Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-11-25 / 48. szám

1909. EVANGELIKUS ORÄLLQ 421 tünt, hogy nem találtam a városháza előtt a debreczeni szójárás szerint úgynevezett »köpködő parlamentet." Hát hogyan: Debreczenben a civis, pipa szó mellett, nagyot köpve a járdára, már nem hányhatja meg a város, e kis Magyarország s az ország összes bajos dolgait?! Igazán kár volt ezen debreceni speciális magyar szokást a nyilt térről a korcsmák füstös, dohos levegőjébe beszorítani. De hová tünt el a Főutcáról a nyüzsgő reggeli vásári zaj, üzleti forgalom, melyet még tizenkét év előtt ott jártamkor láttam? Csupán a nagy templom tájékán láttam egy néhány gyümölcs árust, drágán mérve a szőlőt, barackot és szilvát. Mégis kérdeztem eziránt egy hegyesre kipödrött bajuszu atyafit, azt a felvilágosítást kaptam, hogy ma a zsidóknak nagy ünnepjük van s tetszik tudni, hogy zsidó nélkül nincs vásár Magyarországon, Debreczenben sem. Nem gondolva erre, de mert szivarom kifogyott s egy pár levelezőlapot akartam Debreczenből elküldeni, a szükség vitt rá, hogy oly üzletet keressek, hol ezeket bevásárolhatom. Nem akartam hinni szemeimnek, de tiz ujjamon elszámlálhattam volna e napokban a Főutcán a nyitott üzleteknek számát, a többi zárva; útbaigazítás után a főpostán vettem meg a levelező lapokat és béiyeget, a szivart pedig egy mellékutcai üzletben, bosszankodva azon a helytelen beosztáson, hogyha a zsidónak van ünnepe, keresztyén s ha keresztyénnek van ünnepe, zsidó nem veheti, nem szerezheti be a mindennap előforduló, legszükségesebb dolgokat. Ä hogy ez Debreczenben történt velem, annál inkább csodálkoztam rajta, mert eddig ugy tudtam, ugy gondolkoztam, hogy Debreczen határozottan cáívinista Róma, melyben a zsidó ünnep semmiben változást, fennakadást nem idézhet elő, Csalódtam, meg kell váttoztatnom e tekintetbeni eddigi ismereteimet, meggyőződésemet. De sajnos, meg kell változtatnom nézeteimet, meggyőződésemet más fontosabb dologban is. Szept. 16-án együtt voltunk a kerületi gyűlés tagjai a város notabi itásaival a hires Ärany Bika szállodában egy minden tekintetben dúsgazdag, pompás közebédnél, melyet a gyűlési tagok tiszteletére az egyház, illetve mint mondták, az egyház nagyrabecsült { áldozatkész felügyelője adott. A mélabús híres deb- ' reczeni Rácz cigány bandája s jó bor mellett kedélyesen és élvezettel élveztük a gazdag, ritka figyelemmel kiszolgált banket kitűnő, Ízletes fogásait. — Háromféle bor, savanyu viz, többféle pecsenye, tészta, parfé, csemege, fekete kávé, szalonpapírba burkolt tulipán zsemlye stb. Valóban alig hiszem, hogy a kerületi gyűlés tagjainak — vándor útjaikon — ily pompás közebédben lett volna valahol részük s a mi a legfőbb ugyan, a pincérek részéről oly kiváló figyelemmel kiszolgálva, mint itten. A pompás közebédet s az emelkedni kívánó közebédi kedélyhangulatot azonban alaposan elrontotta a rendezőség azon intézkedésével, hogy a minden vendég elejébe kitett diszes étlapra mint tilalmi parancsot kiayomatta azt, hogy toasztot mondani nem szabad! S tényleg a dús terítékű közebéd, Debreczenben, az Arany Bika szállodában e nélkül folyt le, sőt midőn az egyik gömöri tekintélyes, ponderáló szavú világi férfiú ezen tilalmon tulakarva magát tenni, felállt abban a reményben, hogy szavait meghallgatják, a rendezőség élén álló debreczeni lelkész úr cigány zúgó tussal hallgattatta el a merészkedő felszólalót. Hát ez igazán furcsa, érthetetlen jelenség Debreczenben, melyet nagyon rosszul védelmezné azzal, ha valaki arra a közmondásra hivatkoznék, hogy a magyar ember mikor eszik, nem beszél. Nem hiszem, hogy széles Magyarországon, a legelhagyottabb zugban is találkoznánk ilyennel, mert ez nagyon is hasonlít azon birtokos eljárázához, ki érdemetlen szolgáit azzal büntette, hogy enni adott nekik, de inni nem! A magyar embernek ösi vendégszerető természete, hogy kedves vendégét nemcsak ellátja minden jóval, mi szem, szájnak kellemes, hanem áldomással, toaszttal, kedélyes eszmecserével, társalgással fűszerezi az étkezést, megadja a szívnek, léleknek, a kedélynek is azt, a mi az övék s éppen ez teszi a magyar vendégszeretetet, a magyar közebédeket, banketteket oly kellemessé, érdekessé, az idegenre is oly mély benyomást gyakorlóvá, hogy még a német is, ki semmit sem értett az egészből, magával vitte azt a felejthetetlen jó benyomást: «ki kell inni!" Meg is interpelláltuk ez iránt a rendezőség élén álló debreczeni érdemes lelkészt, Materny Lajos esperes urat, ki malicíózus tréfával azt a felvilágosítást adta, hogy azért rendezték igy a közebédet, mert itt van alulírott is s ha egyszer beszélni kezdene, estig is tartana itt minket, már pedig ebéd után azonnal kirándúlni akarunk a debreczeni szép m kir. gazdasági intézetbe. Hát igaz, hogy én a szóért nem szoktam kölcsön kérve a szomszédokhoz járni. Igaz, hogy én, ki kora tanuló koromtól fogva mindig érdeklődtem egyházi közgyűléseink iránt s majdnem mindig résztvettem esperességi és saját kerületi gyűléseinken s bizonyos tekintetben jól is laktam száraz közigazgatási egyházi gyűléseinkkel s e miatt pár éve részt nem vettem kerületi gyűlésünkön. De ezúttal Debreczenbe lévén kitűzve a kerületi gyűlés, Debreczen, a híres Debreczen, kálvinista Róma vonzott; a tizenkét év előtt ott szerzett édes-keserü emlékek csábítottak, mikor megtörtént a nevezetes lemondás s mint pásztor nélküli nyáj oszoltunk szét; a levegő Sztehlo Kornél egyetemes ügyészünk indítványa s egyéb okok következtében — rosz időket élünk, rosz csillagok járnak — tele volt unionáiis törekvésekkel, kérdések, kel; én, ki országos, egyházi, vallás-erkölcsi és hit— I felekezeti közállapotainkról hosszú évek óta állandóan egyházi lapjainkban szemlét tartok, mely szemlének, csekély része, elvitázhatatlanul van, mai egyházi közállapotaink fellendülésében, éppen azért fül- és szemtanuja kívántam lenni a Debreczenben történendő nagy elhatározó eseményeknek, a testvéri őszinte ölelkezésnek, szervezésnek és bátor, vissza nem koncentráló hadba indulásnak! Azért, mint egyházmegyei kiküldött elmentem a debreczeni közgyűlésre s nem tagadom, volt, 1 etc volna nekem is mondani valóm ez alkalomból. És mi történik? A vendéglátó magyar házigazda pazar, bő ebéd mellett megtiltja, zúgó cigány zene tussal beléfojtja vendégeiben a nyilt, magyaros, kedélyes szót! Hát ezt igazán Debreczenben nem vártuk, nem reméltük s csalódtunk a tekintetben is, hogy a nagy, elhatározó egyházpolitikai lépésből, kijelentésekből a református testvérekkel való ölelkezésből semmisem lett. — A református testvérek nem is vettek részt — mert meg nem hívták — a közebéden s jellemző ott a testvéri viszonyra egy debreczeni cívisnek most is ismételt szava, melyet egy társam azon tudakozódó kérdésére kapott, hogy hol van a lutheránus templom? felelte a civis: Röstelném, ha tudnám ! ü