Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-03-11 / 11. szám

92 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ líK)é és kérjük a dunántúli egyházkerület tagjaitól és azzal a bennsőnkből fakadó meggyőződéssel válunk meg e tárgytól, hogy a kerület tagjainak bölcsesége és egyházszeretete kiválasztja ama legalkalmasabb, és így leghivatottabb férfiút, a kinek a személyiségére már nagyon-nagyon vár a feledésbe ment jogainak és törvényes igényeinek kiküzdésére törekvő magyarhoni evang. egyházegyetem. Nem kevésbé fontos a másik tárgy : a dunántúli egyházkerületi gyámolda újjászervezésének ügye. Nagyon sok fontos érdek, sok szerzett jog, sok özvegy és árva szorongó érzése fűződik annak helyes megoldásához. Ä mi véleményünk e tekintetben az, hogy a kibontakozás útja csak egy lehet: mennél több biztosítékot szerezni arra, hogy az eddigi nyugdijasok, özvegyeik és árváik szerzett joga alapján támadt gyámolitási igény továbbra is teljesíthető legyen és mennél több nemes lemondást tanúsítani azoknak, a kik az országos evang. egyházi nyugdíjintézet múlt évi újjászervezése, illetőleg a tanítói nyugdíjigény államilag biztosított emelkedése révén Isten kegyelméből minden várakozásukat amúgy is felülmúló kedvező helyzetbe jutottak. Tehát nem a „surnmum jus", de a „summa Charitas" fogja itt is helyesen értelmezni és betölteni a törvényt G. H. Hang a közvélemény alsó rétegéből. ii. (Folyt, és vége.) Ä felszólalásra késztő másik ügy, még szerencsére véghatározat hozatal előtt száll a vita terére; s így feljogosít, sőt felhív mindnyájunkat a hozzá szólásra a nyilvánosság előtt, habár alkalom reá épen csak a legvégső időben akadt. Ez ügy a dunántuli evang. egyházkerületünk gyámoldai ügye, melyben már a folyó 1909. év mártius hó 17-én tartandó kerületi gyűlés döntő határozatot hozand. E döntő határozat alá a gyámoldai-pénzügyi bizottság készíti az alapot. Már-már attól tartottam, hogy ez ügyben is valami meglepetés készül, oly sokára maradt a tájékoztatás ; míg az »Ev. Őrálló« 7-dik számában Szutter Dániel tanító ur hirül adta nekünk — őszinte köszönet érte — hogy a gyámoldai bizottság, folyó febr. hó 1-én foglalkozott az üggyel, s reá megoldási javaslatot készített. E javaslat közölve lett Tegnapelőtt este megérkezett én hozzám is. Köszönet a bizottságnak ezért a figyelemért, melyből folyólag — habár majdnem az utolsó órában — még is méltatott bennünket, gyámoldai tagokat anynyira, hogy ezen mi legsajátosabb és legelevenebb érdekünkbe vágó álláspontja és megoldási terve felől szíves volt tájékozni és nem akart bennünket hirünktudtunk nélkül, döntő határozat provocálásával, b_.ejezett tény elé állítani. Igy legalább szoktathatjuk most már magunkat a hozandó határozat keserű ízéhez, s addig legalább egy kicsit expectorálhatjuk magunkat, könnyíthetünk szívünkön, s az oly áldásosán működött gyámoldának végső perczeiben, fájdalmainknak, óhajtásainknak hangot adhatunk. Én hangot akarok adni óhajtásaimnak. Én — bár tudom, hogy felszólalásom a bizottsági tervezettel szemben czéltalan — mégis élni akarok felszólalási jogommal: A bízottság által közzétett megoldási tervezetnek velejét a következő pontokban foglalom össze : 1. A gyámolda felszámolása elkerülhetetlen; de akik benne már nyugdíjat élveznek, ezek azt élvezni fogiák életük végéig, melynek biztosítására a kerület kezeskedik. 2. Minden actív tag visszakapja az általa befizetett összeget kamat nélkül, a befizetés sorrendje szerint, még pedig nem csak az egyszersmindenkorra befizetők, hanem az évdíjas tagok is. 3. öt éven belül a gyámolda visszafizetést nem folyósít, mert eddig anélkül is elég kifizetése lesz. 4. Ha valamely actív tag elhal, ennek elárvult családja részére az apai tőkebefizetés, kamat nélkül, soron kivül, egyszersmindenkori gyámoldai illetményképen visszafizettetik. 5. A nyugdíjasok csorbítatlanul megkapják nyugdíjaikat, s e czélra a gyámoldai igazgatóság a köztőkéből is vehet el ; de ebből 100,000 korona továbbra is fenntartandó a lelkész és tanítói özvegyek, árvák segélyezésére. 6. Az 1908. év decz. 31-ig beadott nyugdíjazási kérvények elintézendők az illetők javára. 7. Az egyházközségek járulékfizetési kötelezettsége mind addig fönmarad, amíg az utolsó nyugdíjas el nem hal. E pontozatok tartalma fölött gondolkodva — bár azok igazolására csatoltatik mathematicai szakvélemény, költségterv; bár azt mondja a bizottsági munkálat: „A kérdést figyelemmel a pénzügyi helyzetre, a legmesszebb menő méltányosság álláspontjára helyezkedve, úgy kell megoldani, hogy keserűség a szívekben ne maradjon-" mégis elszomorodik a lelkem; mert azokból azt kell kiolvasnom, hogy e javasolt megoldási módozatban több a hatalmi praepotentia, mint a méltányosság emlegetése. Engemet csak a tiszta jognak érvényesülése nyugtatna meg teljesen ; mert akkor az igazság megvalósulását látnám, habár esetleg nekem az káromra lenne is. Azon megoldási módozat azonban, hogy az egyházkerületi közgyűlés hatalmi szóval döntsön; hogy a gyámoldai nyugdíj igény elütése mellett, befizetett pénzem kamataitól is megfosszon és talán az én befizetett, de kamataitól megfosztott pénzemet, egykor családomnak gyámoldai segély czímen adja ki; hogy a köztőkéből, tehát a most jogigényeiktől elütött tagok és családtagok rovására — az elárvultságuk daczára is szerencsésebb viszonyok közé kerülendő — későbbi kor özvegyei és árvái számára 100,000 korona értékű alapítvány létesíttessék; szerintem sem a jog, sem a hangoztatott méltányossági elvvel nem egyeztethető össze. S én kétlem, hogy mindezeket a megoldási tervezéseket egyoldalulag, könnyedén, pusztán hatalmi szavával keresztül vihetné a közgyűlés. Sőt még azt is kétlem, hogy megállhatna a jogosság szempontjából az a tendentia, hogy míg a kerület a maga kötelezett-