Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-08 / 28. szám

i!<;y EVANGELIKUS ORALLO százalék~os adókulcs mellett is 800—1000 korona fedezetlen hiánya Isn.ie — most még több is van — amit úgy keli könyöradományokból összeesedeznie? Én azt hiszem, hogy van. Mert van minden küzdő-vergődő egyháznak. De a szabályrendelet szerint nincs. Ep ezért kell megváltoztatni a szabályrendelet rideg, elutasító 4. §-át. Még pedig véleményem szerint így: „A 35 százalék-iái magasabb egyházi adókulcs elkerülhetése végett az egyetemes egyház adóalapjából állandó évi segélyt nyer mindaz az egyházközség, amelyik az említett adókulcs segélyével évi szükségleteit fedezni nem tudja, akár költségvetésének (az állami adó 35 száza lék-át kitevő egyházi járulék mellett maradó) fedezetlen hiányáig; akár annak bizonyos, az adóalap erejéhez mért részéig, úgy, amint azt a helyi viszonyok tekintetbe vételével az egyházm?gyei számvevőszék előterjesztése alapján az egyetemes adóalapi bizottság szükségesnek látja. Ä 6. §. pedig megtoldassék ezzel „. . . sommázva a községi pót adó t százalék-ban kifejezve s ahol földadó van, a holdankint fizetni szokott összeget . . ." * Azokat, akik szívesek voltak soraimat elolvasni, kérem, hogy ne a részleteket, hanem a kifejezni óhajtott elvet, a méltányosság elvét vegyék figyelembe. Äz adatokban, feltevésekben tévedhettem, de hiszem, hogy módosításom nagyobb biztosítékot nyújt a segélyeknek az evangyeliom szellemében való kiosztására, mint a szabályrendelet. Jogot nyer vele minden egyházközség, meg nem rövidüli; csak egyik is. 417 egyházközség kaphat legalább is 1000 koronát, mért lenne akkor az egészhez csak alig egy pár számnak jogosultsága ? Ä nagyobb számban benne vannak azok is, akiknek a szabályrendelet még a bástyájuk: fogadják szívesen a többi szegényt is sáncaikba. Äz egyházmegyei számvevőszéknek pedig azért biztosítandó az előterjesztési jog, mivel közelebbről tisztábban láthat, mint a távolabbról s csak papirosról itélő bizottság s ha kell, a helyszínre is kiszállhat s megtekintheti az orvoslásra váró sebeket. Ez a vélemény lényegében ugyanaz, mint a régi ... és mégis egészen más! Pedig csak meghívás van benne elutasítás helyett. Hogy melyik méltóbb az evangyelium egyházához, döntsék el azt az olvasók. Nagyszentmiklós. Horémusz Pál. T Ä R C Ä, Egy ifjú lelkész álmai. (Folytatás.) Az ifjú lelkész elmélyedve hallgatta társa szavait s amit az el nem mondott, kitalálta ő maga. — Logikus sorrendben következik ezckután. hogy akik így érzésben, szokásokban pápistákká lettek, csak egy kis érdeknek kell közbenjönnie, hogy névleg is hozzájok csatlakozzanak. Ennek a nőnek mentsége, hogy más vallásban nevelkedvén, annak szokásait hozta át hozzánk is s férjében nem volt meg sem a képesség, sem az a lángbuzgaimú mély vallásosság, hogy a névleg evangélikussá lett nejét lélekben is azzá tegye. „Nézd! ez meg mit csinál — kiáltotta a korszellem — s az ifjú felriadva nézett körül. Váitozott a szín. Más falu, más teplom, más papné a paplak udvarán, de a lélek ugyanaz. Mintha ismerné is ez arcot. Rég elmúlt emlékek mondják, hogy mindezt látta már egyszer. ,,Húsvét elsőnapja van — súgta a kisérő s zúgta a harangok méla szava. Kongtakbongtak az ércnyelvek, beszélgetve azoknak, akik értik szavukat, az isten hatalmáról, csodás jóságáról. Nemcsak füllel, de szívvel-lélekkel hallgatni a harangok szavát, már maga egy imádság, mely bár szavakba nincs foglalva, kedvesebb az Kr. előtt sok válogatott kifejezésű, csinált elmélkedésnél No, de az bizonyos, hogy ez a papné keveset törődött a harangok szavának értelmével. A vidéki hivek régi szokás szerint ott gyülekeztek a paplak udvarán s ezek szemeláttára dobálta ki a mindenekfelett tisztaságkedvelő asszony ,,a faedényt az udvarra, rikácsoló dühhel utasítva cselédjeit, hogy súrolják azokat újra, mert az abroncsok nem elég ragyogóak. Szép szál, idősebb parasztgazda válik ki a megdöbbenve bámuló tömegből, odamegy illemtudóan, de bátran a még folyton szitkozódó nőhöz s azt mondja: „Tisztelendő asszonykám, hát a kiyyelmed lelkiről ki fogja lesúrolni azt a foltot, azt a bűnt, hogy minket így megbotránkoztat?" „Ott az uram majd leímádkozza, úgy is az ő dolga" — vetette oda nagydűhösen az elvakult nő, nem is gondolva rá, milyen súlyos csapást mertek szavai a protestáns vallásfelfogásra. Hadasi fejháborodva lépett előre, szólásra nyitván ajkait, de a szellem megkapván karját, fülébe súgta: „Hohó barátom, egy szellem jónevelésü útitársának csak hallania s nem hallatnia kell " Az ifjú igazat adott kísérőjének, de nem nyomhatoit el egy halk fohászt. „Uram Isten ! hát Tetzei szavai, tanításai már a protestáns paplakokban is hirdetőkre akadnak ? Ilyen szellem, ilyen példaadás mellett nem csoda, ha kialvó félben van népünkből a vallásához való törhetlen ragaszkodás: Ha az értelmiség s kivált az egyház emberei ilyen példát adnak, csoda-e aztán, ha a métely ragad. Rövid pár év alatt, az egykor buzgó '. nép vagy elzüllik, vagy ha erős a vallás útáni ; benne, hitehagyóvá lessz, azt hivén, hogu ott tüiu.ja fel lelke elveszett egyensúlyát. A nép gondolkozásmódjában, itélőtehetségében gyermek marad mindig, kire hatni leginkább csak a példa által lehet. A milyen példát lát, olyat követ. Láthatatlanok lévén, engedelemkérés nélkül felkereshetjük ennek a buzgó papnénak férjét az irodában, ironísált a korszellem s már benn is voltak a