Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-02-25 / 9. szám

76 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ líK)é előnyhajhászat üti fel fejét; s elnyomja az emberben az ideális gondolkodást, bizonyul minden gonosz okául. Ahol ez úrrá lesz a lelkek fölött, ott az ember elveszti helyes észjárását, elveszti tiszta erkölcsi érzését, ott elbukik a jellem; és bár a maga szolgáinak hírt, gazdagságot, dicsőséget ád, őket mégis förtelmes bűneinek fertőjébe sodorja alá, rettentő intésül: Elvész ott a lélek, ahol úr az anyag. A közboldogúlásnak ezért csak egy módja van: leverni hatalmából a materialismus ördögét s helyébe az eszményi életelvet emelni uralomra. Ki erre vállalkozik, ki ezt diadalra viszi, az a világháláját érdemlendi ki. A diadalt harcz előzi meg. Kemény harcz; mert azt e világ ördögével kell víni meg. De véle a harcz, eszmék harcza lesz; a legnemesebb culturharcz, a melyet láthat csak a világ. E harczban népek milliói keresik a jobb korba vezető vezért. Protestáns egyházam, eszmélj! A te időd órája üt! Félre a kishitüséggel! Föl azt a zászlót! Magasra tartsd, hadd lássák a népek, s nyomán indúljanak! Zászlód a népek boldogúlásának, zászlód Isten akaratának, zászlód az eszményi életelv megvalósúlásának zászlaja! Be ne vondd, ha bár a pokol szörnyeinek sergei törjenek miatta reád! Félre a tűnődéssel! Előre már! Krisztus szelleme int, a népek vágya sürget, az eszmény megvalósúlásra vár ! Föl azt a zászlót harczra, diadalra! Harczod az eszmény harcza lesz, az anyagi életelv ellen; diadalmad a népek boldogsága! Előre hát! vezesd a világot az üdv felé! Hivatásod ez, melynek megfelelni kell. S hogy megfelelhess neki «Vess ki magadból minden egyéb kívánságot, és ujulj meg a te elmédnek lelke szerint.» Kisbabot, 1909. január 8. Ihász László ev. lelkész. Ä gimnázium és a vele egy színvonalon álló iskolák vallástanítási tervéhez készült „Utasítás" bírálata. A tantervekhez készült utasításoknak kizárólag gyakorlati czéljuk van, — az t. i., hogy a rövidre szabott tantervek hézagait kitöltsék, továbbá, hogy a nagy vonásokkal körvonalozott anyagot részletezzék, — végűi, hogy az anyag csoportosítására, fokozatos beosztására és feldolgozására vonatkozólag megadják a tanárnak azokat a tanácsokat és módszeres útbaigazításokat, amelyeket a tanítás sikere érdekében nemcsak megszívlelnie, hanem lelkiismeretesen követnie is kell. — Ezek a módszeres útbaigazítások pedig nem lehetnek subjectív jellegűek, hanem kizárólag csak a tapasztalatból merítettek, mert nem az a lényeges, hogy mit tart az útasítás írója helyesnek, hanem az, hogy az általános tapasztalat szerint mi bizonyúl czélravezetőnek. — És végül nem lényegtelen az sem, hogy az „Utasítás" világos, könnyen áttekinthető és megérthető legyen s evégből rendkívül nagy gond fordítandó az anyag tervszerű elrendezésére és a hosszabb fejezeteknek több apró értelmi szakaszra való osztására. Ha Utasításunkat a fentebbi szempontokból teszem bírálat tárgyává, sajnálattal kell konstatálnom, hogy sem tartalmi, sem alaki tekintetben nem találom megfelelőnek, sőt arra sem alkalmasnak, hogy az általános tárgyalás alapjául elfogadtassék. Tartalmi tekintetben nem felel meg a munkálat a követelményeknek, mivel 1. nem praktikus utasítás, hanem frázisokkal telt bőbeszédű elmélkedés. Az utasításnak nem az a feladata, hogy a tantervben előírt tananyagot kibővítse, hanem, hogy azt részletezze. Inkább megengedhető az, hogy a túlságos nagy terjedelmű anyagból a kevésbbé fontos részeket összevonja, vagy összevonásukra a tanárnak engedélyt adjon. Az összevonásnak helye lett volna pl. a VII. oszt. anyagánál, amely olyan terjedelmes, hogy a rendelkezésre álló 60—64 órában bizony-bizony alig végezhető teljesen kielégítő sikerrel. Utasításunk nemcsak hogy az összevonásra nem gondol, hanem a tantervben előírt tananyagot is kibővíti, amikor előírja, hogy a III. osztályban a Káténak a szentségekről szóló része is tárgyaltassék (16. 1.), az V. osztályban pedig a pogányság állapota és a pogány vallás fejlődési mozzanatai is ismertessenek. (18. 1.) Nem helyeselhető az utasításnak azon rendelkezése sem, hogy egy minden tekintetben kiváló tankönyv megjelenéséig az I. és II. osztályban a bibliai olvasókönyv használtassék tankönyv gyanánt (15. 1.), amely sem nyelvének ódonszerűségénél, sem az elbeszélések terjedelménél, sem pedig az újszövetségből átveendő részek szétszóródottságánál fogva nem alkalmas arra, hogy a tanítás czéljainak megfelelően berendezett rövid tankönyvet pótolja, vagy helyettesítse. Nem helyeselhető továbbá az útasításnak az a rendelkezése, hogy az V. osztályban a teljes biblia adassék a tanúló kezébe, és hogy a bibliaolvasásban a fősúly az ószövetségre helyeztessék (19. 1.), mert ha valahol, épen itt van helye a bibliai olvasókönyvnek, mely a szentírásnak velejét tervszerűen kiemeli s ennélfogva a bibliának megismertetésére, magánál a bibliánál is alkalmasabb, — és épen itt kell olvastatni azokat az újszövetségi könyveket, melyeknek tárgyalását a tanterv egyik osztály anyagáúl sem írja elő. És nem helyeselhető az utasításnak az a kijelentése sem, hogy a VI. és VII. osztályban (úgy látszik a Ill-ban is) külön egyháztörténeti olvasókönyv adandó a tanuló kezébe, mivel az a néhány lapra terjedő szemelvény, melynek tárgyalására idő jut, a tankönyv végén is nagyon jól elfér. Csak úgy odavetőleg legyen megemlítve, hogy Schleiermacher irataiból semmit sem vennék föl e szemelvények közé. Hogy a javaslat jól meg van rakva elmélkedő részekkel, azt egyes példákkal nem is igen szükséges i igazolni. Önként kínálkoznak azok az olvasónak. Pedig az elmélkedésnek semmi helye sincs az utasításban. Nincs helye pl. az egész előszófélének, amely általánosításai s merész és indokolatlan állításai miatt sértő is; de nem való az utasításba az 5. 1. utolsó és a 6. lap első bekezdése, a 9. 1. 4-ik bekezdése, a 10. 1. 4. és 5. bekezdése, a 12. 1. 3. bekezdése, a 20. 1. 3. bekezdése és a 27. 1. 2—4, nemkülönben az utolsó bekezdése. Szépszámú frázisai közül csak a következőket emelem ki: «Álljon a központban oltárként minden iskolában az evangeliomi vallás s az legyen az egész tanítás és nevelés végső alapja és czélja, zománcza, fénye és illata.» (7. 1.) «Az épületnek dísze, színe és illata pedig legyen minden osztályban az ének és imádság. — Ezek az isteni életet beszívó szervek, amiknek elhanyagolása épp ezért a legnagyobb hiba volna» (17. 1.). 2. A második tartalmi fogyatkozása a javaslat-