Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-01-27 / 5. szám
36 EV ÄNGELIKUS ŐRÁLLÓ 1910. mindennemű egyházi szolgáltatás alul felmentetnének, lenne tehát a papi birtok, jó nagy kongrua, ehhez csatolnám azt az 1600 koronát, a mit a gömöri főesperes tisztetdijban legujabbi közigazgatási rendezés szerint kap és kötelezném a gömöri lelkészeket, hogy sorban 6 éven át mindegyikük, köteles a főesperesi hivatal nehéz terhét díjtalanul viselni, mint századokon át az elődök viselték és végül a szabadrendelkezési alapból kiutalványoznék a baradnai lelkésznek évi 500 kor-t, így 1600 és 16C0 és 800 kikerülne 4000 korona és ha Debreczen, Sátoraljaújhely, Nagyvárad, Tálya, Hernádvécse és a többi és bárki azt találná mondani, hogy ilyen jó fizetést a baradnai lelkész megnem érdemel, ugy az illető békétlenkedőt egyesztendőre legalább Baradnára küldeném — más meggyőződést szerezni. Látom, hogy szavaimon sokan mosolyognak és azt hiszik, hogy én még nekrologot sem tudok komolyan irni. Pedig nagyon is komoly vagyok, srt sirok szeretelt egyházunk állapota felett, a melyben száz ilyen Baradna is van: eldugva, elhagyatva, nyomorogva pusztulva! És mi? Szabályrendeleteket gyártunk, bizottságozunk, politikát szolgálunk és az állam segélyből javítjuk az egyházi közigazgatást! Langhoffer Károly bátyám ! sit tibi terra levis ! Emléked az igazat szeretök szivében élni fog. Dr. Argay György. B E L É L E T. Älesperes-välasztäs. A zólyomi ev. egyházmegyében Bakay Péter főesperessé választásánál megüresedett alesperesi tisztségre az egyházak múlt év végéig beadták szavazataikat. A szavazatokat Beszterczebányán január 12-én bontotta fel az e célból kiküldött bizottság és megállapította az eredményt, mely szerint az összes szavazatokkal egyhangúlag Vitális Gyula tótpelsőczi lelkész választatott az egyházmegye alesperesének. Isten segítse új hivatalában. Harangavatás Illé&falván. Még nem halt ki az evangeliom iránti szeretet egyháztagjaink szívéből, fel-felcsillan a tettekben nyilatkozó hithűség. Ennek bizonyságát adta egy illésfalvi istenfélő házaspár, Beck Mátyás és neje, kik házasságuk 57. évfordulója alkalmával egy harangot ajándékoztak az Iglóhoz tartozó Illésfalva leányegyháznak ... A harangot jan. 13-án avatta fel lélekemelő istentisztelet keretében Dr. Walser Gyula iglói lelkész. Örült ez alkalommal az egesz leányegyház — (alig vannak 200-an) — mely idegen vallásúak között máig is híven megtartotta az apák hitét . . . Isten áldása legyen a kegyes adakozókon. Uj lelkész.A múlt év végén a losonczi ev. egyház is új lelkészt nyert az által egyhangúlag megválasztott Wolf ], bpesti vallástanár személyében, aki dec. 1. napján érkezett hivatali állomása elfoglalására, a vasúti állomásnál egy bizottság élén az egyház másodfelügyelője által üdvözöltetett, majd a paplakra érve ott a presbyterium és számos egyháztag nevében a főfelügyelő által fogadtatott. Az ifjú lelkész alighogy köszönettel viszonozta az üdvözletet, a paplak dísztermében a nőegylet által bebutorozott iroda átadása által; majd annak hirére, hogy az ifjú lelkész édes anyja is érkezik egy különféle élelmi szerekkel bőven ellátott éléstár megnyitása által ajándékoztatott meg. A beiktatás Adv. II. vasárnapján történt, mely alkalommal a szószéki beszédet a poltári pap, mint körlelkész tartotta, a beiktatásiszertartást pedig a főesperes végezte. Az istentisztelet után az új lelkészt a paplakon különféle társulatok bizottságai s a szomszéd lelkészek üdvözölték. D. u. 1 órakor díszebéd tartatott a városi „Vigadóban" melynél 100 vendég vett részt. Rés a hagyományos gyakorlaton. Székely Ferenc unitárius vallású koronaügyésznek ideiglenes minőségben a vallás- és közoktatásügyi tárca vezetésével való megbízatása élénk resensust keltett a túlsó táborban s különösan a néppártban, amely — ha valamikor — úgy ez alkalommal leplezte magát, mint kat. exochen róm. kath. klerikális párt. Pedig ez a kérdés minden tüntető lárma és tiltakozás dacára nem törvényességi és nem jogi, hanem egyszerűen politikai célszerűségi kérdés. — Sőt — a törvény és a jog szempontjából régen eldöntetett — akkor, amikor a polgárjogok gyakorlásában a törvény a vallásfelekezeti hovatartozandóság számára kóriátokat nem állított fel és főként akkor, amikor az 1848. XX. t.-c. a vallásfelekezetek közötti egyenlőséget és viszonosságot kifejezetten megállapítja. — Mi mindenesetre örvendünk e praecedensnek, amely a vallás- és közoktatásügyi kormányzat jellege felől táplált ferde felfogásnak egyszersmíndenkorra véget vet. Magyarországon épenúgy lehet bármely vallású ember vallásés közoktatásügyi miniszter, mint bármely más tárca viselője ís. Ä vallás őrültje. A turini kórházban egy; huszonkét éves cselédleányt szállítottak be, aki vallási őrületében halálosan megsebesítette magát. Két nappal ezelőtt úrnője az ágyban találta, fején tüske-korona volt, amely véresre szakította homlokát, a bordája táján mély sebek tátongtak s a két kezét tíz centiméter hosszú vasszög szúrta át. A leány azt vallotta a kórházban, hogy keresztre akarta magát fesziteni r hogy ugyanazokat a kínokat érezhesse, amelyeket Jézus elszenvedett az emberiségért. Különös áttérési esetek czimmel lapunk f. é. 3-ik számában megjelent czíkkünkre nézve, a mely: mint tárczaközlemény, már elhelyezésénél fogva sem tartott és tarthatott számot a teljes történeti hűség jellegére, felkérés folytán szives készséggel jelentjük ki, hogy az nem vonatkozik dr. Kis Pál nyíregyházi ügyvéd-jelölt úrra, a ki a czikk szerzője előtt és előttünk különben is teljesen ismeretlen. Nyíregyházán, 1910. január 22. Az „Ev. Őrálló" szerkesztősége. Egyházfelügyelői beiktatás. A rákoskeresztúri ev. egyházban f. hó 16-án, vasárnap igtatták be ünnepélyesen hivatalába az egyház újonnan választott felügyelőjét, Láng Mihály dr. pénzügyminiszteri titkárt, Láng Lajos. v. b. t. t. fiát, továbbá Kovacsevics János másodfelügyelőt és Bielek Isván dr. egyházi ügyészt. Az ünnepélyes alkalommal megjelent Scholtz Gusztáv püspök és számos előkelőség. A püspököt és az egyházfelügyelőt a járás főszolgabirája, a községi elöljáróság, az egyház képviselői, a kivonult községi tűzoltóság és diszes bandérium fogadták a vasúti állomáson. A templomban a püspök beiktató beszéde után Noszkó István helybeli lelkész vette ki a megválasztottak esküjét. Majd Szegedy Albert főjegyző és presbiter üdvözölte az egyház uj vezetőit. A be-