Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-22 / 30. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 257 Ez utasítás egyenesen felhívja a r. kath. papságot a vegyes házasságok kötésének megakadályozására és ha ilyenek köttettnek, kövessenek el mindent, hogy a vegyes házasságban született gyermekek r. kath. vallásban neveltessenek és kath. vallásúak legyenek. Tisza beszédének végpontja erre vonatkozólag a többek között ezt mondja. ,,Én nem tudom, minők lesznek ez instructió gyakorlati következményei, de ha ténnyé válnék e fenyegetés és megindulna a hajsza a magyar társadalom vegyes házasságban élők széles rétegeiben, ekkor mindenkinek, aki szívén viseli a lelki szabadság és lelki béke nagy érdekeit, fegyvert kell ragadni és azt nem szabad letenni mindaddig, míg nem biztosíttatik a magyar törvény álláspontjának diadala." Gróf Tisza beszédének kiváló fontosságára rámutatva, óhajtásom az, hogy e beszédet olvassa el az ellentábor is, de különösen olvassa el minden magyarországi protestáns ember és ezzel vésse szívébe a magyar haza és ev. egyházunk szeretetét! Az újabb időben részint anyagi, részint politikai érdekből a nemzetiségi izgatások nagyobb mérveket öltenek az eddiginél. Ez izgatásoktól egyházaink sem mentek. De legyen meggyőződve a közgyűlés minden tagja, hogy addig míg elnöktársammal a főesperes úrral e helyet elfoglaljuk, egyházaink kebelében netán felmerülendő nemzetiségi izgatásokat csirájában elfojtani és e részben hatáskörünkön belől, alkotmányunk értelmében a legnagyobb szigorral eljárni, mindenkor kötelességünknek fogjuk ismerni. Ä nagy megpróbáltatások és a sok baj mellett egyedüli vigaszunk az Istenben vetett hit, mely a protestantismust, mint a szabadság és felvilágosodás előharcosát az üldözések korszakában ís diadalra emelte. E részben ev. egyházunkban a lelkészi és tanítói kar legfőbb feladata legyen, a zsenge kortól kezdve híveink szívébe beojtani az igazi evang. vallásos érzést, a hitbuzgóságot, egyházunk és magyar hazánk iránti szeretetet. Azon reményben, hogy egyházmegyénkben a derék lelkészi és tanítói kar e részbeni kötelességét mindenkor híven fogja teljesíteni, tanácskozásainkra az Isten áldását kérve, az esperességi közgyűlést megnyitom. T Ä R C Ä« Egy ifjú lelkész álmai. (Folytatás.) „No látod — szólt közbe a Korszellem, ne ítélj, hogy ne ítéltessél, mert téged is ilyen egyház élére hivott az Ur szava! Elszomorodva hajtotta le fejét az ifjú, de hirtelen támadt reménységgel kezdte ismét szavait. „Én azt hiszem, meg van már rá adva a mód nekünk is, hogy gondozhassuk akár legmesszebb lakó híveinket is, hiszen már a kongrua kiosztásánál is van egy csekély összeg útiköltségre a missiói lelkészeknek, no de most itt az államsegély, segítve lesz a bajon, s ahol égető lesz a szükség, lesz segítség." De már erre felkacagott a Korszellem, s hangja élesen, bántón rezgett, elszorúlt a reménykedő ifjú szive.. Zöld vagy még ifjú barátocskám, másként nem bizakodnál soha be nem következendő dolgokban. Persze, hogy lesz az államsegélyből útiköltség is, de nem számotokra missiói lelkészek. — Eláruljak egyes irodai titkokat? Hisz ezzel nem tagadom meg lényegemet, melynek egyik melléktulajdonsága az árulkodás. Három nyugta fekszik egy komor egyszerűséggel bútorozott szoba Íróasztalán, mind a három alatt egy a név, egy a kelt, egy az utazás végpontja, csak az ok az utazásra más, talán azért kellett annak a szegény halandónak három jeggyel útaznia, három ebédet megennie stb. A nemeslelkű ősz pátriárcha valamit suttog összeszorított fogai közül, de aztán csak ráírja: „utalványozom." Más írás kerül kezébe. Egy lelkész panaszkodik benne, hogy a minister nem akar útiköltséget adni „elvből" egy állami iskola vallásíanítására, s ő sokkal szegényebb ember, minthogy a magáéból áldozhatna, talán lehetne az államsegélyből ? Ha kérésem nem teljesítik — így ír — Isten és emberek előtt hárítom el magamról a felelősséget ezen egyházunk számára elveszett lelkekért. Eddig abban bizakodtam, hogy az állami iskolákba járó szórványban lakó ev. gyermekeknek hiányos vallási ismereteit majd kipótolom a confirmatziói tanítások alkalmával, — de most már ez is lehetetlen. Az állami tanítók egyszerűen nem engedik el a gyermekeket az iskolából s kérő szavaimra legfeljebb gorombasággal válaszolnak. Nyugtalan a lelke a főpásztornak, tudja, hogy egy egész nemzedék vallásos neveléséről van szó, idegesen lépi fel s alá végig a szobát, de aztán egy tekintet az amúgy is megterhelt útiköltségek listájára, s ráírja a kérvényre „fedezet hiányában nem teljesíthető, találjon más megoldást." „Nem igaz — tör ki a megbotránkozás az ifjúból — rágalmazó vagy ! Hiszen, hogy is lehetne más e kornak szelleme" — még tovább is beszélt volna, de a könnyed vállvonitás s halk nevetés kísérte szavak félbeszakították. „Lehet, mind lehet édes barátom, lehet, hogy rágalmazó vagyok, de lehet, hogy csak képzelődő, nekem minden szabad, mert az én lényegem az embertömeg gondolkozásmódjából alakul, engem sem meg nem rendbirságolhatnak, sem el nem csukhatnak." — De elűzhetnek, kiáltott az ifjú lelkész elkeseredve. „Az már igaz, hogy megtehetnék, ha mindnyájan úgy gondolkoznának, mint te, s néhány hozzád hasonló rajongó, de az idő még nincs itt, hogy eljöjjön az én órám uralkodó székem elhagyására. Neked azonban, te husból-vérből való ember azt a tanácsot adom, hogy vedd a dolgokat úgy, amint vannak, s jói lészen dolgod." „Ne profanisáld a vallás szavait — kiáltott haragosan Hadasi Máté — nem valók azok a Korszellem vallástalan ajkaira. „Feledékeny vagy ismét pártfogoltam, az én ajkaim vallásosak, csak a szívem nem az. De hagyj beszélnem tovább. Mitől volna az jó, ha te neked egy csomó pénzt küldenének missiói útakra, legfeljebb úgy járnál, hogy míg a barnát csókolgatod, a szőkét meg elszalasztod." No tessék, már ez a mondásom sem I tetszik. Profán dolog az igaz, de találó. Vagy nem emlékszel rá, mikor a múltkoriban temetni voltál a hetedik határban, odahaza kereszteléssei vártak, amíg