Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)
1909-07-29 / 31. szám
1909. Az aradi egyház kiválási szándékára vonatkozólag, az elnökség bejelenti, hogy az ismeretes memorandumban az aradi és fővárosi lapokban foglalt súlyos rágalmakkal szemben önmaga ellen fegyelmit fog kérni. A közgyűlés pedig a memorandumban foglalt vádakat egyhangúlag valótlanoknak és alaptalanoknak nyilvánította, az elnökségnek bizalmat szavazott, az aradi egyházat nem bocsájtotta ki kebeléből, miután ez ügy úgy sem intézhető el közigazgatási, hanem törvényszéki uton. Az iskolaszék és a számvevőszék jegyzőkönyveinek s az azok kapcsán tárgyalandó ügyek letárgyalása után az aradi egyház híveinek minden bizottsági tagságról történt lemondása folytán a megüresedett helyek választás utján betöltettek. — Jövő évi közgyűlés helyéül meghívás folytán Mezőberény I. kerületi egyháza jelöltetett. Este fél 8 órakor a közgyűlés az elnökség éltetése mellett berekesztetett. Egy jelen volt. T. olvasóinkhoz ! Ä szerkesztő aug. hó folyamán lakóhelyétől távoliévén, ez úton kéri a t. munkatársakat, hogy a lap szellemi érdekeit érintő közleményeket tdő. Makovitzky Emil s. leik. — hitoktató úr címére szíveskedjenek beküldeni. Ä tolna—baranya—somogyi egyházmegye julius hó 13. és 14. napjain tartotta meg rendes évi közgyűlését Pécsett Horváth Sándor foesperes és Szeniczey Géza esperességi felügyelő társelnöklete alatt. Az esp. gyűlést megelőzőleg jul. 13-án d. e. 9 órakor vette kezdetét a gyámintézeti istentiszte'etet, mely alkalommal Németh Gyula szekszárdi missziói helyettes lelkész emelkedett, lelkes egyházi beszédet mondott. Gyámintézeti offertorium címén befolyt: 64 kor. 94 fill. ' Ez után az évi közgyűlés vette kezdetét. Szeniczey Géza világi elnök magas szárnyalású vallásos ihlettségtől áthatott beszéddel a közgyűlést megnyitván, utalt arra, hogy noha a ,,Ne temere" pápai breve visszavonatott, azt követte a ,,Provida" még veszedelmesebb a r. kath. püspöki karhoz intézett pápai instrukció. Tömörülésre szólítja fel ezen a felekezetek közt áldatlan békétlenség és viszály felidézésével szemben úgy az evang. lelkészi kart, mint a világi elemet. Most következett a foesperes bő és tanulságos évi jelentése. Jelentésében az elmúlt évnek két nevezetes alkotásáról emlékszik meg, az egyik a lelkészeket, a másik az egyházközségeket érdekli. Az első a papi nyugdíjintézet áldásos intézménye, a másik, az adóleszállítási alap az egyházközségekben 100 százalék-ot meghaladó hívek terheinek könnyítése. A gyülekezetek vallás-erkölcsi állapota kielégítő, különösen örvendetes a hívek hitbuzgösága és áldozatkészsége, a mi arról tesz tanúságot, hogy az ősi protestáns erények még — hála a gondviselésnek — fennállanak. Sürgeti a papi- és tanítji fizetések rendezését, kiemeli, hogy főtiszt. Püspök Ur a bonyhádi főgimnáziumról látogatása alkalmával elismerőleg emlékszik meg. A foesperes a személyi változások kapcsán megemlékezik a nyugalomba vonult lelkészekről, u m. Eeldi Károly sérszentni lósi és Vagner Samu varsádi tagtársakról. Wiesner Boldizsár ^majosi lelkész nyugdíjazására vonatkozólag felemlíti, hogy nyugdíjaztatása most van elintézés alatt. Nyugalomba vonulását nem a kor, hanem sorvasztó betegsége okozza. Az egyházmegye 52219 lelket számlál. Az elmúlt évben szüi. 736 fi, 758 nő, ezek közül törvénytelen 20 fi és 14 nő, házasság köttetett 430 tiszta, 86 vegyes pár, elhalt 1059. Egyházunkba áttért 13, kitért egyházunkból 37 lélek. Házasságot kötött egyházunk előnyére 16, hátrányára pedig 6, a gyermekek vallását illetőleg. Majd az alesperes terjesztette elő naqy gonddal összeállított jelentését, melyről csak röviden emelem ki azt, hogy az összes iskolákban a tanításban tapasztalt szép haladás felett örömének ad kifejezést, azon óhaj kíséretében, hogy a népiskola mindég hazafias protestánsokat neveljen. A közgyűlés az esperesek kimerítő jelentéseit tudomásul vette s ezéri nekik jegyzőkönyvileg köszönetet szavazott. Az egyházkerületi közgyűlésre megbízólevéllel megválasztattak: Schöll Lajos, Kracher György, Czipo'.t Áron, Reich Sándor lelkészek és Kurz Vilmos, Hazslinszky Géza, Grosch József. Az egyh. nyugd. szabályrendelet 23. §. alapján I nyugdíjügyi bízotts. tagokul rnegváiasztattak: Reichert j Gyula, Müller Róbert, Szabó János és Czipott Áron lelkészek. A közgyűlés tudomásul vette a pénzügyi bizottság, a számvevőszék, a népiskolai bizottság, a gyámint. bizottság, a német énekes könyvügyi bizottság jelentését valamint a bonyhádi főgimnáziumról szóló jelentést is, mely utóbbinál a szomszédos házteleknek megvétele határozatilag kimondatott. Az indítványok és kérvények során tárgyalásra került Kaposszekcső és Udvari leányegyházak anyásitási ügye. Az egyházmegye mind két gyülekezetre nézve az anyásitást hozza javaslatba a congrua igénybe vétele mellett. A jövő évi közgyűlés helyéül Györköny lőn kijelölve. Közli Reichert Gyula, kistormási lelkész. Ä pestmegyei esperességi közgyűlés folyó évi junius hó 7-én és 8-án Budapesten folyt le. Ezt megelőzte julius 6-án délután a papi értekezlet. A papi értekezleten kisebb fontosságú napi kérdések mellett tárgyaltatott a reformatio 400 éves megünneplése, a melyre vonatkozólag a papi értekezlet abban állapodott meg, hogy e kérdést két felé választotta, úgy mint az országos ünnepre, mely nézete szerint az 1917. évi egyetemes közgyűlés keretén belül lenne megünneplendő s e 400 éves forduló emlékére a Luther Otthon annyira kiépítendő lenne, hogy abban minden a fővárosba kerülő evangelikus tanuló, vagy egyetemi hallgató otthont lelne. Az egyetemes országos ünnepet követő vasárnap — s ez az ünnep második része — pedig minden egyházközség a maga kebelében ünnepelné meg ezen nevezetes évfordulót s mindenütt a szükséghez képest (templom, iskola, torony, harang, orgona stb.) valamelyes emlék lenne alkotandó. Az egyetemes országos ünnep október végén lenne megtartandó. — A második fontos kérdés az istentiszteletek egyöntetűsége kérdése volt, amely a bányai kerületben már évek óta napirenden van. E tárgyban legutóbb Petrovics Soma csanád — csongrádi esperes összegyűjtve a kerületben divó szokásokat, készített egy javaslatot s ezen javaslat s az ahhoz történt egyházközségi hozzászólások képezték tárgyát a megbeszélésnek. A papi értekezlet oda koncluciáit,