Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-29 / 31. szám

266 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ . 1909. neki, hogy felmutatta egyháza sebeit s felébresztette szívében a vigyázatot, hogy éber legyen, mert az óra már üt és a kakas kukorékol. Lelke-teste fáradt volt, de hirtelen elfelejté e kellemetlen érzést, mert egy szelid, enyhe, családi kép tárult szeme elé s ehhez a kedves, bizalmas együtteshez oly jól illett a borongó félhomály. Ép egy fenséges egyházi énekünk végső akkordjai hangzottak el s az atya vidám szava kezdte a beszédet. „No kicsike lányom, most rajtad a sor, mond el mit tanultál az iskolában? Vallás óra is volt ugy-e? A kis leány elrecitálja a gályarabok történetét. ,,Én nem értettem" — gáncsoskodik közbe a ,,nagy" fiu. „Elmondom hát nektek én, kicsikéim" — ifangzik a jó mama szava s a gyermekek hozzásimulva, könyes szemekkel hallgatják. Vége van az elbeszélésnek Csend van a szobában, csak a kis leány sóhajt. „Mennyivel szebb így, ahogy te mondod el mamuka." Aztán megindul a kérdezősködések sora s a feleletekből megértik a gyermekek a történet velejét, felemelő tanulságát. Változott a szín, a gyermekek aludni tértek, az édes mama ott imádkozott mindenikkel s a kimondott „amen" után rácsókolta az álmot a kedves szempillákra s most együtt van ismét a tágas nappaliban a boldog házaspár. De a férfi homlokát gondfelhők árnyékolják s az aggódva reá függesztett szemek kérdésére így adja meg a választ. „Egy hirdetést olvastam. Egy jól ismert evang. családhoz bonne-t keresnek. Feltétel: csinos megjelenés, víg kedély. Semmi több." „Értelek kedvesem — folytatá az eszmét az asszony. Szó sincs még arról sem, hogy az erkölcse legyen jó, hát arra, hogy gondoltak volna, hogy a vallása milyen legyen. Ha jó és erkölcsös az a lányka, úgy mint embereket, nem fenyegeti veszély a gyermekeket, de ha katholikus, akkor hamarabb lesznek a gyermekek érzelemben katholikusokká, mert minden kath. nő született hittérítő, mielőtt a tanítás az ő protestáns öntudatukat kifejlesztené s így sohasem lesznek egyházunknak olyan támaszai, mint lenníök kellene. Szüleik a nagyvilág emberei, nem érnek rá gyermekeik értelmével sem foglalkozni, annál kevésbbé lelkök s szívöket művelni s abban hitüknek megkedvelését s az ahhoz való törhetlen hűséget felébreszteni. S a mit e tekintetben elmulasztott a szülei ház, helyre nem hozza azt semmiféle iskola. Vannak szülők, kik elmulasztják gyermekeik vallásos érzésének fejlesztését, mert a világ, a társas élet szeretete elfoglalja őket. Másokat meg az anyagi gondok, a munka tartják vissza attól. Viszont vannak olyanok, akik nem tudják ennek a módját. Sokszor töprengtem már én is ezeken az állapotokon s így jutott eszembe egy prot. gyermeklap eszméje." „Valóságos asszonyi terv — mosolygott a férj — jó és nemes, mint a legtöbb asszonyi eszme, de kivihetetlen is. Mí kell rá elsősorban is? Pénz, sok pénz, hogy legyenek jeles munkatársak. Mert egy ilyen úgyszólván missiói lapot ingyenes cikkekkel tölteni meg, egyértelmű lenne a kudarccal. S honnan veszed ezeket a kellékeket?" „Talán, talán — szólt bátortalanul az asszony — lehetne rá kapni az államsegélyből, csak meg kellene pendíteni a dolgot, lehetetlen, hogy ne volna érzéke az egyház vezetőinek ily nagyfontosságú kérdés iránt! ?" „Asszony vagy, anya vagy, olyan szemekkel látsz — vágta ketté a nő képzelődéseit a férfi s gúnyosan tevé utána — te azt akarod megmenteni, a mi még nincs elveszve, holott a magasabb egyházi szempontok mást diktálnak. De hagyjuk a vezetőket, benne van a hiba mindegyikükben. Kényelmesek, lanyhák vagyunk mindannyian arra, hqgy harcot, háborút indítsunk nemcsak a kath. bigottság, gyűlölség, de saját hitfelekezetünk hívei indolenciája ellen is, hogy diadalra segítsük a már-már haldokló ev. vallásosságot s hithűséget. Az igaz, hogy mint minden háborúhoz, pénz kell ehhez is s erre kevés az államsegély. Azért kellene sürgetnünk a 48-iki törvény végrehajtását, azért kellene választanunk oly világi képj viselőket, feljebbvalókat egyházaink számára, kik mint j érdekeink szószólói nem vágyakoznak a hatalmasok I leereszkedő vállveregetése után, meiyeket langymei leg, limonádészerű beszédjeikkel, viselkedésükkel vélnek kiérdemelhetni, de meg kellene követelnünk tőlük, hogy ha már elvállalták érdekeink képviseletét, akkor szálljanak szembe bátran ellenségeinkkel, jogaink meg nem adóival s vigyék magukkal e harcba Ábrahám hitét, hogy szent az ügy, melyért síkra szállnak, Sámson erejét, mely meg nem gyengül az ellenség legerősebb támadásaival, kísértéseivel szemben sem, Dávid bizalmát, hogy győzni fogunk, győznünk kell, mert velünk van az Isten, Krisztus szeretetét, mely az ellenségben is testvért lát s rom'ását nem akarja s Luther bátorságát és kitartását, mely akadályokat, gátat nem ismerve tör egyenesen a cél felé. De addig is, míg az Ur Isten megadja nekünk a tisztán látást az ilyen férfiak felismerésére, s elhozza az idők teljességét jogaink kivívására, addig is, add uram, hogy megtegyük mindnyájan a lehetőt a vallástalanság legyőzése, s az evang. hitélet felébresztésére, s ébrentartására, elűzvén ezzel a köztünk most uralkodó szel emet, hogy utána életre keljen egy általában vallásosnak nevezhető, de különösen nekünk evangélikusoknak szilárd erkölcsöket, s buzgó hithűséget hozó kornak szelleme." „Ámen" — mondá halkan a lelkéből szóló beszédre az ifjú, de tekintete útitársát kereste, ki türelmetlenül indult kitelé. Ő utána, s hallja már szavát: „Rajongó férfi, sentimentális nő e világba nem illő utódokat nemz, s nevel, mondom én Madács után szabadon. Aki hallgat, magára hallgat, régi igazság, mely mindig új marad, valamint az is, hogy hálátlanság ember a neved. Én pártfogásomba veszlek, megmutogatom egyházad fájó sebeinek egy és más okát, sőt egy-két orvossághoz is szolgáltatok receptet s te viszonzásul ,,amen"-t mondasz a vesztemet óhajtó beszédre. Zavarban vagy, nem felelsz, nincs megadva még neked az udvaroncok sima nyelve, mely képes a sértő J szóból is hizelgést kimagyarázni. No se baj! Nem ! veszem fel tragikusan a dolgot, hisz nem is volnék e kornak szelleme, ha valami mélyebb benyomást tenne rám. S most már válhatunk !" Maradj, maradj még csodás lény! Barátomnak mutattad magad nekem az evangelikus lelkipásztornak, te e klerikális kornak szelleme, honnan ez ellenmondás lényedben? Oh mond, mint magyarázzam kegyedet?! Mit tegyek, hogy javunkra fordítsam a látott és hallott dolgokat? Különös mosoly kelt a szellem ajkain s szólt: „Hát még mindig nem ösmerted meg eléggé e kornak szellemét, hogy csodálatosnak találod lényében az ellenmondást és következetlenséget? Tanácsot nem adok. Gondolkozó, érző és akaró lény vagy. Cselekedj.