Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-09-22 / 39. szám

366 _ EV ANGELIKUS ORÄLL O 1910. nemzedék a jelen, hitben sivár pusztában egy ujjal fel nem cserélődnék anélkül, hogy hitetlenségüket úgy büntetné egyházunk, hogy reakciójuk veszedelmessé válnék. — Lehet, sőt valószínű, hogy egyeseket any­nyíra keményen találna ez előintézkedés, hogy közö­nyük teljes elhidegüléssé fajulna, de mi ami egyhá­zunk célja? Szerény nézetem szerint az, hogy minél többen legyünk a választottak azon hivatalosak kö­zött, akik lélekben és igazságban imádják az Istent, hordozzák egymásnak terhét s találtassanak hűeknek, hogy miné! többen, de nem — hogy mindnyájan meg­találjuk Isten országát és annak igazságát! E szent cél érdekében vettem igénybe, Testvé­reim, a ti szives türelmeteket. Nem magamtól vettem, amit elmondtam, hanem attól, a kiről vallom, hogy „Jézus Krisztus Úr, az Atya Isten dicsőségére." Nem magamért vettern, hanem azokért,«. akiknek munkás­ságunk csekély istenadta tálentomát szenteljük. Nem azért vettem, hogy e fontos kérdésben kiegyezhetet­len nézeteket támaszszak, hanem hogy megindítsam azt a görgeteget, mely eltemesse vegetáló egyházunk jelen alakját s annak romjain szervezzük az evangé­liom közösségét, megvalósítsuk Lutherünk álmát : Krisztusnak egyházát, melyen a pokloknak kapui sem fognak diadalmaskodni! Kirchknopf Gusztáv, késmárki ev. pap. (Folyt, és vége.) BELÉLET. Ä bánsági ev. egyházmegye szept. 6-án Verseczen rendkívüli közgyűlést tartott új főesperese, Doleschall Lajos beiktatása céljából. A közgyűlés dí­szét s jelentőségét emelte főtiszt, és méltóságos Scholtz G bányakerületi püspök jelenléte, ki azon mindvégig részt vett, miáltal ugy az egyházmegye, mint a ver­sed kisded, de buzgó evang. egyháznak nagy örömet szerzett; az új főesperesre nézve pedig bizonyára fel­emelő hatású volt azon körülmény, hogy ünnepélyes beiktatása főpásztorunk személyes áldás kívánsága mellett folyt le. Püspök úr szept. 4-én Resicabányán felszentelte az új templomot s onnan 5-én délután 6 órakor érkezett meg Versecre; az állomáson a ver­sed ev. egyház elöljárósága, a város polgármestere, a gör. kel. szerb püspök megbízottja s a közgyűlésre már megérkezett egyházmegyei kiküldöttek, élükön báró Ambrozy Béla cs. és kir. kamarás, egyházmegyei fel­ügyelővel fogadták. Kuntz Henrik verseci ev. lelkész az egyházközség, dr. Rezucha polgármester pedig a város nevében üdvözölték őt. A püspök szívélyes kö­szönő szavai után hosszú kocsisorban vonúltak be a városba a szerb püspöki palota elé, miután Zmejano­vics szerb, püspök előzőleg már vendégeűl hívta volt meg püspökünket, kit palotája kapujánál üdvözölt. Zmejanovics püspök ezen tényével ís azon nagyrabe­csülésének s keresztény szeretetének adott kifejezést, mellyel evang. egyházunk s annak egyik főpásztora iránt viseltetik, melyért elismerés s köszönet illeti őt. A szerb püspöki residentiábó! tette meg azután Scholtz püspök a hivatalos látogatásokat s ott fogadta az üd­vözlő küldöttségeket is. A verseci ev. egyház az nap este báró Dániel Tibor főispán és báró Ambrozy Béla felügyelő úr védnöksége alatt egy nagyon sikerült concertot rende­zett, melynek anyagi eredménye nagy összeggel gya­rapította a kisded egyház templomépítési alapját. Más­nap, 6-án reggel az evang. imaházban az összegyűl­tek lelki épülésére püspök úr buzgó könyörgést tartott. Utána lelkészi értekezlet volt, melyen elfogadták azon indítványokat, miszerint mozgalom indíttassék a lelké­szek részére is az elnyerendő vasúti kedvezményes jegy, s az anyakönyvi kivonatokért kieszközlendő kár­pótlás tárgyában. Az értekezlet végeztével püspök úr az egyházmegye lelkészségének kíséretében a város­háza nagytermébe vonúlt, hol báró Ambrozy Béla egyhm felügyelővel élén nagyszámú kiküldött és ér­deklődő gyűlt össze a közgyűlésre. Egyházmegyei felügyelő úr megnyitván a gyűlést, lelkes, hódolattel­jes beszédben emlékezett meg Őfelsége 80 éves szü­letés napjáról, majd a vendégül jelen levő püspököt s az összegyűlteket üdvözölte szeretettel. Nauer György a szavazatszedő bizottság elnöke olvasta fel ezután a főesperesi állásra beadott szavazatok eredményéről felvett jegyzőkönyvet, minek alapján elnöklő egyh. megyei felügyelő úr Doleschall Lajos, lajosfalvai lel­készt, edoigi alespercst jelenti ki megválasztott főes­peresnek- A megválasztott főesperes eskületétele után ugyancsak az egyh. megyei felügyelő üdvözli őt meleg szeretettel s bizalommal, mint elnöktársát, majd Bohus Károly egyh. megyei főjegyző az esperesség s lelkész­társak nevében intézett a főespereshez üdvözlő be­szédet, kérve őt, hogy működése ne merüljön ki csak az egyházi közigazgatás végzésében, hanem az egyes egyházak hitéletére is hasson buzdítólag, irányítólag, hogy a főesperesi hivatal ne legyen csak statisztikai hivatal avagy iroda, hanem ható élő erő. Utánna Püs­pök úr üdvözli az új főesperest, azon biztos remény­ben, hogy Doleschallban az egyházmegye egy tevé­keny, odaadó munkást adott oldala mellé ; Isten áldá­sát kívánja munkájára. Az üdvözletekre a beiktatott főesperes meghatottan mondott köszönetet a belé he­lyezett bizalomért, ígéri, hogy híven fogja tisztjét be­i tölteni. Istenhez fohászkodik segítségért munkájában, kéri a püspök, felügyelő urakat, majd a lelkész társa­kat, hogy támogassák őt működésében. Ezzel a beiktatás véget ért s a közgyűlés áttért egyébb tárgyakra Alesperesnek Zwarinyi Emilt kí­vánták megválasztani, de az ő kívánságára az ales­peres választást elhalasztották a jövő rendes közgyű­lésre. A kerületi missiói szabályrendelet tervezetet, beható tárgyalás után a közgyűlés nem fogadja el je­len alakjában s megbízza ifj. Korén Pált, hogy a ke­rületi missiói bizottságban más irányú javaslatot te­gyen. A törökkanizsai ev. hívek fiókegyházzá alakú­lását jóváhagyja, Csanád—Csongrád egyházmegye ja­vaslatát, a vándorkerületi gyűlések tartása tárgyában, nem fogadja el. A püspök úrnak megtisztelő megjele­néseért s az egyházmegyei felügyelő úrnak a tanács­kozás bölcs vezetéseért köszönetet mondva, a köz­gyűlés véget ért. Délben a püspök úr tiszteletére közebéd volt, melyen számos lelkes felköszöntő hang­zott el. Este 6 órakor Püspök úr Budapestre utazott. Vajha oly kellemes emlékkel szívében tért legyen otthonába, mint a milyen áldott emléket hagyott hátra látogatásával úgy egyházmegyénkben, mint Verseczen. Doleschail főesperes működését pedig kisérje Is­ten áldása. Eddig is munkabírása s nagy ügyszerete­tével tűnt ki; erősítse meg őt továbbra is az Úr! Do­leschal Losoncz - Tamásiban született 1868-ban s így elég ifjan, férfiereje teljében foglalja el a főesperesi díszes állást. Theologiát Eperjesen végzett, rövid ideig

Next

/
Thumbnails
Contents