Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-01-21 / 4. szám

28 1909 költségeihez való hozzájárulás alól, az egyháztagok adóterhe ezzel is könnyíttetni fog az egyetemes határozat szerint. R valóságban azonban ez aligha jelent valamit, mert aligha akad olyan egyházközség, amelyben ezen a czímen ennek következtében az egyházi adó csak egy százalékkal is csökkenthető volna. Jelentékenyen nagyobb részt kötött le az egyetemes határozat az egyetemes egyházi nyugdíjintézet számára. R 903,690 koronának teljes harmadrészét: évenkénti 301,200 koronátItt már feltámad, fel kell hogy támadjon az a kérdés: van-e szükség arra, hogy a 903,600 korona évenkénti államsegélyből 301,200 korona évenként az egyetemes egyházi nyugdíjintézetnek adassék? Hasonlítsuk össze az egyetemes jegyzőkönyvből rendelkezésünkre álló adatokat. R 91-ik pontban feltalálható az egyetemes nyugdíjintézet zárószámadása. Ennek tanúságaként a nyugdíjintézet alaptőkéje az 1907. év végén 1.361,873 korona 70 fillér s az 1907. évben a kamatjövedelem fedezte az özvegyi és árvagyámdíjakat. R tőke maga egy év alatt 130,338 korona 05 fillér jövedelemfelesleggel gyarapodott. R 98-ik pontban feltalálható adatok szerint a közalap, amely évenként 100,000 korona államsegélyt kap, évi 48,000 koronát juttat az egyetemes nyugdíjintézetnek ; a közalap összes kiadásainak közel egy harmadát. Rz egyetemes nyugdíjintézetről szóló szabályrendelet 37-ik §-a szerint az 1907. és 1908. évekre kapott 903,600 korona államsegély egyharmada a nyugdíjalap tőkéjéhez csatoltatott. Ugyancsak a szabályrendelet 38-ik §-a szerint az egyházközségek és más, a nyugdíjra jogosító állomásokat fenntartó testűletek minden állomás után a javadalom, illetve a nyugdíjigény 1 százalékát, a theologiai akadémiák 4 százalékát, a nyugdíjjogosúltak pedig a 40-ik § szerint 3 százalékát kötelesek évenként a nyugdíjintézetbe befizetni. Ezen felül az egyházak évenként egyszer offertoriumot kötelesek tartani s a nyugdíjjogosultak belépési járulékokat fizetnek. R nyugdíjalap jövedelmei tehát saját tőkéjének kamatain kivűl, ami önmagában véve is tekintélyes összeg évenként, valamint a tagok egyszersmindenkorra fizetendő belépési járulékain kivűl: a nyugdíjjogosúltak javadalmazásának, illetve nyugdíjigényének nem kevesebb, mint 4 százalékából s ezenfelül a közalap évenkénti 48,000 koronás hozzájárulásából állanak a három milliós, illetve 903,600 koronás államsegély egyharmad része nélkül is. Hogy ez a 4 százalék mennyit tesz ki évenként, azt csak az adatok alapos ismeretével lehet megállapítani. Egy bizonyos, hogy magából az ebből befolyó bevétel fedezi a nyugdíjjogosúltak 4 százalékának teljes nyugdíját. Vagyis ha a nyugdíjintézet tagjainak 4 százaléka teljes 40, illetve 30 évi szolgálat után megy nyugdíjba, azoknak nyugdíját ez a bevétel önmagában képes fedezni. Minthogy a szabályrendelet nem tartalmaz intézkedést abban a tekintetben, hogy a nyugdíjintézet bevételei közül melyek fordíthatók a nyugdíjigények kielégítésére s melyek csatolandók a tőkéhez annak gyarapítására, joggal következtethető, hogy szükség esetén az összes évi bevételek erre a czélra fordíthatók. Tehát a már említett 4 százaléknyi évi járulékokon kivűl a tőkének | összes kamatai, a közalap 48,000 koronás | hozzájárulása és a többi bevételek is. Ezek az összegek, alapul véve az 1907. évi bevételi adatokat, és az azóta a tőkéhez csatolt 301,200 koronát, illetve annak kamatait, minden valószínűség szerint meghaladják az évenkénti 200,000 koronát. Beavatatlanok előtt és így e sorok irója előtt is egyenesen érthetetlen dolog, hogy mikor a nyugdíjigények kielégítésére az ismeretlen összegű, a 4 százalékból befolyó járulékokon kivül, amelyek a nyugdíjjogosúltak 4 százalékának teljes nyugdíját fedezni képesek, még 200,000 korona áll évenként a nyugdíjintézet rendelkezésére, miért kell a 903,600 korona államsegélynek is egyharmad részét, 301,200 koronát teljes összegében elvenni tulajdonképeni rendeltetésétől, az adófizető egyháztagok adóterheinek csökkentésétől ? Miért kellett bekövetkezni annak a feltűnő nagy aránytalanságnak, amely a két testvér egyház hívei között egyházi adózás tekintetében bekövetkezik ? Hová fog vezetni ez a különbözet, ez az aránytalanság ? Ki fogja útját állani a kezdetben talán visszafojtott, vagy visszatartott, de mihamar bizonyára elemi erővel kitörő elégületlenségnek ? Ki fogja megmenteni papjainkat attól a vádtól, hogy az adófizetők terheinek csökkentésére adott államsegély nagy részét a maguk czéljaira foglalták le? S ki lesz képes ennek a lappangó gyanúnak alaptalanságáról meggyőzni nemcsak külsőleg, de lelkükben is az elégedetlenkedőket ?