Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-12-23 / 52. szám
1909. EV ÄNGELIKUS ŐRÁLLÓ 37 5 használta fel? Mindkét bírálat ugyanazt tartja a mű megbocsdtatlan tárgyi hibájának és hiányának, hogy „teljesen mellőzi a magyar egyházi beszéd történetét és irodalmát", anélkül hogy tudomást akarna szerezni arról, ami jó van a művében és hogy talán a szerző éppen azért hagyta ki ezt a részt már amúgy is „testes könyvéből", hogy arról egy külön munkában számoljon be. Azután ugyanazon nevetséges kicsiségekben dúskál, amelyeket egy tárgyilagos biráló a sajtóhibák között emlit (Regilion Religion helyett, nedlinburg quedlinburg helyett) s egyes helyeket kiszakít összefüggésükből, hogy azután önmagát blamáló megjegyzésekkel szellemeskedjék, pl. hogy Origenes beszédjeit Markovics-féle gyorsírók jegyezték-e stb. Hogy a gyorsírás történetét nem ismeri, azt megbocsátjuk néki, de már az nagyobb baj, hogy az egyházi beszéd történetét sem ismeri s „fecsegést, locsogást, zsibvásari zajt" lát és hall abban a gyönyörű logikus fonalban, mely Draskóczy müvén végig vonul s abban az enciklopédikus gazdagságban, mely egyes részeit jellemzi. Még ha valóban csak ügyes összeállítással volna dolgunk, akkor is figyelmet és elismerést érdemel a szerző, hogy költséget és fáradtságot nem kímélve a legkiválóbb német irodalmi termékek után „legjobb tehetsége és tudása szerint (még ezt is kétségbe vonja a bíráló!) dolgozta ki a tanárvizsgálóbizottságtól iskolaszerűén feladott és sajátságosan formulázott tételét. Ha „Szepesi" úr oly kiváló kritikusnak tartja magát, hogy önmagát is plagizálja (nevezetesen ott, ahol Draskóczynak igazán szellemes hasonlatát az egyházi beszéd történelméről, mint egy gazdag ligetről gúnyosan idézi), akkor azt is tudnia kell, hogy az irodalom más ágában is vannak utánzók és másolók, nemcsak zsenge theol. irodalmunkban s ha Kazinczyék is így bántak volna el a fiatal írókkal, mint theol. tudományunknak ez az éber Cerberusa, úgy ma egyáltalában magyar irodalmunk sem volna Azonban még rendezett, virágzó irodalmi viszonyok közt Is hallatlan az az eljárás, melyet egy érdemes munka szerzője ellen folytat itt egy különböző álnevek alatt rejtőző kritikus. Avagy nem a legnagyobb rosszakaratra vall-e az, hogy — miként e cikk elején láttuk — kardinális hibául rója fel szerzőnek, hogy „rosszul, de egyúttal ravaszul könnyebbség okából" választotta meg tá,rgyát, holott ő maga idézi a szerzőnek mentségét, hogy témáját nem maga választotta, mely őt határtalan nagy birodalomba, beláthatatlan széles mezőkre vezette" s amely éppen nem a könnyebség érzetét keltette fel benne A kritikus úr itt önmagával keveredett ellenmondásba s még ilyen módon is fegyvert kovácsolt, hogy megsebezhesse ellenfelét, kiről példátlan ízléstelenséggel és lelketlenséggel azt mondja, „nem Isten lelke volt vezére, serkentője, buzdítója, támogatója". Ravaszsággal vádolja a szerzőt s azt hiszi, hogy az ő ravaszságát nem vesszük észre, midőn „mint értesülünk-", „ha jól emlékezem"-fcle közbevetésekkel távoli szemlélőnek, objektiv kritikusnak igyekszik feltűnni. Mefisztói ködbe szeretné magát burkolni, de a lóláb minduntalan elárulja. Nevezetesen pedig az eddigiekből kitűnik, hogy ez a mérgesnyelvü kritikus a fent ismertetett szerencsétlen rendszernek, vagyis szerinte az „üdvös újításnak" egyik kezdeményezője és mostanig is védelmezője, hogy Ő mint főkritikus (ezúttal ugyan a hajdú és harangöntő szerepében) ellenfelének műve ellen hajszát indított, befolyásolni akarta az illetékes, szakbírálót s midőn az és a tanárvizsgáló bizottság erre mégsem mondott áment, a felülbíráló szerepére vállalkozik, egy másik lapban újra leírja bírálatát, hogy az elfogadott szakdolgozat nem méltó ahhoz az irodalomhoz, amelyben olyan magas izlésü kritikusok működnek, mint „Szepesi". Kérdjük, hát akkor miért foglalkozik annyit egy ilyen silány munkával ? Dundntuli. Patronatusi bajok. „Beata illa ecclesia, ubi non sunt patrónus, miles et regia via." Ezen régi példabeszédnek igaz voltáról meggyőződhetünk lépten nyomon — ha nem is általánosságban, de mégis sporadice — különösen akkor, ha nem magyar patrónusról van szó. A fátum, az utolsó években, mostoha viszonyok közé sodorta, a margonyai ev. egyházat is, Sárosmegyében. Miután a Dessewffy család a margonyai nagybirtokot eladta, ez idegen, nem magyar kézbe került, a mi az egyházra nézve sok káros consequentiával volt összekötve. A lelkésznek és tanítónak egyaránt gondteljes évei következtek be, midőn az idegen földes urak megtagadták a patronátusi járulékok akár milyen néven nevezendő kiszolgáltatását s nem is volt remény az ügyek kedvező kibontakozására. No de: accídit in puncto, quod non speratur in annis! Hosszú várakozás után végre jött a várva várt miniszteri rendelet, mely a lelkészi congrua felemelésével némileg eloszlatta a gondteljes állapotot, de csak bizonyos tekintetben, mert a miniszteri számitások és egybevetések által a lelkész még is 587 koronával lett megkárosítva s ennek kárpótlása már sehonnan sem volt várható. — Ámde, ki Istenben bizik, az nem csalatkozik ? A mit sem az évek sora, sem a miniszteri rendelet, nem akart egyrészt, nem volt képes másrészt nyélbe ütni, abban talált kibontakozást a leghathatósabb és legbiztosabb factor: a derék, áldozatkész, buzgó evang. nép, mely lelkészének egész 587 koronányi vesztességét kárpótolta. Érdemes dolog, hogy ezen sorok kedves Őrállónk hasábjai között vétessenek fel, nem azért, hogy azok fényeskedjenek a világ előtt valami tüntetésből, vagy másféle muló érdekből: e sorok szerény írója előtt egészen más, sokkal nemesebb cél lebeg, mert evangeiikus népünk gondos és észszerű vezetése mellett az áldozatkészségben és buzgóságban úgy is I határt nem ismerő, hanem ez a nervus rerum gerendarum : evangeiikus patrónusaink, kik nagyobb kegyúri járulékokat az egyház pénztárába fizetnek (Margonyán : 16 öl tűzifa és 524 korona készpénz) esetleges adásvételi szerződések alkalmával gondoskodjanak egyházunkról is, a járulékokat bíztositsák az ecclesia militans részére a mi Urunk Jézus Krisztus ama szavára való tekintettel, melyet az adópénzről mondott: »Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak és ami Istené az Istennek!"
