Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-06-23 / 26. szám

224 , EVÄNGELIKJLJS_ÖRÄLt>0 _ » 1910. zése és végül az evangéliumi szabadság örvével, a bűnöknek az a féktelensége és a fegyelemnek az a megbomlása, melyet a középkor tán soha el nem ért. Ä csábítódnak e tömegével Isten igaz reformátorokat és szent férfiakat állított szembe, részint hogy ezt a vad áradatot föltartóztassák és a vészes tüzet kioltsák, részint pedig, hogy kijavítsák, ami megroncsolódott. Ezért az ő buzgó és sokoldalú munkásságuk a fegyelem reformálásában azért is nagyobb vigasztalása volt az Egyháznak, mert oly nagy volt megpróbáltatása és bebizonyította a mondás igazságát: Hűséges az Úr, ki a kísértéssel erőt is szerez. (I Cor. X. 13.) Ilyen körülmények közt jött gondviselő rendelkezésből vigasztalást nyújtani az Egyháznak Borromeo Károly különös munkássága és szentsége. A durva sértés, a mely a nemzetközi illemről és keresztyén türelem álláspontjáról mélyen megfeledkezett pápai udvar részéről érte a protestáns világot, méltán kelthetett és keltett is nagy megütközést az egész föld protestánsai között, de főként a reformáció hazájában, Németországon. Hírlapok, kongreszszusok, akadémiai tanszékek, sőt a parlamenti ülésterem is hangos volt a példátlanul durva támadás és történelmi hazugságok feletti megbotránkozás zajától. Pár napig úgy állott a kérdés, hogy a Németország és a Vatikán közötti diplomáciai érintkezés fonala is kettészakad. Most azután jön a gyáva megfutamodás ismert fogása. Ha nem sikerül a csíny, legalább ép bőrrel menekülhessen a csínytevő. Jön a magyarázat, a csűrés-csavarás, újabb ferdítésekkel és ámításokkal fűszerezett nyilatkozatok, hogy rossz volt a fordítás, hogy személyeket nem akartak bántani, hogy nem is a német, de a francia közállapotokat tartották szem előtt, hogy nem is a reformátorokra, de a modernistákra akartak vonatkozni stb. stb. . . a szent Borromaeo Károly 300 éves jubiláris emlékén megírt korrajzzal! Ösmerjük a mosakodásnak ezt a rencU szerét. Ha a kigyó farkára rálépünk, felsziszszen, de marásra készen. Ä „Ne temere" után is jött ilyen magyarázat a ..Provida-' alakjában. A Borromaeo-encyclika után is jön magyarázat, a németek kíméletével a franciákat sújtóan. Mi keveset törődünk ezekkel az elmagyarázásokkal. De magát azt a tényt, hogy a felzúdult protestáns közvéleménnyel szemben a Vatikán rövid két év alatt ismételten retirádát fúj — nagy elégtétellel vesszük tudomásúl épen mi, a kik nem győzzük eléggé hirdetni, ám csak támadjon mennél vehemesebben az ősi ellenség, az ultramontán pápai hatalom, — bukása annál gyorsabban fog elkövetkezni. Az idő kerekét visszájára állítani nem lehet. Egyre világosabban látja a gondolkodó század, hogy a pápaság túlélte magát s hogy épeszű emberek között, öntudatos keresztyénnk között klerikális hatalomról beszélni nonsens. Az elvakított tömegnek pedig csak egyszer kell — de jól, de igazán — felnyitni a szemét, és akkor nyomban beáll a Los von Rom. Ám a minősíthetetlen, durva támadásra magára — reméljük — lesz még mondanivalójuk esperességi, kerületi, sőt egyetemes gyűlésünknek is. Mert abban a korban ott éltünk mi is, a mi protestáns elődeink, a mi hazai reformátoraink is. Ännak a kornak szellemi vezéreivel mi is ápoljuk és fenntartjuk az összetartozandóság és egység kapcsait. Az ő sértésük a mi sértésünk. Ä ki őket ily minősithetlenül megtámadja, az nem lehet más, mint a mi kihívó ellenségünk. És habár a hivatalos Németország beérte a visszaszívó diplomáciai magyarázattal, de a reformátorokkal s az ő áldott művükkel szellemi közösségben álló népeknek ez nem elég. Tanúbizonysága ennek maga a német nép. Ez nem hajlandó tétlenül né?ni és eltűrni a római bálvány, az eleven anakronismus őrültségeit. Az „Evangelischer Bund zur Wahrung deutschprotestantischer Interessen" megmozdúlt és világra szóló mozgalmat akar indítani Rómának az összes protestáns világot a legkegyeletesebb és legszentebb érzelmeiben sértő eme merénylete ellen. Nem hajlandó összetett kezekkel tűrni a további sértéseket és erőteljes megtorlás céljából szoros összeköttetésbe kiván lépni Dániával, Svéd- és Norvégiával és a világ összes protestánsaival, tehát Magyarországgal is. E célból hajlandó címéből törölni a „deutsch" szót, hogy actiója minél nagyobb sikereket érhessen el. A „Bund" központi bizottsága e héten tartja rendkívüli üléseit, a melyeken szézezerek nevében fogják elhatározni, hogy külön felhívások menjenek szét a világ valamennyi protestáns egyházaihoz, hogy csatlakozzanak hozzájuk. Ezt a felhívást mi, magyarországi protestánsok is kézhez kapjuk. S ha van még bennünk egy csepp a régi protestáns önérzetből, egy szikra az ősi tűzből, reá a válasz nem lehet egyéb, mint milliók lelkes csatlakozása a felhívó szózathoz, hogy milliók szivének, ünnepélyes, határozott, erélyes manifesztációja, hitvallásszerű megnyilatkozása verje vissza az Antikrisztus bitorló merényleteit — egyszer, valahára, az egész világ előtt! G. H.