Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-09-08 / 37. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ B E L É L E T. — Lapunk f. szerkesztője hazaér­kezett s a jelen számmal átvette a lap szer­kesztésének teendőit Balla Jenő városi taná­csos, egyházfelügyelő úrtól, aki e teendőket egy hónapon át páratlan buzgósággal, önál­dozattal és hozzáértéssel teljesítette. Fogadja érte a szerkesztő hálás köszönetét. — Mind­azokat, akik különféle kérésekkel a lap szer­kesztőségét vagy kiadóhivatalát a szerkesztő­kiadó távolléte alatt keresték fel, ezúton kér­jük, legyenek szívesek kéréseik elintézésére a szerkesztő-kiadónak egy heti haladékot adni, mivel az összetömörűlt tennivalók hal­mazában fizikai idő hiánya miatt lehetetlen hamarább intézkedni. — Még egyet. R fő­városi sajtó Zelenka Pál püspök úr helyet­tesítésében (amelynek szükségessége egyéb­iránt már véget ért, mert a püspök úr Reichenhallból hazaérkezett és átvette hiva­tala vezetését) lapunk szerkesztőjének nevét is forgalomba hozta. Rz ügyekhez való hozzá nem értésből fakadó e tévedést ezennel kiiga­zítjuk azzal, hogy a távollevő püspök úrnak törvény szerinti helyettese Terray Gyula gömöri főesperes úr volt. — Nyíregyházán, 1910. szeptember 6. Geduly Henrik, f. szerk,­kiadó. — Gonosztevő kezek. Gonosztevő kezek munkájának kell tekintenünk azt a ki­számított, eszközében nem válogató leleple­zési akciót, amely nyilván egyházi körökből indúlt ki, hogy egyházi közéletünk egyik vezéralakjának minden tisztességét a sárba taszítsa, de amely, mint a „Népszava" f. hó 3-iki számában olvashatjuk, folytatásként az egész egyháznak, mint intézménynek er­kölcsi hivatása és a papság erkölcsi színvo­nala ellen támad. R legellenőrizhetetlenebb hírek szállonganak a szenzációra éhes és a tisztesség határait betartani nem tudó sajtó hasábjain. Lelkünk mélyén felháborodva kér­dezzük : cui prodest? ... Ha csakugyan van sérelem egyházi erkölcsi életünk rend­jén, legyenek nyugodtak a felismerhetetlen­ség homályába burkolózó támadók: van any­nyi erkölcsi életerő az evang. egyházban, hogy e sérelem orvosolva lesz. De e harc­modor ellen a legélesebben tiltakozunk és felhívjuk a királyi ügyészség figyelmét a „Népszava" f. hó 3-iki számára, amely az egyház, mint intézmény és a protestáns pap­ság, mint néposztály elleni izgatás minden ismérvét magában foglalja ott, ahol egyene­sen a néphez fordúl e tényezők együttes lebecsülése érdekében . . . Vérzik a szívünk,, hogy e dologról még ennyit is írnunk kellett. Folyó hó 24. és 25-én ünnepli hazai evang­egyházunk legszebb alkotásának: a magyarhoni egye­temes evangyélmi egyházi gyámintézetnek, mit Székács szelleme és lángesze alkotott, 50-dik évfordulóját Budapesten. A Kárpátoktól Belgrádig, Brassótól Zágrábig sok egyház látta, tudja, önmagán tapasztalta ez áldott egyházi intézmény bő áldásait. Illő, hogy egy félszázad elmultával letegyük seregestől a hála emlékkövét, azzal a felírással: »Ébenézer!« Azt hisz­szük, aki a gyámintézettel érez, az ott lesz a jubiláris gyűlésen, melynek sikerét, fényes lefolyását előre biz­tosítja az a két nagy név, mely ott ragyog a Meghí­vón. — Senki ne mentegetődzék, hogy „nem mehetek, kérlek téged, ments ki engemet!" Legtöbbször, ki magát menti, magát vádolja. lm hát megjelenésünkkel tegyünk bizonyságot amellett, hogy az ősök szelleme még mindig él mi bennünk! Különben az ez alkalomra kibocsátott meghívás következőleg szól: Meghívó. A Magyarhoni Egyetemes Evangélikus Egyházi Gyámintézet folyó 1910. évi szeptember hónap 24. és 25-én Budapesten, a deáktéri ág. hitv. ev- templomban tartja 50 évi jubiláris közgyűlését, melyre a helyi-, egyházmegyei-, egyházkerületi gyám­intézeteket, női- és ifjúsági egyleteket, továbbá a né­met Gusztáv Adolf-egylet központi Elnökségét, az osztrák Gusztáv Adolf főegyletet, végül a gyámintézet minden rendű és rangú barátját ezennel tisztelettel meghívjuk. Kelt Pápán és Budapesten, 1910. év augusz­tus havában. Gyurátz Ferenc püspök, egyházi elnök. Dr. Láng Lajos v. b. t. t., országgyűlési képviselő, világi elnök. Az ünnepély sorrendje: I. 1. Szeptember 24-én reggel 9 órakor a központi bizottság a buda­pesti evang. gyülekezet déáktéri tanácstermében gyű­lést tart. 2. Szeptember 24-én este 6 órakor hangver­seny a deáktéri evang. templomban. 3. szeptember 24-én este 8 órakor ismerkedés a * Royal "-szálloda éttermeiben. II 1. Szeptember 25-én délelőtt hálaadó gyámintézeti istenitisztelet a fováros összes evang. templomaiban offertóriummal összekötve, a jubiláris alap javára; főistenitisztelet a deáktéri evang. temp­lomban délelőtt fél 11 órakor, a) Közének, b) Oltári szolgálat, c) Főének, d) Ünnepi beszéd, e) Karének. 2. A jubiláris közgyűlés nyomban az istenitisztelet után a deáktén evang. templomban megy végbe, kö­vetkező tárgysorozattal: a) Elnöki megnyitó. Tartja: dr. Láng Lajos világi elnök, b) Elnöki jelentés. Elő­adja : Gyurátz Ferenc egyházi elnök, c) Üdvözlések, d) Az e. e. e gyámintézeti ügyész jelentése, e) Segé­lyek kiosztása, f) Indítványok, g) A gyűlés berekesz­tése. Tudnivalók: 1. Szeptember 25-én délután fél 2 órakor közebéd a »Royal« szállodában. 2. Ugyanaz nap este 5 órakor zólyomi dr. Wagner Géza úr, a budapesti ág. hitv evang. magyar egyház felügyelője, vendégeiül meghívja és szívesen látja a magyarhoni e. e. e. gyámintézet közgyűlésének összes tagjait sváb­hegyi nyaralójában. 3. Kik a közebéden részt akarnak venni és az elszállásolási bizottság közbenjárását igénybe venni óhajtják, jelentkezzenek legkésőbb szep­tember 15-ig a budapesti deáktéri evang. magyar lel­készi hivatalban. 4 Kedvezményes vasúti jegyekről a magyarhoni e. e. e. gyámintézet pénztárosa fog gon­doskodni. (IV., Deák-tér 4.) Ä Gusztáv Ädolf egylet és a diaspora. Említést tettünk lapunk egy régebbi számában arról,

Next

/
Thumbnails
Contents