Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-11-11 / 46. szám
1909. EV ÄNGELIKUS ŐRÁLLÓ 37 5 alá, mikor arra — a zsinati nagy bizottság összehívása és így működésbe hozatala hiányában — mód és alkalom nem adatik. Mert tény az, hogy a zsinati nagy bizottság 1909. év november hó elsejéig működésbe nem hozatott. (Tudtunkkal nov. 12-ére van összehíva, tehát oly időre, amikor a nagy anyagot az egyet, gyűlés előtt közvetlen komolyan már nem is tárgyalhatja. (Szerk.) Ennek eredménye pedig az, hogy az ezidei egyetemes közgyűlésen e kérdésnél a múlt évi jegyzőkönyv 135-ik pontjánál újból az fog jelentetni, hogy a zsinati bizottság szorgosan munkálkodik, de miután munkálatait még be nem fejezte, reméli, hogy azt a jövő évi közgyűlésre beterjesztheti, amit persze a közgyűlés ősi szokás szerint „helyeslőleg tudomásúl veszen." Nem akarjuk hinni, hogy mindezek, nevezetesen a zsinati nagy bizottság kellő időben való működésbe nem hozatala a zsinat kérdésének mesterséges elodázását céloznák. Annál kevésbbé, mert hisz meg van arra a mód, hogy a bizottságok kötelességük teljesítésére szoríttassanak, sőt az 1875. évi egyetemes közgyűlés jegyzőkönyvének 2-ik pontjában foglalt hivatali utasítás II. 5. és 9-ik pontja megadja a jogot az egyetemes felügyelőnek, hogy a közgyűlés végzéseinek necsak foganatot szerezzen, de arra is felügyeljen, hogy az egyetemes gyűlésből választott választmányi ülések utasításuk szerint megtartassanak és hogy tudósításaikat beadják. Kérnünk kell tehát az elkövetkezendő közgyűlésen azt, hogy az egyetemes felügyelő fentebb ismertetett jogainak szerezzen teljes mértékben érvényt a zsinati bizottsággal szemben is és szorítsa azt kötelességei teljesítésére s a már rég megígért »operatum« beterjesztésére. Ha a bizottság mostani tagjai dolgozni nem tudnak, vagy nem akarnak, tegyék le megbízatásukat, s válasszunk oly uj tagokat, kikről tudjuk, hogy nem lesznek eszközei az elodázás műveletének. II. Teljesen osztjuk azt a nézetet, hogy az egyes egyházkerületek a szavazati joggal biró 8—8 kiküldött megválasztásával nemcsak az idősebb, hanem legalább koronként a fiatalabb lelkész és világi gárda tagjait is tüntessék ki. Azonban ennek folyamánya az , is, hogy a kerület kisérje éber figyelemmel, ; hogy szavazati joggal biró kiküldöttjei megfelelnek-e kötelességeiknek, résztvesznek-e a gyűlésen s jelesen résztvesznek-e abban a megnyitástól a bezárásig. Mert sajnálattal észleltük azt, hogy amig az előértekezleten és a gyűlés első napján még a Deák-téri diszterem is szűknek bizonyult az érdeklődők méltó befogadására, addig a jelenlevők száma a második napon tetemesen megapad, a harmadik napon már alig van résztvevő és láttunk már több izben a harmadik, s illetve a negyedik napon oly közgyűlést is, mikor a legfontosabb tárgyak csakis a tisztviselők és 4—6 közgyűlési tag jelenlétében lettek letárgyalva és eldöntve. Hogy pedig a közgyűlés bezárásakor a tisztikaron kivül alig van valaki jelen, az rendes szokás. Mér pediglen aki a kiküldetést vállalja, legyen az akár lelkész, akár világi, tartozik az ezzel járó kötelességeket is hűen és lelkiismeretesen teljesíteni és az összes üléseken azoknak kezdetétől egész bezártaig résztvenni és jelen lenni. Ha pedig e kötélezettség fennáll, úgy a világi, mint a lelkészi karból kiküldöttekre, kétszeresen kötelező ez a lelkészi kar kiküldöttjeire, kik Budapesten való időzésük tartamára nagidíjat kapnak, s utazási költségeik meg lesznek térítve, avégből, hogy a kerületek kellő számban és méltón legyenek képviselve, s ha kell kerületeik érdekeinek nyomatékosan adjanak kifejezést. A fentebb elmondottakkal kapcsolatosan sajnalattal kell constatálnunk, hogy bizony leginkább a lelkészi karból való kiküldöttek nem fejtik ki azt a kitartást, melyet tőlük — mint akik hivataluk és állásuknál fogva elsősorban hivatvák, hogy közegyházunk ügyeinek intézésével lelkesen foglalkozzanak — méltán elvárhatunk és mint díjazott kiküldöttektől méltán meg is követelhetünk. A legtöbbje már a második nap délután, de legkésőbb a harmadik nap déli óráiban — a megfelelő irodalmi tevékenység kifejtése (a napidijakról és útiköltségekről szóló nyugta kiállítása) után útra kel — hazafelé. Azt megengedjük, hogy egyes kiküldötteket rendkívüli körülmények, fontos egyházi funktiok elvégzése, stb. stb. kivételes esetekben hazaszólíthatnak. Ez mindenkor respectálandó és kellő méltatásra is fog találni. De hogy ez az eljárási mód rendszeressé váljék, az tarthatatlan állapot és a kűlömböző távozási ürügyeket mentségül elfogadni nem lehet és nem szabad. Aki a kiküldetést elfogadja, legyen az világi ember, vagy a lelkészi S kar tagja, rendezze be összes ügyeit akkép, hogy kötelességének megfelelhessen. Ha pedig erre nem képes, nyisson tért annak, aki mindezt nem puszta kitüntetésnek tekinti,
