Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-09-15 / 38. szám

bödő protestáns szellem lengi át, mely kezességet nyújt az iránt, hogy belőlük majdan vallásilag öntuda­tosabb, egyházához hivebb, hitében erősebben meg­álló új nemzedék kerül ki, mely a mostani lanyha nemzedék által elhagyott pozíciókat ismét vissza fogja foglalni. Ez értelemben kívánjuk valamennyi fin- és leányintézetnek: vivát, floreat, crescat! Dr. Szelényi Ödön. T Ä R C Ä. Este, A királyi nap rég a bíboros égnek Peremére hágott, Az est betakarja fekete szárnyával Az egész világot. Végig egész tájon ül síri csendesség, Már alszik az élet, S álmodozó lelkem önkéntelenül is A magasba mélyed. A csillagok ott fent roppant templomában A teremtettségnek Ezer évek óta remek csoda-képen Égnek s ki nem égnek. Pályájukat Annak örökös törvénye Mérte ki szép renddel, Aki hatalommal e világon mindent Helyesen elrendel. Rezegő őrtüzek az ég Óceánján, Nézni öröm rátok, — Szereilek titeket ég mezején szétszórt Ragyogó virágok. Gyönyörűség nékem a csillagos este, Elkerül az álom, percet, amikor kigyullad a mennybolt, Oly nehezen várom. Öregedő testben ég lelkem a vágytól, S a tüze kilobban: Nyílik-e ott rózsa, van-e ott szeretet Ama csillagokban ? Buzog-e hazáért, forr-e szabadságért, Szív, ott is a véred? Hogyha nem, úgy nékem a halál is jobb itt, Mint ottan az élet. Szállj vissza, oh szállj csak a magas egekből Le a földre, lelkem: Hiszen itt, ami szép, ami jó, ami szent, Igazán fölleltem. Csak azért tekints fel én lelkem az égre, Hogy ami báni itt lent: Váltsa fel a béke, fürödve sugárban, Imádva az Istent! Sántha Károly. B E L É L E T. Nyilatkozat. Barátaim figyelmessé tet­tek arra, hogy a „Debreceni Független Újság" f. hó 6-án megjelent 190-ik számában Ma­terny Lajos debreczeni lelkész, főesperes úr interviev alakjában akként nyilatkozik, hogy szavai értelmezéséből olyanfélét is ki lehet olvasni, mintha nekem részem lett volna a Zelenka Pál püspök ellen indított hírlapi haj­szában. Ez iránt kérdést intézve Materny Lajos főesperes úrhoz: a főesperes úr f. hó 8-áról, majd 10-éről keltezett válaszában is­mételten is kijelenti, hogy ő még csak nem is gondolt arra, hogy engem eme hajszával bármiféle összefüggésbe hozzon. Ä főesperes úrnak e válaszát önmagam iránt tartozó köte­lességem volt nyilvánosságra hozni. Nyíregy­házán, 1910. szeptember 11-én Geduly Henrik. Esküvő. Szenes Gyula bábaszéki ev. lelkész aug. 25-én vezette oltárhoz Zólyomban Rigotti Ilonkát, Rigotti Egistó bányatulajdonos leányát. Boldogság ki­sérje frigyöket! Hymen. Maloveczky János restéri lelkész elje­gyezte Barzó István szegényházi gondnok Mariska nevü leányát Nyíregyházán. Áldás és boldogság kisérje a szivek frigyét. Ä lelkész fiak segélyző intézetének azon tagjait, a kik segélyért szándékoznak folyamodni, tisz­telettel kérem, hogy felszerelt kérvényeiket október 15-ig Veres Iózsef elnök úrnál benyújtani szívesked­jenek. Úgyszintén arra is kérem a tagtársakat, hogy tagsági dijaikat, hátralékaikat s egyéb tartozásaikat okt. hó 15-ig okvetlenül fizessék be. Orosházán, 1910. szept. 10. Tisztelettel Okályi Ädolf lelkész, intézeti ügyvivő. Egy község a templomért. Ä tótpelsőczi ev. egyház uj templom építésére alapot gyűjt, mert a régi nagyobb ünnepeknél nem elegendő a hivek befogadá­sára. Rz egyháztagok a templom alap javára külön is megadóztatták magokat s már 50 000 koronán felüli összeg gyűlt össze a hivek áldozatkészségéből, mely azonban a tervezett uj templom megépítéséhez koránt­sem elegendő. Hogy a szép terv megvalósulásához közelébb jusson, Tótpelsőcz község képviselőtestülete Szalontay Miklós főjegyző indítványára tiz évi rész­letben fizetendő 10 000 koronát szavazott meg az ev. templom alapja javára. Ez is egy tett, a mely önma­gát dicséri. Lelkésziktatás. A zsibritói egyház, mely ugyan Hontmegye területén fekszik, de a zólyomi egyház­megye kebelébe tartozik, korán elhalt lelkésze, Nedobry Iván helyére Jahoda Jánost hívta meg rendes lelké­széül, kit Bakay Péter főesperes szeptember hó 8-án ünnepélyesen hivatalába iktatott. R zsibritói áldozat­kész hívek az ünnepélyt azzal is emlékezetessé kíván­ták tenni, hogy az ünnepi lakomán toronyalapjuk ja­vára gyűjtést rendeztek, mely 60 kort. eredményezett. „Magyar Evangélikus Egyházjog", irta Dr. Mikler Károly egyetemi m. tanár, az eperjesi ev. egy­házkerületi jogakadémia dékánja. Az előfizetési kedvez­ményes 10 korona áron megrendelhető a szerzőnél. Tartalmazza az összes egyházi és állami törvényeket, rendeleteket, m. kir. közigazgatási bírósági és m. kir. kúriai döntvényeket, rendszeres feldolgozásban, úgy, hogy az egyházi közigazgatás terén — kimerítő tárgy­mutatója révén — gyors és biztos tájékozást nyújt.

Next

/
Thumbnails
Contents