Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-11-04 / 45. szám

1909. EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ 1909. című figyelemre méltó cikk jelent meg, melyet bizonyos lelkifurdalással olvastam, mivel a felügyeletem alatt álló bányai ev. egyházkerület papválasztási határozatából indul ki. Hogy ez a cikk, mely nagy és életbe vágó elvekről szól, másoknál is kellő figyelemben részesült, azt abból következtetem, hogy megjelenése után számos levél érkezett hozzám, melyeknek tartalma röviden abban foglalható össze: mit mond erre az egyházkerületi elnökség? Minthogy minden egyes levélre nagy elfoglaltatásom miatt nem válaszolhatok, szükségesnek és célszerűnek találtam, hogy becses lapjában nyilvánosan irom meg a választ valamennyi kérdezősködő számára egyszerre. Feltételezem, hogy az illetők is olvasni szokták az Ev. Őrálló közleményeit is. A szóban levő cikk az evang. autonomia romlásáról beszél. Erre nézve részletesebben máskor fogok szóllani; most csak annyit, hogy autonomiánk bizony az én nézetem szerint is kezd eltorzulni, sőt itt-ott az egyházi közélet veszedelmévé lenni. Az élelmes emberek csak azt a részét szeretik, amely a jogokról szól; a jogokkal járó kötelességek teljesítése nélkül. Ez az egyik tapasztalásom. A másik pedig az, hogy az egyes bizottságokba való megválasztásban nyilatkozó bizalmat mindenki szívesen veszi, de mikor dolgozni kell, akkor más elfoglaltatás miatt távol tartják magukat. Es különösen a személyes felelősségtől való menekülés mestersége egész művészetté fejlődött ki! Fájdalom, gyakori tapasztalás, hogy mikor személyes felelősség mellett cselekedni kellene, akkor nincs bátorság. Volt rá eset, hogy még levélírásra is közgyűléstől kéltek tanácsot. A tettek többnyire a gyűlések szótengerében fúlnak meg. Végrehajtásra vajmi ritkán kerül a sor. A papok és tanítók szabad választásának jogát a szabályrendeletek örökös módosításai már-már egy érthetetlen chaosszá tették. Ahány egyházkerület, anynyiféle választási szabályzat; ahányféle érdek, annyiféle végrehajtás; ahányféle panasz, annyiféle eljárás. Hol van itt az evangeliom egységes szelleme ? a közös célok és feladatok közös tisztelete? Hol a szükséges összatartás, az egyetértés, a testvéries gondolkodás ? Az apostolok nem a mi számunkra írták, hogy igyekezzünk egy test, egy lélek lenni a Jézus Krisztusban. Hogy a zűrzavar és az egyenetlenség teljes legyen, most felmerül váratlanul az én kerületemben a többiektől egészen eltérő új papválasztásí javaslat, mely — ha az egyetemes gyűlés által elfogadtatnék, vagy az összes kerületekre kiterjesztetnék, — akkor a magyarhoni evang. egyházegyetem saját sírját ássa meg, melyből egy új Megváltó alig volna képes feltámasztani többé. Ez az én nézetem és meggyőződésem. Nagytiszteletűséged és mindazok, akik engem kérdező leveleinkkel felkerestek, bizonyosan azt a kérdést fogják felvetni, hogyan járulhattam mint egyik elnök, a javaslat elfogadásához? Azt is elmondom. ítéljen felette mindenki tetsz ése szerint. Bevallom, hogy az elfogadott javaslat szelleme senkit sem lepett meg kellemetlenebből, mint engem ott az elnöki székben, ahonnan a többség *) E sorok kitűnő írójának közleményeit annál nagyobb keszseggel adjuk közzé, mert a tettleges hazafiság kérdésében állás pontja teljesen fedi a mienket. Szerk határozatát kénytelen voltam enunciálni. Megtettem azon hitben, hogy a szóban levő papválasztási javaslat indokolásával együtt, szokott módon és kellő időben, előzetes alkotmányos tárgyalás végett leküldetett volt az egyes gyülekezetekhez, mint minden ev. jognak ősforrásához. Hiszen a nép legeminensebb szabadságáról, papválasztásról van szó. Most utólagosan hallom s az iratokból is látom, hogy az a gyülekezetekkel általában nem közöltetett — és ahol kivételképpen közöltetett is, ott a lelkészek oly későn kapták, hogy komoly tárgyalásról alig lehetett szó. Ez oly hiba, mely már magában is gyanússá teszi a javaslattevők és sürgetők jóhiszeműségét. De bármiként történt az előkészítés, ha a gyülekezetek többsége el is fogadta volna a javaslatot, amit nem hiszek, — még akkor is ki merném mondani abbeli meggyőződésemet, hogy a szóban levő papválasztási szabályzat elfogadása, megerősítése, avagy az egész egyházegyetemre való kiterjesztése egyértelmű lenne a hazai háromnyelvű ev. egyháznak szétrobbantásával. Kész veszedelme a Krisztus evangeliomának! * Engedje meg a Nt. Szerkesztő Ur és a hozzám fordult levélírók, hogy ezen erős meggyőződésemet megindokolhassam. Ezúttal nem kívánok bővebben foglalkozni azon eljárással, mely előre feltételezi, hogy a kerületnek lehet olyan hülye, gyáva, lelkiismeretlen és hazafiatlan elnöksége, melyet csupa kíméletből, gyámság alá kell helyezni. Előre feltételezi, ámbár ilyen eset nem volt, hogy az elnökség valamelyike előtt a hazafiság az, ami a másik előtt — talán szélhámosság. Mit jelent az, hogy eltérő nézet esetén a döntés olyan gyámbizottságra bizassék, mely tetteiért senkinek sem felelős ! Mi ez? Hová lesz így a személyes felelősség morális ereje ? Mivé lesznek a valláserkölcsi elvek ? Hát az élet nagymestere és az igazság világossága, a történelem, nem tanított meg bennünket eléggé arra, hogy nincs a világon csúnyább állat, mint az olyan ember, aki nem erzi a személyes felelősség hatását, midőn embertársai felett itél ! ! Ilyen újabbkori inquisitorokra az ev. egyháznak nincs szüksége. Indokolás nélküli Ítélet alkotmányos országban nincs. De hagyjuk ezt. Vizsgáljuk meg azt a legveszedelmesebb pontot, mely azt mondja, hogy a gyülekezet által jelölt lelkészek közül törülhető az, aki magyar hazafiság tekintetében meg nem bizható. íme az újkor Eris almája í Ki légyen a hazafiságnak megbízható bírája ? Csodálatos összezavarása a viszonyoknak és a feladatoknak. A sötét középkorban a római egyház urai a világi hatalmat használták fel a meg nem bizható keresztények, az „eretnekek" ellen. Ma, a felvilágosodás XX. századában megfordítva a világi urak akarják felhasználni az evangelikus egyházat a meg nem bizható hazafiak ellen ! A kizárólagos üdvösség gonosz tana most találkozik a kizárólagos hazafiság új tanával. A cél és az eljárás ugyanaz: megölni a lélek szabadságát a felelősség erkölcsi kötelessége nélküL Hajdan apáink istenért és hazáért ontották vérüket és győztek. Ma már nincs szükségünk istenre és vallásra — csak szájhazafiságra; de ezzel alig fogjuk: