Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)
1910-06-23 / 26. szám
1910. EVA NGELIKUS ŐRÁLL Ó 227 biztos, teljes adatunk. Másképen kell és lehet is e bajon segíteni. Hogyan? Äz országos központi statisztikai hivatal utján. Ezen hivatal nagyérdemű és nagytudású igazgatóját Vargha Gyula miniszteri tanácsos urat személyesen ismerem. Személyesen és levélileg pár évvel ezelőtt, mikor ezt a kérdést felvetettem, tárgyaltam. Nem tudtam erre kapacitálni, hogy ezen adatokat, melyek a központi hivatalban minden anyakönyvikerületből kéznél vannak, az Évkönyvben községenként külön kimutassák. Bizonyos inkvizíciós eljárástól tartanak ezen adatoknak községenkint való feltüntetése mellett. Nem állhat meg ezen indok; nemcsak nekünk, hanem valamennyi felekezetnek szüksége van arra, hogy nemcsak országosan összesen tudják a nyereség-veszteséget, hanem azt is, hogy hol, melyik községben fordul az elő. Nem személyenkint megnevezni, hanem csak községenkint az esetek számát, melyet az Évkönyvből a létesítendő egyházi központi hivatal átvenné, feltüntetné s így már azután közigazgatásilag fog lehetni irányítani a kérdést. Mert fogjuk tudni, hol, mennyi a veszteség, lehet aztán a lelkészeknek az eseteket személyenkint is az illető anyakönyvekben felkutatni. Amennyire ismerem a helyzetet, valószínűnek tartom, hogy az exponáltabb városi helyeken és gondozatlan szórványokból kerül ki a veszteség. Ha bizton tudom, hogy hol, úgy a szórványokra lehet utazó lelkészeket, de nem zavart csináló atyafiakat alkalmazni, az exponáltabb városi helyeket rendszeresebb lelkészi gondozással kell ellátni, illetőleg szervezni. Javaslatom azért e tekintetben, keresse meg az Egyet. Gyűlés a központi statisztikai hivatalt, illetőleg a kereskedelmi miniszter urat, kinek hatáskörébe tartozik, — rendelje el ezen adatoknak — melyek a hivatalban úgy is megvannak — az Évkönyvben évenként községenként az esetek számával való felsorolását. — Négy lapot kell csak e célból az 526 oldalra terjedő Évkönyvben beilleszteni, sem a munka, sem a költség alig jöhet számba, oly csekélység, nekünk pedig egyházaknak végtelen sokat érne. Úgy értem azt feltüntetni, mint feltünteti az Évkönyv községenként a fertőző betegségekben elhaltak, a felekezetből kilépettek és a tüzesetek számát. Nem hiszem, hogy ha az egyet, gyűlés vagy a közös prot. bizottság határozott komoly kéréssel fordul e tekintetben a központi statisztikai hivatalhoz, illetőleg a ker. Miniszter úrhoz, hogy ezt a csekélységet készséggel ne teljesítené. Fel kell világosítani a Miniszter urat, hogy nem inkvizitorius eljárás céljából kívánjuk ezt, hanem a helyzet tiszta képének, a védelem közérdeke szempontjából; a statisztikának pedig ez a feladata, célja, ily közérdek elől nem zárkózhatik el. Hiszem, hogy megteszi; Vargha Gyula min. tan. úr, buzgó református férfiú. Ä lelkészek által beszolgáltatott temetési adatokat sem közli az Évkönyv; pedig évente bekivánja ezen adatokat, meg is ígérte a közlést, de az 1908. évi Évkönyv sem közli. Ä melyeket én itt elmondottam és e lap tisztelt olvasó közönsége előtt nyilvánosságra hoztam, vegyék azt úgy, mint egy, az egyházunk sorsán áldó szeretettel és aggódó szívvel csüngő léleknek őszinte szerény megnyilvánulását. Ide s tova két évtized óta, jutalom nélkül, talán egyedül foglalkozom egyházunkban állandóan és szakszerűen e sok munkát, szemrontó fáradságot és költséget is igénybe vevő kérdéssel. Nem magamért, de egyházunk, a hazai hanyatló protestantizmus érdekeben bocsátom nyilvánosságra e kérdéssel hosszú évek foglalkozása mellett szerzett tapasztalataimat és meggyőződésemet. Sajnálom, hogy nem volt módom és alkalmam ezeket elmondhatni a kötelező utasítás megjelenése előtt. Elismerő köszönettel tartozom dr. Zsilinszky Mihály bányakerületi egyházfelügyelő úr ő Excellenciájának, hogy megtisztelő felszólítása alapján ezeket itt elmondhatom. Ki kellő figyelemmel elolvasta ezen közleményemet, hiszem, hogy belátja, miszerint itt egyházunk, mindnyájunk fontos, életbevágó közérdekéről van szó, melyen segítenünk s azt orvosolnunk haladéktalanul kell, ha nyugodt lelkiismerettel akarunk megállani az utánunk következő nemzedék és a történelem ítélőszéke előtt. Ne kicsinyeljük a bajt, melyben egyházunk szenved, a baj nagyon is eminens s az őrlő szú a százados, ezredéves tölgyfákat is kidönti! Vigyázzunk! Tegyük meg a lehetőt, tegyük meg a célszerűt! Ä kérdést a legjobb indulattal újból felvetettem, az utat, módot és orvosszert megmutattam. Szóljanak hozzá e házi, családi közlönyünkben az illetékesek s a célravezető és segítő helyes eszmét valósítsák meg, léptessék életbe egyházunk felvirágoztatására a legközelebb ülésező közigazgatási szerveink: esperességi, kerületi és egyetemes gyűléseink. Kassa, Homola István, ev. lelkész.
