hatalom egysége, valamint Krisztus is pap és király egyszersmind. Ilyen elvek mellett lehetett csak olyan képzelhetlen nagy hatatmat kifejteni, aminőhöz hasonlót nem képes felmutatni a világtörténelem, midőn a római pápák felhívására az összes keresztény fejedelmek és népeik, bámulatos lelkesedéssel és önfeláldozással századokon át járták a keresztes háborúkat. II. Endre királyunk valódi rabja volt a pápának, aki az arany bulla mellett a papság részére is bámulatos engedményeket tett. VIII. Bonifacius alatt tetőpontját érte el a pápai mindenhatóság. Azontúl csak hanyatlás következhetett. Mindenki ösmeri a híres „Unam Sanctam" bullának tartalmát, melyben józan ész határát túlhaladó hangon azt mondja, hogy a világ összes teremtményei alá vannak vetve a pápának. Ennek elődei még megelégedtek a „vicarius Petri és Vicarius Christi" cimmel. Ez már Vicarius Deinek nevezte magái. Ó a törvények felett áll; de ő kényekedve szerint szabadithat fel másokat a törvény, a fogadás és eskü alól. Követelte, hogy a pápa szavainak közvetlen és feltétlen igazságot kell tulajdonítani. Egy Ágostonrendű szerzetes, Augustinus Triumfus tovább fejlesztette ezt a gőgös elméletet és azt a tételt állította fel, hogy a pápától felebbezni még az Úristenhez sem lehet, mert — u. m. — felebbezni csak aisóbb bírótól lehet a jelsöbbhöz. A pápától nem felebbezhetni feljebb, mert ő maga az isten.

1) Ne említsük itt fel az úgynevezett „isten Ítéleteketmelyekkel a legfényesebb vallásos szertartások mellett magát az istent tették próbára s arra akarták kényszeríteni, hogy az fájdalmas és halálos veszéllyel járó esztelen cselekményeknél nyilatkoztassa ki hatalmát. Nem csoda, hogy ilyen gondolkodásmód melleit VIII. Bonifacius kikötött a világi fejedelmekkel. Mikor III. Endre magyar király haláláról értesült, megparancsolta a magyar nemzetnek, mint fóhübérur, hogy mivel Magyarország Szent Istvántól fogva, minden jogaival és hatalmával a római egyháznak van felajánlva, csak azt választhatja királyául, akit a pápa megenged választani. Hallatlan gőggel egyszerűen meghagyta az ország egyházi és világi nagyjainak s az egész nemzetnek, hogy Róbert Károlyt, egyházi átok büntetése alatt: királyuknak ismerjék! Az ebből támadt felfordulás és véres pártoskodás jelenetei mindenki előtt ismeretesek lévén, itt csak azt említem meg, hogy VIII. Bonifacius hasonló erőszakos cselekedetek miatt összetűzött a francia királlyal Szép Fülöppel is, aki az egyházi hatalomnak túltengése ellen felvette a végtusát. Az isteni tekintélyt bitorló és aljas bűnökben leledző pápát elfogatván, a börtönbe vetette, ahol ez aztán meg is halt. Dante, a nagy olasz költő, már a pokol fenekén találkozott vele. Ezzel a római pápák tekintélye egy időre oda lett. Csakhamar bekövetkezett a pápák „babiloni fogsága'' (1316 — 1370.), mely alatt a kicsapongások és az ellenpápák kölcsönös átkai között a pápák hatalmának varázsereje tönkre ment. A pápai avignoni udvar jellemzésére legyen elég az ezen udvarral bizalmas lábon álló Petrarchának szavait idéznem: „Aranyon nyugszik itt az üdvösség minden reménye, arannyal fékezik meg e labyrinthusban a fenevadakat; aranyból szövik a mentőfonalat; arannyal törik fel a zárat és a köveket; arannyal szelídítik meg a sötét ajtóőrt; arannyal nyitják meg a menyországot; sőt — minek mondjam tovább — aranyért árulják a Krisztust is." Nagy harcokba és sok időbe került, amig csak azt birták a tudósok és a világi fejedelmek kivívni, hogy a zsinat felette áll a pápának! A főpapi javadalmak adományozása egy időre kisiklott a magyar királyok kezebői is. Ez a fontos jog is a római pápák játékszerévé lett; míg végre Zsigmond király megsokalván a visszaéléseket, törvényhozásilag kimondotta, hogy az úgynevezett bullások egyházi javadalmakat csak ugy nyerhetnek, ha azokat a király, mint kegyúr adományozza! Ez nagy fordulatot jelentett e kérdésben. Valóságos világtörténeti fontosságú eseménynek nevezhető. Zsigmond király ezt azzal indokolta, hogy „nem illő, hogy ő annak a pápának engedelmeskedjék, aki a király alattvalóit, csak jóléte és békéje ellenére, álnok fondorlatokkal, titkos cselszövényekkel illette és íj Summa de potestate Ecclesiae. V. ö Bauer müvét: A középkori kereszténység Dr. Kovács Ödön fordításában. 163-167. i-