Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-04-14 / 16. szám

1910. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 143 jét megtartjuk, mert nem akarunk sem szövegkritikát, sem magasabb theologiai tanításba illő üdvtörténetet tanítani, hanem a tanulók felfogásához illően bibliát ismertetni a bibliai főbb alakok jellemrajzával és szemelvények bő olvastatásával. A bibliai történeteket az I. és II. osztályban a hit és erkölcsi igazságokat szemléltető képeknek tekintem első sorban, azért kiválasztásuknál főtekintettel kell lennem azok szemléltető erejére, de nem szabad elfelejtenem, hogy e történetek nem puszta szemléltető elbeszélések, hanem a szenttörténetet foglalják magukban, azért nem is rendezném őket a bennök foglalt vallási és erkölcsi igazságok szerint, hanem megtartanám a történeti rendet, amint az más történeteknél is szokás. Ämit a tanulóknak az üdv előkészítéséről tudniok szükséges, azt ekkép egy kis útbaigazítással minden külön tárgyalás nélkül is megismerik. Äz I. osztályban az ószövetségi történetet tanítanám, miután egyik elvül azt tekintem, hogy minden osztályban lehetőleg kerek egészet nyujtsunk a tanulóknak. A tanulók az elemi iskolából hoznak annyi újszövetségi ismeretet, amennyire az ószövetség tárgyalásánál szükségük van és az egyes főbb ünnepek előtt az újszövetségi periko[ pák ismertetése által gondoskodunk róla, hogy tanítát sunk egyoldalú ne legyen s még a malicía sem mondhassa rólunk, hogy tanítványainkat el^bb zsidókká 1 tesszük, hogy azután keresztyénekké tehessük. Az ószövetségi történetek mellőzését vagy rövidre vonását a közműveltséggel való lépéstartás kötelessége sem engedi. A II. osztályba jutnak az újszövetségi történetek s mindegyik évfolyam végén rövid bibliaismertetést nyujtunk, amely lehetővé teszi a bibliai helyek könnyű felkeresését és előkészít"; a bibliaolvastatást. Az egyetemes egyházi tervnek azt a meghatározását, hogy az I. osztály anyaga az „ószövetség története," a másodiké az „újszövetség története," nem helyeslem, mert nemcsak kétértelmű, hanem háromféle értelmet is bele lehet magyarázni és nem könnyű eltalálni, hogy mit akar mondani. Bereczky Sándor, vallástanár. (Folyt, köv.) T A R c Ä. Ä gyülekezet és a theologia. Irta: Dr. ÄMMUNDSEN VALDEMÄR, koppenhágai theologiai tanár. Engedélyezett fordítás. (Folytatás.) Egyik azon filozofiai világnézetből indulna ki, mely nem engedi meg, hogy a történet valamely pontján olyasmi tűnjék fel, ami kvalitative különbözzék minden addig ismerettől. Jézus személyét, a kereszténység keletkezését be kell szorítani a kész keretekbe. Mintán pedig az a kép, a melyet a forások adnak, nem illik be a keretekbe, nivellálnak, nyirbálnak, mig a beillesztés sikerűi. Azért nem csak a csodákat vetik el — bár általánosságban elismerik, hogy Jézusnak lehetett képessége gyógyítani suggestio által, hanem a Jézus ny

ilatkozatairól szóló hagyományt is subjektiv *) Lásd pl. W. Bousset: Jézus 1904. 99! izlés szerint megnyirbálják. Ez az eset forog fenn különösen a német liberális theologiánál. Példáúl jól bebizonyított hagyomány az, hogy Jézus magát a világ birájának tekintette. Mégis sokszor elvetik ez^ is, mert azon kép alapján, melyet maguknak Jézusról alkottak, elképzelhetetlen hogy Jézus ilyesmit mondott volna önmagáról. Ez tehát nem ered a forráskritika kutatásából. Egy szigorú forráskritikai álláspontról el kell ítélnünk az ily önkényes eljárást, mely a hagyomány egyik részével egészen másként bánik el, dacára annak, hogy az is egyformán hiteles. A liberális theologia természetes magyarázatát akarja adni a kereszténység keletkezésének. Az én véleményem szerint ez épen nem sikerűit és különösen sohasem fog sikerülni azon methodus alapján, mely jelenleg modern Ezen oldalon általában sokat törülnek Jézus nyilatkozataiból. Személyiségét leszorítják; mert szerintük Jézus lényegileg a zsidóság álláspontján állott. Ily tekintetben különösen messze megy Wellhauzen legújabb munkáiban ; megtagad Jézustól még oly hasonlatokat is, melyeket általánosan a legbiztosabbaknak tartottak. De azáltal, hogy egyre többet és többet el vonnak Jézus személyéből, egyre nagyobb rejtélylyé teszik magát a kereszténység keletkezését. Absolut megfoghatatlanná válik, hogy lehetett egy ilyen egyén az imádás tárgya azoknál, kik vele ettek és ittak — és különösen a szigorú monotheistikus zsidóknál. És rejtély, hogyan kapta a legrégibb gyülekezet azt a szellemet, mely még teremteni képes volt az evangeliom oly sok fenséges mondását. Az egyháztörténelemben hasonlóan megfordítva áll a dolog sokszor épen az elhatározó pontokon. Új mozgalom indúlt meg rendesen oly személyiséggel, aki eredetileg nagy és gazdag volt és oly bámulatosan forrongó, hogy tanítványai egészen sohasem értették meg. Ez áll pl. Ágostonról, részben assisi Ferencről, nagy részben Lutherről. A fejlődés alulról felfelé egy jó természettudományi hypothezis; de a szellem történetében nem szabad dogmává emelnünk, hogy a tanítvány a mester felett álljon. Amikor elhiszik, hogy a legrégibb gyülekezet alkotta volna az elveszett fiúról szóló hasonlatot, ép olyan, mintha elhitetnénk, hogy Luther tanítványai irták az egyház babyloniai fogságáról szóló könyvet. Igazságtalan lenne, ha tagadnánk, hogy a liberális theologia nagy munkát végzett és hogy egyes részletekben tanúihatunk tőle. De sok a felületes rész is, különösen az új feltalálások hajhászása. A hagyománnyal való bánásmód hemzseg az erőszakos alakításoktól különösen a liberális theologia legújabb és legradikálisabb jelenségeinél. Akként áll a dolog, amint egyízben hallottam, mintha ezen urak fő feladatuknak tekintenék elkerülni az egyházi felfogást. A fő hiba, hogy hiányzik a belső egyetértés és megértése a legrégibb keresztyénségnek — dacára annak az őszinte bámulatnak Jézussal szemben, melyet náluk gyakran tapasztalunk. Vagyha megvan ez a megértés, ugy azt a filozofiai dogmák lekötik és megzavarják. (Folyt, köv.) B E L É L E T. — Kitüntetés. Egyházunk egyik jelesét, Münnich Kálmán iglói főbányatanácsost,