Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-08-12 / 33. szám

1909. 287 ruás lelkész nyugdíj igénye csak is 2400 kor. lehet? Szíveskedjék nyilatkozni, hogyan egyeztethetők össze a nyugdíjintézeti szabályok 18., 19. és 20. §§-ai eme hangoztatott felfogással a 2400 kor. nyugdíj igény­nyeí? Osztja-e váljon a nyugdíjintézet szabályrende­let hivatkozott szakaszai ellenébe ama — sokakra sérelmes felfogást? Tisztázzuk az eszméket, fedezzük fel a hibákat, tárjuk fel az esetleges mulasztásokat! Frenyó András, lelkész. Védekezés a szocialisták egyházi térfoglalása ellen. Békéscsabán a „parasztpárt" ott, ahol a nép­szavazás döntött, oly tömör pártnak bizonyult, hogu a jövő évben bekövetkező presbiter választásnál nagy­mértékű térfoglalása várható. Ennek meghiúsítása végett a jelenlegi presbité­rium az eddigi helyett új választási szabályrendeletet készített, melyet az arad—békési esperességi gyűlés már elfogadott s mely most a kerületi gyűlés elé kerül megerősítés végett. Már ezért is, de meg általános elvi jelentőségé­nél fogva is érdekelheti e szabályzat hazai evangeli­kus közönségünket. Ez mentse azt, hogy e javaslat számára — anélkül, hogy véleményt mondanék felőle — helyet kérek az ,,Őrálló"-ban. Ä Csabán eddig érvényben levő presbiter-válasz­tási szabály az, hogy minden rendesen adózó egy­háztag hat napon át, egy helyen, tetszés szerint ösz­szeállitott szavazati lappal az összes százötven pres­biterre szavazott. Äz így többséget nyert százötven egyén lett presbiterré. Az új szabályzati javaslat rendelete ekként módosítja : I. A szavazási jogosultság és rend. a) Csak az szavazhat és csak az választható, aki nem hátralékos; csak ott szavazhat és csak abban a kerületben választható, ahol lakik. b) Minden kerületnek 30 presbitere lesz s az illető kerületben lakók csak e harmincat választják; tehát — amennyiben öt a kerület — a presbitereknek csak ötödrészét. c) A szavazás mind az öt helyen ugyanazon napon történik és csak egy napig, azon is csak d. e. 8 órától d. u. 4 óráig tart. Azontúl nem terjedhet. — Egy kerületre körülbelől ezer szavazó esik. d) Szavazni csak az egyházi elöljáróság által nyomatott lappal, de azzal is csak úgy lehet, ha az egyház pecsétje is rajta van. e) E szavazati lapot csak a szavazási helyiségbe léptekor kapja meg a szavazó s onnan ki nem mehet, amíg a lapot át nem adja a szavazatszedőnek. f) Ha a szavazati lapon törölni akar, azt a szá­mára a teremben kijelölendő helyen megteheti, de e közben senki sem közeledhetik hozzá. g) Aki a szavazati lapon senkit, vagy mindenkit törül, annak szavazata a jelenlegi presbiterek javáraesik. II. A választás jelölés alapján történik a következőkép a) A jelöltek lajstromát hatvanöt tagu bizottság allitja össze, mely 15 hivatali, 20 a presbitérium által és 30 a közgyűlés által választatott tagból alakul. b) Jelölve első helyen a jelenlegi 150 presbiter lesz. Minden jelenlegi presbiter mellé három újat jelöl a bizottság. így összesen hatszázan lesznek jelölve, illetőleg egy-egy kerület szavazólapján százhúszan. c) A hatszáz jelölt között 60 intelligensnek, 60 iparosnak, 240 huszonnyolcnál több holdasnak, 240 huszonnyolcnál kevesebb holdasnak kell lennie. Ezek közül 15 intelligens, 15 iparos, 60 huszonnyolc holdon fölüli, 60 huszonnyolc holdon alúli lesz presbiterrc, még ha annyi nem is kapna többséget. Többnek pedig nem szabad presbiterré lennie, még ha meg is kapná a többséget. Megtörténhetik az is, hogy az intelligensek és iparosok által lakott kerületnek földművesei több sza­vazatot kapnak, mint valamely más kerületben lakók, azért még sem lesznek presbiterekké, mert minden kerület lakosaiból 30 presbiternek kell kikerülnie, még ha az a 30 nem is nyerne abszolút többséget. S miután a jelenlegi presbiterek nem mindegyike lakik abban a kerületben, amelyben hat év előtt meg­választották, bár mint régi presbiter az új választás­kor ott lesz jelölve, nem lesz ott megválasztható, még ha többséget nyerne is. Hogy az ily több, illetőleg kevesebb szavazatot nyert presbiterek közül ki lesz a presbiter, azt a sza­vazatbontó bizottság fogja megállapítani. Közli: Korén Pál, b.-csabai lelkész. B E L É L E T. „Ä magyarhoni egyetemes evangelikus egyház Gyámintézete" a Luther-Társaság"-gal egyidejűleg 1909. szeptember hó 25. és 26. napján Kassán tartja meg az ezidei évi közgyűlését. 25-én délben 11 óra 44 perckor fogják fogadni Kassán a vendégeket aznap fél 4 órakor lesz a Luther-Társaság igazgató-választ­mányainak az ülése a vármegyeház közgyűlési termé­ben (Fő-utca). Fél 5 órakor ugyanott lesz a Luther­Társaság közgyűlése. — Este fél 7 órakor Luther­ünnepély lesz a kassai ág. h. ev. templomban (Kossuth Lajos-utca). Másnap szept. 26-án d. e. 9 órakor Gyám­intézeti istentiszteletet tartanak az ág. h. ev. templom­ban s az istentisztelet után ugyanott az E. E. E. gyámintézeti tagok közgyűlésre ülnek össze. A meg­hívót tartalmas tárgysorozattal már szétküldték az érdekelteknek. A kedvezményes vasúti jegyek ügyé­ben már intézkedett a Luther-Társaság elnöksége Akik tehát a kedvezményes vasúti jegyet igénybe venni szándékoznak, azok szíveskedjenek Majba Vilmos Luth.-társ. titkárnál (Budapest, VIL, Rottenbiller-utca 12. sz.) s az elszállásolásra vonatkozólag Möhr Béla kassai ev. lelkész urnái jelentkezni. Ä zólyomi ev. egyházmegye közgyűlését, melynek tárgyait az előző esti értekezlet előkészítette, julius 20-án tartotta Beszterczebányán Csipkay Károly egyhm. felügyelő és Svehla Gusztáv főesperes együt­tes elnöklete alatt. — A napi rend gazdag tárgysoro­zatából kiemelkedett a főesperes kiváló gonddal meg­szerkesztett évi jelentése, melyben az egyházi élet minden nevezetesebb mozzanatáról világos tájékozta-

Next

/
Thumbnails
Contents