Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-01-21 / 4. szám

1909 EVANGÉLIKUS ŐRÁLLÓ sajátos kívánalmak felől értesítettek volna, szíves kétséggel rendeztük volna be lapjainkat ugy, hogy szepesi testvéreink lapunkkal meg lettek volna elégedve, feltételezve természetesen, hogy a szepesség egyházi életéről rendszeres értesítéseket kaptunk volna ; mert ezek nélkül természetesen semmit se lehet csinálni. — Örvendenénk, ha csalódnánk, — de én félek — tapasztalatok, sajnos, megerősítik e félelmet — most már leszünk hárman, három nyomorúságosan tengődő német egyházi közlöny, de egy valóban életrevaló se lesz. Rz a mi régi bajunk Magyarországon, hogy nem értjük annak a módját, hogy ugy is gyenge erőinket egyesítsük. Mindig valami ujat, mindig valami különlegeset keresünk, és a mellett nem sikerül semmi, sőt a meglevő is meggyöngül és elpusztul. . . íme, igy beszél a Friedensbote szerkesztője. Semmi esetre sem kenyéririgységből, hiszen e feltevést további soraiban a leghatározottabban visszautasítja, sőt, mi ismerve gondolkozását, azt jó eleve is kizártnak tekintjük. De beszél a múltban szerzett keserű tapasztalásai és a jövő iránt táplált aggodalmai alapján, egyházszerető szivvel, igen megszívlelésre méltó hangon. Nagy igazságokat hangoztat akkor, a mikor azt mondja, hogy egyházi lapjainktól sokat követelnek, de nekik keveset adnak és hogy a tapasztalat győz meg arról minden egyházi lapszerkesztőt, mennyire lankad a kezdetben lángrakapott felbuzdulás. Rz erők egyesítéséről szóló intelmét pedig azoknak ajánljuk bölcs figyelmébe, a kik nem jó szemmel nézik, hogy kívülről és belülről jövő támogatással legalább ez az egy lapunk fenn tudja magát tartani. Egyébként természetesen a két meglévő német nyelvű egyházi lap mellett a harmadiknak keletkezése tárgyában mi, magyarnyelvű egyházi lap, nem vagyunk hívatottak véleményt nyilvánítani. Rendbe hozta egyházát. R hosszufalu-alszegi ev. egyház a mult évi decz. 20-án tartott közgyűlése egy bizottságot küldött ki, mely a közgyűlés nevében teljhatalommal volt hivatva intézkedni az egyház ügyeinek rendezésében. E bizottság a f. é. jan. 4-én és 10-én tartotta ülését, melyeken kirovatott az egyházi adó az 1905. 1905. 1907. 1908 és 1909. évekre, letárgyaltatott és jóváhagyatott ugyanezen öt évre mindenik költségvetés, intézkedés történt a hátralékok felhajtására és az adók befizetésére nézve, mely adók nagy része már be is fizettetett. R számadások is mind kész vannak. Ez a gyors és erélyes rendeszkedés Masznyik lelkész érdeme. Rz illető egyház pedig ezen jobb irányú lépésével szakított azon káros irányzattal, mely évekig csak kárára működött az egyháznak. Kényszer-nyugdij ? Masznyik Gyula hosszufalusi ev. lelkész oly feltétel alatt kérte nyugdíjaztatását, ha kérvénye az uj szervezet szerint fog elintéztetni. Rz illető lelkészt nyugdíjazta is az egyetem, nyugdíj, bizottság, de — a régi szervezet értelmében : 800 kor., illetőleg immár az uj szervezet szerint: 1200 * koronára. Ä nevezett lelkész, természetesen, ezen, az ő jelenlegi a 4000 korra rugó rendes lelkészi fizetéséhez képest csekély nyugdijat nem fogadta el és kijelentette, hogy folytatja tovább hivatalát, annyival is inkább, miután időközben egészsége úgyis helyreállott; és ezt be is jelentette az egyetem, nyugdíj, bizottsághoz, amely őt már utasította is, hogy újra vizsgáltassa meg magát az esp. nyugdíj, bizottság utján és az egészségéről szóló bizonyítványt terjessze be. Igy áll az ügy. És mégis csodák csodája, a mult év deczember 22-én püspöki rendelet folytán kiszállást tervezett az esperes, az illető egyház felügyelője és az esp. jegyző, hogy Masznyiktól a hivatalt, ha szükség, még karhatalommal is, átvegyék. Masznyik azonban ezen hatalmi intézkedést megfelebbezte a kerületi közgyűléshez s igy a hivatalnak karhatalmi uton épen karácsony előtt pár nappal tervezett átvétele elmaradt. Kérdés ezek után: miután sem az uj szabályzatban, sem az alkotmányban, rendes körülmények között, kényszer-nyugdij nem létezik: alkalmazható-e karhatalom egy pláne 30 évig hűségesen szolgált esp. felügyelői, sőt püspöki dicséretben is részesült lelkész eltávolítására, akár a kerületi, akár az egyetemes gyűlés felhatalmazása, avagy legalább törvényszéki ítélet nélkül ? S alkalmazható-é éppen akkor, midőn az illető lelkész egyházát rendbe hozta? Egy érdeklődő. — Érdeklődő testvérünknek egyelőre szolgáljon a következő felvilágosítás megnyugtatásául: távol áll tőlünk, hogy mi bárkinek jogos igényei teljesülése elé akadályt akarnánk gördíteni. Jobbra és balra tárgyilagos igazságérzettel, óhajtunk vizsgálat tárgyává tenni minden ügyet s azért a Masznyik Gyula nyugdíjaztatása ügyében is illetékes helyen fogunk kérni az igazságnak megfelelő felvilágosítását s fogjuk azt, ha ,,Érdektődő" testvérünk vagy az illetékes felsőség ugy kívánja, akár összes tartozékaival együtt nyilvánosságra hozni. De már az ellen jóeleve tiltahozunk, hogy a tiszai egyházkerület nagyérdemű püspökét bárki is megvádolhassa azzal, hogy törvényes alap hiján valamely lelkésztársa hivatalának karhatalommal való átvételét erőszakolja. — ,,Érdeklődőnek

11 azt az indokát pedig, hogy ez az átvétel épen akkor terveztetett, a mikor az ügyben szereplő lelkész „egyházát rendbehozta

1

1, engedje meg, de csak bizonyos el nem fojtható indignáczióval fogadhatjuk. „Érdeklődő" testvérünk ezt az ugyancsak általa beküldött s ,,Rendbehozta egyházát" kezdetű, lapunk mai számában olvasható közleményre való utalással mondja. Mi pedig azt mondjuk, a keresztyéni türelem és megbocsátás legutolsó határáig ment el az az egyházi felsőség, a mely az ugyancsak ezen közleményben taxatíve felsorolt mulasztásokat másnemű büntető intézkedések tárggává nem tette. Ám jó, Masznyik Gyula „rendbehozta egyházát". Jobb mint ha nem tette volna. De akkor legalább — szeretettel kérem — ne vádoljunk mást, a mikor őt még mindig védjük. — És engedjen meg „Érdeklődő" testvérünk, ha ezt az alkalmat ezúttal felhasználjuk arra is, hogy komoly intelmet intézzünk brassói lelkésztestvéreinkhez ! Hozzánk beküldenek jobbról is, balról is lapokat, újság szemelvényeket, iratokat, nyomtatványokat, a melyekből szomorúan állapítjuk meg azt a tényt, hogy a brassómegyei lelkészi kar két egymás iránt szenvedélyes gyűlölettel eltelt pártra szakadt, a melyek — egyikőjök több, másikuk kevesebb illemtudásból származó reservátával — egymás elleni kifogásaikat a kétlelkész szerkesztette ellenlábas újságok révén igazán bántó és gyalázó módon tálalják fel a nagyközönség előtt. Mi már régen figyeljük ezt a szégyenletes, nem lelkészekhez illő állapotot. S hogy „Érdeklődő" megadta reá nekünk az alkalmat, íme, nyíltan megrójjuk érte a gyűlölködő testvéreket, s tesszük ezt annak a lelkészi tekintélynek nevében, a melyet elszántan kell védelmeznünk, ha szükséges, magukkal a lelkészekkel szemben is. Mit gondoltok, brassómegyei lelkésztestvérek, van-e akármelyikőtöknek oly tisztes neve és tekintélye a nép és az értelmiség előtt, mint a minő volna ez utálatos torzsalkodások és állandó sze-