Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-07-07 / 28. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 253 hogy adjon hangomnak oly erőt, hogy azok, kik a mentést végezhetik, s arra erejök van, meghallhassák. Nagytiszteletü Homola Istváa lelkész úr, »a re­formátus egyház nyereségét« az amerikai ev. anya­szentegyházunk veszteségével kell még kiegészítenem, mert erről ők t. i. az amerikai református lelkész urak és a statisztika hallgat, nehogy ők legyenek azok kik hazai evangelikus anyaszentegyházunk őreit ébreszt­getik. Ellenkezőleg küldik a tudósításokat, hogy evan­gelikus testvéreinknek nincs szüksége arra, hogy itt Amerikában külön szervezkedjenek, hisz kielégítjük vallásos szükségleteiket mi, azért vagyunk testvérek, hogy egymás terheit viseljük." Ha csak sejtenék is ennek a segítségnek szörnyű nagy árát odahaza, jól tudom megköszönnék a to­vábbi s az eddigi veszteseget is. Helyesen mondja a Nagytiszteletü lelkész úr jelzett cikkében, hogy »szép volna, testvériességre vallana, ha önzetlenül megtenné, ámde az élet harcá­ban, a hitfelekezeti élet is, különösen itt Amerikában, hol oly erős a létért való küzdelem, s az ellenőrzés pedig semmi, vagy nagyon is kevés, ily önzetlenséget, lemondást, áldozatot nem várok, nem remélek. Meg­teszik, hogyne, de édes uraim, mi a testvér szeretet­ben túlságosan bizakodva, nagy árt fizetünk; olyan árt, hogy ha nem tesz valamit egyházunk felsősége, biztosan varrhatjuk a gyászruhát, s készülhetünk a nagy temetésre. Vallom, hogy testvéri szeretetben kell élnünk, de még nagyobb és erősebb meggyőződéssel vallom, hogy a testvéri szeretet mellett, sőt annak ellenére is első és legfőbb kötelességünk anyaszentegyházunk hivét szent hitünk igazságában megtartani. Itt Amerikában — kong, zúg, búg a gyászt je­lentő harang, irgalmas Isten téged kérünk, változtasd e kongás nyomában járó fájdalom könnyeit a remény és boldogság öröm könnyeivé az által, hogy megele­veníted a holt tagokat, s feltámasztod halottaiból anyaszentegyházad. Rúzsa István, Cleveland O. ev. lelkész. Nagyobb áldozatot kérünk a szór­vány beli hivek lelkigondozása elő­mozdítására. Azt mondják mindenre van pénz, anyagi segély, csak arra nincs, amire igazán kellene. E mondás igaz­ságát kénytelen vagyok egyházunk egyes segélyt osztó pénzügyi fórumaira vonatkozólag is leszögezni. Eme forum is minden egyéb segélyt kieszközöl és meg­szavaz, csak azt nem, amit kellene, mindenre áldoz, csak arra nem, amire igazán szükség volna. S mire volna szükség, mire kellene igazán égetően a kerü­leti, egyetemi pénzforrások segítő áldozatkészége ? nem másra, mint legelső sorban a szórványbeli hivek lelkigondozása céljaira és előmozdítására. S eme szórványbeli hivek nem Afrika őserdei­ben, nem Ázsia sivatagjain élnek, hanem itt hazánk­ban Magyarországon anyagyülekezeteinktől pár órá­nyira, kilométernyire. Nagy hanggal hivják fel a figyel­met a chinai, indiai, maraschi, dáni, és még nem tu­dom én miféle külmissióra, áldozásra, s idehaza téve­lyeg, fogy a nyáj; a messze külföldön akarunk téríteni, közelünkben eltérítik saját híveinket, külföldön akarunk kaszálni és aratni, amikor idehaza a saját szénánk sincs rendben, amikor gabona kalászaink oldatlanul szana-szét hevernek indulván rothadásnak, enyé­szetnek. A mi külmissió terünk a hazai szórványok. A szórványbeli hivek lelkigondozásának előmozdítására meg kell adni, mindama eszközöket, amelyekkel az elszórt csantokba életet önthetünk, a hivek Krisztus­ban hitét feléleszthetjük és megerősítjük. Nem a test, hanem a lélek megmentéséről van szó. S nem-e drágább a lélek hogysem a test? Hogy egyházunkból oly sok a kitérő lelkek száma, az csak annak tudható be, hogy a szórványbeli hivek megtar­tására és megmentésére még mindig nincs kellő gond fordítva. A római egyház majd minden apró-cseprő falu­jában ott van a kápolna, temető, a kőkereszt, hivei kezében az olvasó és Szűz Máriás imakönyv. Egy­két szórványnyal ellátott parochiák plébánosai mellé beosztott káplánok eljárogatnak a két-három lélekkel biró szórvány községekbe is misézni. Nálunk az 50 — 100 hívővel, vagy még többel ellátott szórványba se lá­togat, vagy látogathat el a lelkész hitoktatást végezni, istentiszteletet tartani. S ennek oka legnagyobb részt nem ev. lelki pásztoraink buzgóságán, mint inkább a sok szórványnyal ellátott lelkész fuvarköltsége fede­zése hiányán, másrészt az ily missziói központok­nál segítő erő, segédlelkész hiányán törik meg. Mert egy 2—3 filiával és 60—70 szórvány községgel ellá­tott lelkész segítő erő nélkül, szétszórt híveinek lelki gondozását teljesíteni nem képes. S Uram Isten hány van ilyen magyarhoni evang. egyházunkban! Meg­hozza ugyan az illető lelkész is az áldozatot, de még mindig csekély 1600 koronára kiegészített fizetéséből a felét nem áldozhatja fuvarköltségre s a hívek közt szétosztásra kerülő vallásos iratokra? Agyon se tö­retheti, zúzathatja magát se öregje s fiatalja a lelkész­társaknak, hogy 60—70 szórvány községet anya és leányegyházak adminisztrálása, 3—4 helyen hitoktatás mellett, évenkint többször egyedül munkamegosztás, segítség nélkül meglátogasson. Ha jól tudom, pedig van kerületi vagy egyete­mes jegyzőkönyvi határozat, amelynek értelmében a lelkészek kötelesek szórványaikat évenként többször is meglátogatni s a filiákban is a praeorans tanító ott­léte dacára a temetést elvégezni. De hát ez sok helyütt óriási akadályokba ütközik. Mindenesetre apellálunk az illető missiói lelkész kényelmét nem kereső apostoli buzgóságára, másrészt ott, a hol a szórványok száma miatt a lelkigondozás anyagi nehézségekbe ütközik, a kerületek, az egyház­egyetem pénzügyi fórumainak áldozatkészségére is. E két tényező, a lelkész és pénzügyi forumok azok, a melyek folytán a szórványbeli hivek lelkigondozása sikeresen teljesithethetó lesz. Mindkettőnek meg kell tenni kötelességét. I. Mi volna hát első sorban a szórványokkal ellátott lelkipásztor kötelessége? 1. A lelkipásztor ismerje meg szétszórt hiveit. E célból tegyen évenként körutazást szórványaiban. Keresse fel személyesen a híveket lakásukban, ottho­nukban, mert csak a személyes érintkezés folytán kelt­heti fel s erősítheti meg hitüket. 2. Nemcsak a holtakról, hanem a szórványban élőkről is vezessen anyakönyvet. (Felsőhatóság látoga­tásakor ezt felmutatui tartozik). írja fel nevüket, lak-

Next

/
Thumbnails
Contents