Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-11-11 / 46. szám

400 "EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ ___ 1909. ják és viszont a sok üres és tájékozatlan beszédnek elejét veszik. * Ha mindeme szerény megjegyzések nem hangzanak el a pusztában kiáltó szó módjára, hanem azokat valamennyien, de kiváltkép azok, akiket illet, jól megszívleljük s megvalósításuk érdekében cselekedni is készek vagyunk, akkor egyetemes közgyűlésünk minden bizonnyal radicális átalakuláson megy keresztül s azt mihamarább egészen új szellem lengi át. Äz evangeliom veszedelmei. Levél a Szerkesztőhöz. II. A magyar tudo mányos akadémia előtt áll a legnagyobb magyarnak, gróf Széchenyi Istvánnak emlékszobra, akinek legmélyebb belátása volt a hazafiság kérdésében űzött bűnök veszélyes hatásába. Álljon elő, aki ma felette érzi magát öntörpeségének félelme nélkül. A honalapító Árpád óta gróf Széchenyi Istvánnál nagyobb magyar nem taposta e hon földjét. Nagy baj, hogy kevesen ismerik alaposan. Ő ismerte a szabadsággal és hazafiassággal űzött vásárt. »Óh szent szabadság, te égi malaszt — irja egyik beszédében — mennyi aijas, mennyi igazságtalan, mennyi embertelen bitorolja szent nevedet ! ... Óh dicső hazafiság, te az egek legmagasabb magzatja, mennyi rút, menynyi aljas búvik tisztes palástod alá, s hány ocsmány szégyenfi, mivel ajkán nemzeti szó peng, ékeskedik címeddel ! . . .« Vajon az egyenetlenség ma is nem ilyen szégyenfiak visszaéléseiből ered? Senki sem fejtette ki elveit oly tisztán, mint ő ; és senkisem alkalmazta azokat becsületesebben, mint ő. Valódi prófétája volt a magyar nemzet nagyságának és nemzeti erőteljes fejlődésének. De a nemzeti nagyság emelkedésének és hatalmának egyedüli eszközét ő is a szellemi és erkölcsi felsöbbségben kereste és találta fel. Minthogy — u. m, - egyetlenegy kiképzett emberi velőben több magához vonzó, több magába olvasztó erő van, mint ezer üres, vagy zagyva főben, épen azért egyedül a szellemi fölény terjeszthet nemzetiséget is, és semmi egyébb. Az erkölcsi felsőbbség mindig és mindenütt győz az erőszak felett! Ne keressük tehát mentőnket egyebütt, mint személyes erényeinkben s lelki felsőbbségünkben. Személyes tulajdonunkat hangsúlyozom, mert egy nemzetnek erénye s felsőbbsége annyiban van, amennyiben a lehető legtöbb egyes tagja férfiasan és szeplőtlenűl tölti be saját helyét . . . Nem győzi eléggé bizonyítani, hogy amely népben minél több értelmi súly, minél több polgári erény, izlés, tudomány, életbölcsesség és gyakorlati tapintat van, az más nyelvű népekkel szemben annál több olvasztó erőt volna képes kifejteni. Tanulságúl levonja azt a következtetést, hogy amely nép élni akar, annak olvasztó erőre kell törekednie, s kerülnie minden erőszakot. Itt meg kell jegyeznem, hogy Széchenyi szavai Kossuth Lajosnak szólottak, aki nemes hazafias célból erélyes eszközökkel kivánta a nemzetiségeket megfékezni, épen úgy, mint a mai lelkes politikusoknak legnagyobb resze Nem lehet mély megilletődés nélkül olvasni Széchenyinek azon szavait, melyekkel »Politikai programm töredékében« (1847-ben) bámulatos előrelátással megjövendölte, hogy Kossuth izgatásaiból a hon legnagyobb veszedelme fog bekövetkezni. Megrázó szavakkal fordult hozzá azon figyelmeztetéssel, „hogy majd — mikor kés"> lesz ! — érezni és látni fogja, (hogy a nemzetiségi kérdésben) átok volt az, amit fejünkre hozott . . . akkor ne mentse magát azzal, hogy nem volt a nemzetben egy hű embere, aki csalálmait még idejekorán ketté törni elég szántsággal birt s tehetsége szerint igyekezett is". Ez a jóslat elébb ment teljesedésbe, mint gondolni lehetett volna ! A nagy nemzeti katasztrófa bekövetkezett és Kossuth efeletti fájdalmában, nagy lelki furdalások következtében, külföldön, mint menekült, egy ellenkező túlságba esvén, a dunai confederate neve alatt ismeretes művében a nemzetiségeknek több szabadságot akart adni, mint amennyit a magyar nemzetnek jól felfogott érdeke megengedett volna ! Wesselényi Miklós, a kemény magyar, szerette volna, ha fél Európa a magyarokból állana, de tisztában volt azzal, hogy erőszaxkal sern az oláhot, sem a tótot, sem a németet nem lehet magyarrá tenni, Ő is inkább hazafias érzület fejlesztésére fektette a súlyt, mint a nyelvre. Osztozott Széchenyinek azon nézetében, hogy a nyelv pergése nem a szív dobogása, és a legékesebben magyarúl beszélő ember korántsem magyar hazafi még ! Ahoz erős szív és világos ész, mindenek felett pedig emberszeretet és erős meggyőződés kell. A hazaszeretet — úgymond — mindenkiből magyar embert formál ; csak legyen a hazának bölcs intézkedéseiben sok szeretni való ! A kényszerű törvényeket igen könnyű kijátszani. A kedvezés könnyen ráfogandja valakire, hogy tud magyarúl ; s olyan is könnyen kap err'»l bizonyságot, aki alig kottyant egy két csigázott magyar szót. A kényszerítésnek csak indirectnek kell lennie. Szükségessé és elkerülhetetlenné kell a magyar nyelv tudását tenni, Ez s nem a törvény szavai fognak mindenkit annak megtanulására sikerrel szorítani. Hivatkozhatnám Székács József püspökre, aki a pártpolitikának az egyházi élet körébe va!ó bevitele ellen igen sokszor kikelt; hivatkozhatnám Karsay Sándor dunántúli és Geduly Lajos dunamelléki püspökeinkre, akik határozott ellenségei voltak az erőszakos fellépéseknek. De hivatkozhatnám az ujabb nemzedékre, jelesül Győry Vilmosra, aki mindig megbotránkozott afelett, hogy akadtak ev. papok, akik a nemzetiségi kérdés feszegetésével akartak maguknak «hazafias« titulust szerezni. Ezek az emberek — úgymond — nem találnak magoknak méltó tárgyat egyházunk történelmében'; nem tudják, milyen óriási műveletlen tér vár munkás kéz megművelésére, mert nem értik magasztos hivatásukat. Ahelyett, hogy az ég felé néznének, a piszkos szenvedély posványába merülnek. — Ahelyett, hogy a szeretet evangéliomának szellemét hirdetnék, = terjesztik a gyülötelet. Ahelyett, hogy emelnék egyházunk fényét, öntudatlan gyermekekként rontják le azt is, amit a múltban apáink szereztek . . .* *