Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-07-01 / 27. szám

2.32 EVANGELIKUS OI.'ÁLLO 1 LH»«» Eszébe jut s átéli újra azokat az érzéseket, melyek akkor dagasztották keblét, mikor ősz püspöke az ő tömött fűrtü fejére tetie kezeit s elénekelte oly gyönyörűen a felszentelő igéket, hogy a legközönyösebb hallgatónak is könny szökött szemébe. Eszébe jut — rosszul mondom, mert hisz egy percre sem feledte el — azzal van telve azóta szíve és lelke, amit akkor fogadott meg Istennek önmagának, nemcsak hangos szavakkal, de lelkének tiszta lapjára írt tüzes érzésekkel, hogy egyházáért élni-halni fog, a közönyösöket lelkesíti, a tévelygőket felvilágosítja, a hívőket pedig megerősíti s megtartja az egy igaz hitben, amelynek alapja az evangelium. Megfogadta, könnyűnek és gyönyörűségesnek hitte fogadalma megtartását. S most, pár hónapi működés után, ebben az ünnepélyes alkonyi órában fogadást tesz újra, habár már tudja, hogy annak megtartása nehéz, de betartása maga a gyönyör. ,,Uram én Istenem — tör ki szívéből e fohászszerű sóhaj — de meg is nehezítetted az időjárását felettünk. Óh mutasd meg nekem az útat, melyen járnom kell, a módot, mellyel célomat elérjem. Adj tisztán látó szemeket, adj ép érzékű lelket, hogy felismerhessem a rosszat, melytől félni, mely ellen küzdeni kell s tudjam meg találni és alkalmazni azokat az eszközöket, amelyek általában a vallásosság felébresztésére, de különösen a prot. hithűség minden vészen és viszályon való bátor megtartására segítnek." Összekulcsolt kezeit levette arcáról. Megdöbbent. Különös alak állt mellette. Éles, gunyoros nézésű szemei őt vizsgálták. Hosszú, szürke köpeny fedé tagjait, mely azonban itt-ott látni, de leginkább sejtetni en-< gede a legkülönbözőbb dolgok körvonalait. Jobbját pathetikus mozdulattal tartá szívén, míg balkezét elrejtve tartá a köpeny ráncai között. Kis idő múlva megszólalt: „Úgy látszik nem tudod ki vagyok ? Pedig ha nevemet tudod, töprengésed egyik részére már megkaptad a választ. Én a Korszellem vagyok. A Korszellem hozta magával, hogy a vallásosság, hogy úgy mondjam kiment a divatból s nagyon elfeledett polcra került, azon érzelmek, vágyak, indúlatok közt, melyek most a világot mozgatják." „Rosszúl beszélsz, felelt az ifjú felocsúdva első meglepetéséből, hogyan művelhetne a Korszellem ilyen dolgokat? Ellenkezőleg van, mert az emberek érzelem és gondolkozás módja s ezekből kifolyólag tetteik hozták létre a kfilönböző Korszellemeket." A szürke alak türelmetlen mozdulattal vont vállat s így szolt: Hm, amint látom, te is csak olyan vagy, mint embertársaid legnagyobb része. Okoskodni tudsz, de tisztán látni nem. Azért jöttem hozzád, hogy megmutassak neked sok olyat, melyet sem módod, sem időd, sem fogyatékos képességű testi szemeid meg nem engednének látni. Segíteni akariak, bár érzékenyen megsértetted hiúságomat, hogy jellmezemről el nem találtad nevem. ,.Igaz, nem ismertelek fel, de most már hogy kiléted tudom, megengesztellek azzal, hogy elemezem a rajtad észlelteket. Az a hosszú szürke köpeny, mely tested fedi, az a halálos közöny minden iránt, mit ugy szeret most fitogtatni e kor gyermeke, mely azonban csak jól, rosszúl fedi el azokat a vágyakat, szenvedelyeket, melyek többé-kevésbbé uralják őtet. A szívre tett kéz jelzi, hogy embertársaink szinte látványosságot csinálnák érzelmeikből. Hazafiság, vallásosság, emberbaráti szeretet, könyörületesség, úgy e nagyszerű nemes érzelmek — ide nézzetek atyámfiai, az meg van mind az én szivemben. De amikor tettre | kerül a dolog, óh jól látom én elrejtett kezed mozdúlatát, azt mutatja, mit várhatunk nagyhangú felebarátainktól — fügét. Végre az a gúnyoros, szinte csúfondáros tekintet, mi arcodnak jellegét megadja, főjellemvonása e kornak, melynek fiai szeretnek gúnyt űzni égi és földi dolgokból egyaránt. A szürke alak helyeslőleg bólintott. „Okosabb I vagy, mint hittem" — mondá az ifjúnak. ,, Te pedig — feleié az, — őszintébb, mint a nevednek megfelel, de ép azért kezdek bizni benned, kérlek oszlasd el még utolsó kétségemet! Hogy értsem azt, hogy te e klerikális kornak szelleme, segítségemre akarsz lenni nekem, a szellemeddel ellenkező célom | elérésében. ?" ,,Tudd meg hát, ha kívánod. Mint a legáinokabb i embernek, úgy ennek a kornak is meglehetnek néha I a maga őszinteségi rohamai. Egy iiyen pillanatnak í engedve jöttein én hozzád, Jösz most már velem?" „Megyek — sz^ lt az ifjú lelkész s követte a , Korszellemet." Csakhamar egy nagy, de elhanyagolt külsejű faluba értek. Hadasit levertség szállta meg. Ismerte ö e a falut, de nem ilyennek látta csak néhány év előtt is. A korcsmák — óh de milyen sok van mar belőlök — tömve, a templom majdnem üres. Hivogaioiag zúgnak a harangok, de kellemesebb zene annai a poharak csengése. Szépen szonokol a tisztelendő úr, de jobban esik a Mózsi beszédjét hallgatni, mert az úgy szól mindig, amint hallgatói érzése kívanja. Az iskoia udvarán két úr tárgyal egymással: a tanító és jegyző vállra vetett puskával' Egy gyermek könyörög nekik, „Nem tehetem jegyző úr. Édes anyám haragudnék meg, meg a jó Isten verne meg, ha ma, virágvasárnapján is elhanyagolnám a templomot." „Azt mondia édesanyám — szól a fiú, de most már szepegve, — hogy nemcsak bottal ver az Isten." „Hallgass — riad rá a tanító — félve tekintve | a megbántott falu basájára — eredj s hívj 4-5 paj| tást is, mert ha ma itthon maradsz, őrizheted az anyád j tyúkjait máskor is. Pedig rád fér a hajtódíj." Most egy paraszt gazda lépett a fiúhoz s ke| mény hangon rivall rá : „Ide menj, ahova hívnak ! Ha ! az urak nem félnek az Isten verésétől, mit félsz te ?! j Ők okosabbak, jobban tudhatják, mint mi, hogy mit | kell tenni. Magához rántja a fiút s úgy súgja: „Mit haragítod a jegyzőt, adía kölyke, hogy még nagyobb | porciót vessen ki rám, úgyis alig nyögök alatta." A fiú megadása jeléül lehajtja fejét s megy hajtőtársakat keresni. Szegény anya, hasztalan vetetted te ! el fiad szívében a vallásosság nemes magvait, ha j azok, kikre később bízva van, addig-addig nyesegetik ! a gyenge hajtást, míj az tövestől kipusztul, hogy heí lyét egy csomó mérges dudva, a vallástalanság, a hij tetlenség s az ezek nyomán fakadó erkölcstelenség S foglalja el. Szegény asszony te, a te férjed fél attól ! a pár fillértől, amivel a jegyző haragja megterhelhetné, de az eszébe nem jut, hogy kényszirszavával gyermeke boldogságát tette tönkre. Most kimarad a templomból, engedve a kényszernek, rövid idő múlva még • parancsszóra sem megy oda s kellemesebbnek találja 1 az erdőn-mezőn való csatangolást, a templom szűk padjaiban való kucorgásnál s tetszősebbnek az imént hallott okoskodást, a .pap legbölcsebb elmélkedésénél. Nem látja sehol, ama fenséges igék követésének pélI dáját. „Inkább engedelmeskedjetek Istennek, mint az embereknek s szivét elfogja a kétség, a Közöny, majd a teljes vallástalanság. Lehet-e bo dog egy vallástalan ember? Ideig-óráig elkábítják ugyan e világ élvei, a