Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-22 / 30. szám

260 EVANGELIKUS ŐRÁLLÓ Következett ezekután a másik ünnepélyes beszéd, s nyomában az évi hosszú beszámoló Händel Vilmos főesperes ajakáról. Kevés, úgymond, a hozzá tenni valóm elnöktársam beszédjéhez, csupán annyi, hogy a vigasztalan jelenben az a nagy vigasztalásunk van, hogy a történelem tanítása szerint, az emberiség fej­lődése nem megy egyenes vonalban. Most is reaktió van; a szabadság nagy elvei szenvednek, a sötétség hatalmai mintha feltámadtak volna a szabadelvűség tiprására. Ám a történelem soha nem teszi állandóvá a setétség hatalmának ha még oly nagy diadalmát is 1 Mi azonban ölbe tett kezekkel ne nézzük ezeket, se meg ne ijedjünk; vegyük fel a harcot a felvilágoso­doítság fegyvereivel kezünkben, bizton, bátran, erő­sen, nem támaszkodva mindenféle szövetkezésekre se, csupán arra a szövetségre, amely az Uj-Szövet­ség: a szent Evangyélium. Ä magyar haza szerete­tétől elválaszthatatlan egyház s vallás szeretet jegyében menjünk előre ! Ugy legyen ! A szintén nagy lelkesedést keltett e szavakhoz méltó volt az ernyedetlen évi szorgalomról tanúskodó hosszú évi főesperesi beszámoló, melyben bőven van szó az egész esztendei esperességi hitéleti termésről egyház-iskolai tekintetben; a közkézre kerülő esp. gyűlési jegyzőkönyv beszélend róla. A gyűlés további folyamán az előadók beszá­moltak az előterjesztendőkről. A gyámin ézet előző napi üléséről, melyen Farbaky István esp. m. felügyelő és Krupec István alesperes elnököltek, referált Fuchsz János gyámint. jegyző, úgyszintén a papi segélyzőről; az esperesség számvevőszékének adatait sorolta Hajdú Lajos, kiterjeszkedvén a honti ev. esperességnek köz­igazgatási célokra jutó uj 3000 kor. államsegély, nem­különben a hívek terhét csökkenteni hívatott állam­segély felosztására, mely utóbbi tekintetben azonban bizonyára csalódás várakozik egész honi egyházunkra, a honti azon tanulságból, hogy magának Hontnak járna az ev. egyetemes gyűlésen kimondott 35 százalékon felüli egyházi adónak (szemben az államival) csök­kentésére körülbelül 70,000 korona, holott az egész dunáninneni kerületre csupán c. 100,000 korona jut, mit kapna tehát a sokkal nagyobb Nógrád, továbbá a szintén terjedelmes Nyitra s a trencséni, pozsonyi, barsi, fejérkomáromi esperesség ? Hát bizony ember tervez, s a numerus végez — úgy Hontban, mint Budapesten ! A nevezetes iskolai bizottság ügyeiről Zsámbor Pál selmeci lelkész referált, s a gyűlés számos, fontos, az iskolai éleibe vágó határozatot hozott. E gyűlésen egyéb közt Bobál Samu egyházmaróthi lelkész az ismétlősök iskolamulasztását érő büntetésnek — a politikai közig, hatóság közreműködésével -- megfelelő nagyobb arányú kiszabását s megiörténendő végre­hajtását szorgalmazta. A honti ev. iskolákban egyéb­ként az évi általános tanítási eredmény jeles. A papi s tanítói értekezletek ülésén előfordult főbb ügyekről beszámolt az alesperes, úgyszintén az j alkotmány és jogügyi bizottság tárgyairól is, melyek között fontosb volt a lelkészválasztási szabályrendelet módosítása, melyhez e bizottság is megtette a maga észrevételét; az ipolysági ev. templom Folkusházy által számadása ügyében határoztatott, hogy a pénztáros, illetve a még fel nem oszolhatott bizottság gondos­kodjék mielőbb okmányos számadás beterjesztéséről; az esperességben gyűjtött 73 korona belmissiói pénz ! ez idén is az ipolysági ev. templom orgonaalapjának adatik. „» A közgyűlés el nem fogadta az udvarnoki lel­kész s tanító azon ajánlatát, hogy ők dacára a tavalyi esperességi s a követelést megítélő határozatnak nem akarván végnélkül pereskedni özv. Vissnyi Emiiné patkósi ev. lakossal, az általa még 10 év előtt fel­ajánlott, de nem fizetett évi 10 kor. összegért, inkább lemondanak e járulékról az esperesség javára, most és a jövendőben; ugyancsak teljesíthetlennek találtatott Bakabánya ev. egyház azon — bizonyára nem jó praecedenst alkotható — kérelme, hogy ez egyház addig, míg uj ev. templomát fel nem építi, a gyám­intézet céljaira meg ne adóztassék; ugyancsak az egyháznak ev. nőegyleti alapszabályai örömmel fogad­tatnak el; köszönettel vette továbbá s hálásan az esp. gyűlés főesperese azon előterjesztését, hogy ő, az idei káplántartási összeget (1,800 kor.), (mely neki jár, de mert segédet nem kap, maga dolgozik helyette is) — 2000 korona kiegészítésben tanítói képzős számára leteszi, mely összeg Hajdú Lajos indítványára, mint alapítvány Händel Vilmos nevét viselendi; s ezzel kapcsolatban az esp. közgyűlés alapítványt tesz a pozsonyi Theol. Otthonban honti lev. t'neologus szá­mára, mely elhatározást jelenlevő Kovács Sándor theol. tanár s theol. Otthon felügyelő hálás köszönettel fogad s az alapítványlevél kiállítására nézve a kellő útmuta­tást készségesen s lelkesen megadja. Töméntelen egyéb, kisebb-nagyobb ügy elinté­zése után a közgyűlés megválasztja az isk. bizottságba Ivánka István, Plachy Gyula, Sztankay Aba drt; déká­nusnak az Ikladra elpályázott Mayer helyébe Ada­movics Samu zsemberi papot, az építészeti bizottságba Czajhánt (Bolemann helyébe); a lejárt terminusu esp. törvszéki bírákat újra megválasztja; tudomásul veszi, hogy Szekan Samu leköszönt a tanítói egyleti elnök­ségről, s helyét az a'elnök: Nagy Jenő foglalta el, uj alelnök pedig: Laczo J. selmeci tanító let', vége­zetül kiküldi a pozsonyi — aug. 26. s 27-ikén tartandó kerületi gyűlésre a honti követeket s közlelkesedéssel még a gyűlés elején elnöki szóra jegyzőkönyvez és a végén meneszt — az alesperes indítványára — táv­iratot is a kerületi elnökség egyházi félszázados nagy érdemű működésének örömünneplése tárgyában Balassa­gyarmatra és Bonyhádba Kr. Egyházmegyei közgyűlés. A tátraaljai ág. h. ev. k. egyházmegye f. hó 7-én és 8-án tartotta Gánó­ezon rendes évi közgyűlését Székely Gyula esperes és Dr. Lersch Kornél egyhm. felügyelő elnöklése alatt. A felügyelő ismertette az elmúlt év eseményeit, ameny­nyiben egyházi életünkre vonatkoznak. Sajnálattal említi, hogy egyházunk az elmúlt esztendőben is érezte lépten-nyomon a klerikalizmus erőszakoskodását. Egy­házmegyénk noha leginkább tót és német hívekből áll, híven szolgálja a magyar állameszmét itt az ország határán, mégsem részesül keliő támogatásban a kor­mány részéről. A „Ne temeré"-t visszavonták, de az instruktio annál veszedelmesebb. Az esperes jelenté­séből kiemelendő, hogy az egyházmegyében a mult esztendőben adományok- és hagyományok címén 35,000 K folyt be. Az egyházmegye lélekszáma 10,595, a szaporodás 52 lélek. Az úrasztalához járult 11,517 személy. Áttért mi hozzánk 6, felekezet nélkülivé lett 8. Az egyházkerületi közgyűlésre mennek az elnöksé­gen kivűl, Posch G. A. és Ritter István a lelkészi karból. Kirchknopf G. A. késmárki lelkészt az elnök­ség szívélyesen üdvözli, aki fogadja, hogy az egyház-

Next

/
Thumbnails
Contents