Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-01-28 / 5. szám
41 EVANGELIKUS OKÁLLÓ 190Í) Alig ért haza a férfi, már otthon várt reá a rkath. káplán, aki plébánosa meghagyásából' jelent meg náluk s elképzelhető minden eszközzel igyekezett a férfit reábirni, hogy az összes leendő gyermekeket a rkath. egyháznak biztosítsa. Midőn harmadik esetben látogatta meg őket a káplán, végül előállt a legerősebb, a leghathatósabb érvvel: letett a szegény ember asztalára 4 koronát, azt mondván: „Itt van a vonatra pénz, és ha több kell, csak szóljatok, megkapjátok." Azzal elment. A férfi és a nő, daczára a kérelmük nélkül nálok hagyott 4 koronának, — azzal ültek fel egy napon a vonatra, hogy eredeti megállapodásuk szerint az anya vallása javára kötnek egyezséget. Mily nagy volt azonban meglepetésük, midőn észrevették, hogy ugyanazon vonatra ült fel a rkath. plébános is. — E meglepetés félelemmé változott át Gödöllőn, ahol észrevették, hogy a plébános is leszál- i lott a vonatról, sőt az állomástól egész a szolgabírói hivatalig feltűnően szemmel kísérte őket. A szolgabírói hivatal folyosóján hozzálépett a sápadt férfihez s erősen rászólt, hogy csa'< annyit jelentsen ki a szolgabíró ur előtt, hogy házasságot akarnak kötni és mint vegyes vallásúak a leendő gyermekeket rkath. vallásban akarják neveltetni; különben ő előre bemegy a szolgabírói irodába s ott fogja őket bevárni. A férfi és a nő tanácstalanul állottak a folyosón. Mit tegyenek már most? Rendkívül feszélyezte őket, az egyszerű parasztokat a főszolgabíró talán szemtől-szembe még nem is látott személyisége, a rettegett plébános jelenléte és a vissza nem utasított 4 korona is. A nehéz helyzetben a nőnek jött a következő gondolata: „Ha nem mered kimondani a főszolgabíró ur előtt a plébános jelenlétében az evangelikus szót, mondj, a mit akarsz, én a gyerekeket úgyis az ev. templomba viszem kereszteltetni." A férfi — ugy látszott — ettől bátorságot kapott s a következő perczben a főszolgabíró úr előtt — érezve a plébános szemeinek szúró tekintetét — kijelentették azt, a mit nem akartak s egyezséget.kötöttek a rkath. vallás javára, holott azt az evang. vallás javára akarták megkötni. Amint hazaérkeztek, azonnal elmentek az evang. lelkészhez tanács végett. A lelkész meghallgatva őket, j a következőket mondotta: „Holnap reggel jertek el hozzám, befogatok a szánkómba s együtt megyünk el újra Gödöllőre; az egyezséget megsemmisítjük s tekintettel arra, hogy egy uj, az evang. vallás javára kötött reversális esetén a kath. plébános részéről a férfi sokféle üldözésnek lenne kitéve — a leendő gyermekek nem szerint kövessék szüleik vallását." A tanácsot elfogadták s másnap az ev. lelkész velük s a nő anyjával megjelent Gödöllőn és a rkath. fél javára akaratuk ellenére kötött reversálist megsemmisíttette. A következő vasárnap a felek az evang. templomban egybekeltek; stólát természetesen az előzmények után az ev. lelkész nem kért. Igy lépett életbe a „Ne temere" Aszódon. Ä felsőlövői főgymnázium. A vall. és közoktatásüyyi miniszter legújabban 1719—909. számú rendeletével a felsőlövői ág. h. ev. főgimnázium VII—. VIII. osztályainak a nyilvánosságot, úgyszintén a nevezett középiskolának az érettségi vizsgálatok tartásának jogát véglegesen megadta. A minisztérium ezen engedélyezésével bizalmát és elismerését fejezte ki ezen intézet iránt. Bizonynyal méltó is rá. A fentartó egyházmegye és az intézet , élén álló ügyvezetők, nem különben a jeles tanári gárda meg „is. tesznek tőlük telhetőleg mindent, hogy ugy a felettes hatóságoknak, mint a gyermekeiket ott taníttató szülők teljes megelégedését kiérdemeljék, s igy nem csoda, ha az intézet látogatottsága évről évre gyarapodik. Theol. tanári Írásbeli tételek. A f. évben Iheol. tanári vizsgára jelentkezett jelölteknek az egyes szakok szerint ezen tételek adattak írásbeli munkául: ,,A magyar prot. egyházalkotmány története". „Ujabbkori reformtörekvések a főisk. paedagogia terén''. (Egyháztörténeti szak.) — ,,A ker. tudomány (rendsz. theologia) álláspontja és feladata az u. n. fejlődési elmélettel és a hozzá fűződő társadalmi irányzatokkal szemben". — ,,A prot. lelkészképzés feladata és módszere, kiváló tekintettel hazai viszonyainkra és az ujabb reformtörekvésekre". Fontos bizottsági ülés lesz Sopronban február 1-én. A dunánt. egyházkerületi gyámolda válságos helyzetéről fog ekkor az e czélra kiküldött bizottság tanácskozni. Eredménye elé a kerület összes lelkészei, tanítói és özvegyei s árvái nagy érdeklődéssel és nem kis aggodalommal tekintenek, — mert kétségkívül itt fog eldőlni, vájjon fentartható-e a gyámolda vagy sem. Ä vall. és közokt. minisztertől 154291 908. sz. alatt nemes intentiójú rendelet adatott ki a középiskoláknak. Ebben a tanuló ifjúság testfejlesztő és erkölcsi nevelése valamint a testi nevelés intenzivitása és helyes irányítása érdekében különösen a hitoktató tanárokat felhívja a gondos őrködésre, hogy az ifjak erkölcsrontó helyeken szállást ne vegyenek, alsóbb rendű kávéházakat, korcsmákat ne látogassanak, általában figyelemmel kisérjék a tanulók minden külső körülményeit, a tanuló táplálkozását, lakásviszonyait, elhelyezését, háló helyét, napközti elfoglaltságát, tanulási idejét, szórakozásait, éjjeli kimaradását, késői lefekvését stb. Nemes, igazi culturális intézkedés — felülről, csak aztán el is érné czélját a rendelet — lent azok részéről, kikre a szülők gyermekeik felügyeletét, nevelését éppen bízták. Ä messinai károsultak segélyezése. Az Evang. Őrálló 3-ik számában egy rövidke közlemény jelent meg a messinai károsultak tervbe vett segélyezéséről. Habár e nehéz időkben egy kis segítség reánk is férne s habár épp e nehéz idők miatt nem is segíthetünk oly mértékben, hogy segítségünk arányban álljon a szerencsétlenség nagyságával, mégis még a nyomorult is, ha a magáénál nagyobb nyomort lát, megosztja ezzel falatját s a kevésből is legalább morzsát juttat — ha már egész kenyérrel nem segíthet — szenvedő, nélkülöző embertársának. Tehát a segély nyújtás elől el nem zárkózhatunk — már csak emberbaráti — ez esetben azonban tán még politicai szempontból is. De hogy a gyűjtést egyházi uton eszközöljük s mint ilyet küldjük el az olasz kormánynak — ez jóllehet a mint a közlemény irja, más erkölcsi testületek ily példával járnak elől — nem helyeselhető ! Minek tagozni — amúgy is eléggé tagozott társadalmunkat? A segélyactió már a politicai hatóságok utján megindult, megyék és városok megmozdultak, a helyi segély bizottságok sorban alakulnak s ezekbe be lesznek vonva az egyházak vezetői is. S ha igy épp azok az egyházak maradnak el — a melyeknél a gyűjtendő összeget illetőleg legnagyobb a kilátás — értem a városi egyházakat — milyen