Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-08-18 / 34. szám

1910 EVÄNGELIKUS ŐRÁLLÓ 309 Ha Mindenható volnék, igy fognék szólani; Protestáns felek! Ä telkek, erdők, folyamok el vannak ajándékozva, nem enyémek többé s igy ezeket nem adhatom nektek, ámde adok nektek közszellemet, mely az egyesek filléreiből egy nagy közkincset gyűjtsön, mely az egyesek gyarló tehetségeit egy nagy közerővé pontosítsa össze. És én erősen hiszem, hogy a Mindenhatóság e kincsével beérhetnék. Alig képzelhető reánk nézve jótékonyabb intézet, a mely mint olyan, míg egyfelől szegénységünkön segítene, másfelől a közszellemet gyarapítaná. Bármilyen néven nevezendő ily egyesület szervezését én ily hatalomnak és áldásnak látnám 1'

4 Az „ország papjának" hatalmas szózata gondolkodásra serkentette az elméket, feldobogtatta a sziveket, lángra gyújtotta a lelkeket s a ,,szózat" megjelenésének esztendejében tartott egyetemes gyűlés 5 tagú bizottságot küldött ki a célból, hogy az a hős Gusztáv Adolf nevére és emlékére Lipcsében és Drezdában alapított egyesület mintájára dolgozzon ki tervezetet és készítse elő hasonló intézménynek nálunk leendő megalkotását. A bizottság munkálatát az 1844-ki egyetemes gyűlés helyeselte s jegyzőkönyvileg kimondotta, hogy a gyámintézet megalkottassék. Mindemellett sem öltött testet még ekkor az ige. Az akkori kormány útját állta minden olyan törekvésnek, a mely egyházunk izmosodását célozta. De a felvetett eszme nem semmisült meg; a ,,szózat" nem a pusztában elhangzó szó volt; az elvetett mag nem pusztúlt el; ama nehéz, sötét időkben jogától és szabadságától megfosztott nemzetünk s egyházunk várta a feltárna-, dást az új életre kelést. Hova-tovább annál élénkebb lett az óhaj szegény ügyünket szolgáló egyetemes alap s a lelki gondozást elősegítő belmissiói intézmény létesítése iránt. A Székács lelkéből kipattant szikra hamuval volt betakarva, de nem halt el. Lángra lobbant az 1860-dik évi egyetemes közgyűlés alkalmaimával, a mikor is az ő hatalmas ajánlata folytán az egyetemes gyámintézet megalakítása elhatároztatott, annak első elnöke ő lett s ő buzdítva, lelkesítve, teljes odaadással és fáradhatatlanúl dolgozott szeretetintézményünk meggyökereztetése s fellendítése érdekében. — Ő dolgozott s az Isten segítette; ő hordta össze az anyagot s az Isten lelke abból építette fel az egyetemes gyámintézetet. Akkor szerény, kis épület volt az, ma óriási, hatalmas palota. Nagyot alkotott általa az Úr kegyelme. A kis mustármag óriási terebélyes fává növekedett s el lehet mondani, hogy ma már a gyámintézet magyarhoni összes szegény gyülekezeteinket táplálja. Egyetemes gyámintézetünk megalkotója: Dr. Székács József. Dicsőség nevének ! Áldás emlékére ! Most, mikor az egyetemes gyámintézet fennállásának félszázados örömünnepét fogja ülni, lehetetlen meg nem emlékeznünk megalkotójáról. S a megemlékezés ne legyen csak puszta szó, hanem gondoskodjunk a nagy férfiú dicső emlékének megörökitéséről is. Ha van bennünk ,,közszellem", a melyet ő követelt, lesz erőnk is arra, hogy nagy Székácsunkat maradandó emlékkel tiszteljük meg. Emeljünk szobrot Dr. Székács Józsefnek! S állítsuk fel e szobrot szülőhelyén, Orosházán! Intézkedjék az ez idei egyetemes gyámintézeti közgyűlés az iránt, hogy híveink között országos gyűjtés eszközöltessék Dr. Székács Józsefnek Orosházán felállítandó szobrára. Ez indítványomat magáévá tette a békési ev~ egyházmegye ez idei közgyűlése és gyámintézete. A gyámintézet minden fokozatán a mélyen tisztelt elnökségek szives figyelmébe ajánlom e helyen is indítványomat. Orosháza, 1910. aug. 15. Kovács Andor ev. lelkész, a békési egyházm. gyámint. e. elnökeMásodik és utolsó szó. A soproni főgimn. tanári testületnek tanárkarí értekezleti jegyzőkönyv alakjában kiadott Nyilatkozata egészen más szempontból igyekszik magyarázgatni a választást, mint az Őrálló 31. sz.-nak idevágó cikke. Míg az a cikk ugyanis az egyházi szempontot kívánta főkép hangsúlyozni (avagy — kérdem az igen tiszteli tanár uraktól, — talán ez is méltatlan a papi öltönyhöz ?) s ettől a szemponttól meg akkor sem tudott egészen szabadulni, mikor a választást a pályázat feltételeire és az iskola érdekeire vetett tekintetből vizsgálta: addig a Nyilatkozat kiadói — amenynyire a grammatikailag is elég felületesen megszerkesztett jegyzőkönyvből kivehető, — inkább az egyént, a bizalmukat kiérdemlett embert és tanárt állítják előtérbe. Természetes, hogy igy aztán akár Ítéletnapig el lehetne beszélgetni, rágódni a kérdésen minden valamire való eredmény nélkül. Nekünk azonban az ily meddő foglalatossághoz semmi kedvünk. Még csak a Nyilatkozat fent érintett álláspontjának mily mértékig való jogosultságáról sem kívánunk vitatkozni. Mi — hangsúlyozásával annak„ hogy semmit tudatlanul s még kevésbé megtévesztő szándékkal, de mindent tudva de másokat is kellően tájékoztatni törekvő elhatározásból tettünk és teszünk s támaszkodva most már a kérdés velejét kerülgető Nyilatkozatra is, — ismételve csupán csak annyit vagyunk kénytelenek szomorúan megállapítani, hogy a soproni tanári karból hiányzik az igazi hajlandóság: ily kérdésekben is némi fogékonyságot mutatni az egyház speciális érdekei iránt. Ha élne benne e fogékonyságnak egy szemernyíje, akkor azt a neki »szokatlanul éles« kritiKát a papi öltönyhöz nem méltatlannak, de a papi öltöny kötelességteljesitésének ítélnéMaga a választás pedig marad továbbra is nékünk érthetetlen, minket bizony bántó. A jegyzőkönyv főbb pontjaira egyébként rövid megjegyzéseink ezek: Hogy a hirdetést megfogalmazott igen tisztelt igazgató úrnak mi volt eszeágában a fogalmazáskor és mi nem: az nem dönt: a döntő itt maga a kiirt pályázat s ennek értelmében a választás marad továbbra is teljesen szabálytalan. Majd ha az első pályázati hirdetés eredménytelen marad, azaz ev. pályázó nem jelentkezik: akkor lett volna helyén az igazgató úrnak egy második hirdetést fogalmazni s abba azután azt, ami eszeágában volt, t. i. az evanghelyett a prot kitételt, — tényleg bele is illeszteni. Tisztelettel meghajlunk a megválasztott tanár arravalósága előtt; de újból mondjuk, hogy — a pályázók közt csak egy lévén gyengébb képesítésű, mint ő, — tényleg az ő oklevele volt (múltkori szava-