Evangélikus Őrálló, 1910 (6. évfolyam)

1910-03-17 / 12. szám

104 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ lesz legalább is három hónapra s így már benne leszünk a decemberben, azaz hogy szépen ki is megyünk az esztendőből. De a tanítókat az iskola fenntartóknak fizetniök kell, mert hogy éppen a tanítók is — ha másban különböznének is a többi halandóktól — abban az egyben egyeznek velök, hogy a mindennapi betevőjüket a fenntartó testületektől megkívánják. Nagyon sok iskolafenntartó kellemetlen helyzetbe fog így jutni, sőt esetleg zaklatásnak lesz kitéve, a minek talán a tanító is, de minden körülmények között a közoktatás fogja meginni a levét! Elhibázott dolog volt tehát különbséget tenni a tanító zsebébe és az egyház vagy iskolafentartónak kaszájába folyó tandíj között. Hisz' utóbbi esetben is csak a tanítónak járt ki in ultima analisi, azaz a tanító fizetésére fordíttatott. Ä szülőnek is teljesen mindegy volt, hogy váljon a tanítónak fizette-e, vagy az iskola fentartónak, sőt sok esetben nem is tudta, hogy kinek fizeti? Hisz az egyik meg a másik esetben is a tanító szedte he. Itt mást supponálni nem lehet, mint azt a bizonyos jól ismert s mégis ismeretlen »magasabb érdekeket«. De ez a magasabb érdek semmi szín alatt nem lehetett az, hogy az iskola fentartók consolidált viszonyaiba zavart hozzunk l>e s mert a tanítók fizetését rendezték, azért most már ilyen zavarral sújtassanak! . . . De legyen bármiképp, az iskola fentartóknak törvényre alapított jogaikat biztosítani, — még pedig időre biztosítani kell! Ha pedig az idő rövidségére való tekintettel ez lehetséges nem lenne, akkor a törvény végrehajtásának idejét egy novellával el kell odázni egy évre, — addig pedig a törvény hatályát fel kell függeszteni, illetőleg meg kell hagyni az iskola fentartók tandíjszedési jogát, hogy a tanügy csorbát ne szenvedjen s az iskola fentartók zavarba ne jöjjenek. Farkas Gejza. Rz adóalapi segély anomaüái. Midőn anomáliákról szólok, vonatkoztatom ezt a már megszavazott adóalapi segélyekre. Mert nagy anomaliának tartom azt, hogy midőn az államsegély az egyházi adózók teherkönnyitését célozta, egyes szerencsés egyházak nem teherkönnyitésben, de mondhatni, a teljes teherfelmentés paradicsomi gyönyöreiben részesültek; mig ismét sok nyomorgó egyház vagy 1910. éppen semmit, vagy csak morzsákat, de semmiesetre sem teherkönnyités számba menő segélyt kapott. Előttem vannak egyes adatok. Vannak egyházak, amelyek 2500—3000 kor. segélyben részesültek. Olyan támogatás ez, aminőről az illető egyház hívei álmodni sem mertek, s alighanem zavarba jöttek, vájjon nem álmodnak-e, vagy nem tréfálnak-e velők ? S ismét van egyház akárhány, amelyik aligha van jobb helyzetben, sőt akad akárhány rosszabb is, amelyik alig 100—200 koronát kap s ezzel aztán lendítsen valamit az adózó szegény nép terhén! Annyi bizonyos, — az első segélyosztás bizonyítja, — hogy az a %> egyoldalú, szerencsétlen, igazságtalan szempont. Azok az adózási kimutatások sem imponálhatnak, mert eltekintve attól a tapasztalattól, hogy a kimutatások nagy része, dacára minden felülbirálatnak, vagy hiányos, vagy túlterjeszkedő, vagy a valóságnak teljesen meg nem felelő, főkép ha az objektivitást háttérbe szorítja az a törekvés: »minél többet kieszközölhetni egyházam számára«, ami lehet ugyan saját egyházam iránti buzgalom, de ez a buzgalom nem erény, hanem hiba-számba megy, ha ezzel más egyházak érdekeit sértem. Emelkedtek már egyes hangok, amelyek a segélyosztást igazságosabb alapra kívánják fektetni. Ezeket a hangokat alighanem majd a felzudulás hangja is fogja követni, hogy az államsegély nem azért van adva, hogy egyes kiváltságos egyházak pazarmódra legyenek dotálva, tőkéket gyűjtsenek, mig sok másnak megmarad a nyomasztó terhe. Az adóalapi bizottság is belátta, hogy a kimutatásokat revisió alá kell venni. Csakhogy véleményem szerint a revisió akkor lesz alapos, ha az összeírás még egyszer foganatosittatik, még pedig e célra kiküldött bizottságok által, melyek az egyes esperességekben körönként lehetőleg egyöntetüleg eljárnának, mint ez a lelkészi congrua összeírásánál történt. A helyi lelkész természetesen előkészitné a munkálatokat, s a bizottság csak felülvizsgálná ott a helyszínén. Az ügy annyira minden egyház érdekébe vágó, hogy megérdemli az újonnan való munkát. Minden más revisió nem lesz alapos, kielégítő, s ha több szempont is érvényesül a segély megállapításánál, mint Gyürky javasolja, akkor is lesznek aránytalanságok. Az aránytalanság megszüntetésére szerintem egyik módus kimondani a segély maximumát, bárhogy szóljon is az a %. A segély maximumát pedig megállapíthatnék mondjuk 1000—1500 koronában, tekintettel lévén a filiák számára s minden anyaegyház a filiákkal egy egységnek vétetnék, ugy, hogy az anyaegyház a filiákkal együtt csak egy segélyösszegben részesülne, amely segélyösszeg a közös teher könnyítésére fordíttatnék. Csak ily módon lehet segíteni minél több egyházon, s nem 100-200 koronával, hanem igazán teherkönnyitő összeggel. S ha valamely egyház 1000 — 15Ö0 kor. segélyt kap évente, ez oly támogatás már, melylyel tökéletesen meglehet elégedve s aminőt nem is remélt volna. Kivételes esetekben lehet többet is nyújtani. Ám akármilyen kombinált szempontokat is vegyenek fel ezentúl a segély megállapításánál, az csak akkor lesz lehetőleg méltányos, ha az összeírás mégegyszer foganatosittatik, s ha egyúttal a segélyezés legmagasabb mérvét is előre megállapítják, s miután a teherviselés nagyon relativ-fogalom, ugyanazon évi