Evangélikus Őrálló, 1909 (5. évfolyam)

1909-03-18 / 12. szám

i9o:> EV ANGELIKUS O

KALLO 105 drágaság uralkodik a tartós szárazság miatt, úgy, hogy a lipcsei missió kénytelen a hittérítőknek tetemes drágasági pótlékot engedélyezni. A lipcsei missió Malakka-félszigetét, HátsóIndiának legdélibb részét is bevonta munkakörébe és szép síkereket remél. Német-Keletafrikában 19 hittérítője, 4 missiói segédje, 2 építésze és egy tanítónője van a lipcsei missiónak, akik mellé még egy orvost és két ápolónőt fog kiküldeni, hogy a betegek tervszerű ápolásáról ís gondoskodjék. A nyáron még szaporítani akarja a munkaerőket, hogy a megkezdett munka annál síkeresebben haladjon előre. A missiói tevékenységnek szép kulturális eredményei is vannak. Äz 1907. végéig megtérített 1030 egyén közül 478 olvasni ís megtanult s a missiói iskolák 4400 tanítványt gondoznak. Az angol missiói egyesületeknek 858, a németeknek 19 orvos és orvosnő áll a szolgálatában. A szász missiói értekezlet 1909-re ís kiadta évkönyvét, amely néhány értékes czikken kivül közli a lefolyt év legfontosabb missiói eseményeit s a német evang. missió munkásságának és örvendetes gyarapodásának statisztikai kimutatását. A véto-jog megszüntetése. A pápaválasztásnál, régi gyakorlat alapján, az osztrák császárt s a franczia és spanyol királyt véto-jog illeti meg, vagyis egy bibornok útján eleve tiltakozhatik valamely bibornoknak pápává választása ellen. A nevezett uralkodók eme véto-jogát a pápaság nem volt ugyan hajlandó soha elismerni, de azért a legközelebbi pápaválasztás alkalmával ís érvényesült az, Ferencz József osztrák császárnak Rampolla személyét illetőleg, a krakói bibornok-érsek útján bejelentett tiltakozása útján. De bár éppen eme vétó folytán jutott méltóságához a jelenlegi pápa, most mégis egy bullát bocsátott ki a bibornokokhoz, a melyben a vétó ellen foglal állást ilyeténképen: Isteni büntetés és az exkommunikáczió terhe alatt megtiltjuk a római szentegyház minden bíborosának, a mostaniaknak, mint a jövendőknek, úgyszintén a szent biborosi kollégium titkárának és mindazoknak, kik a konklávén résztvesznek, hogy elvállalják bármily világi hatalomtól azt a megbízást, hogy vétót javasoljanak akár egyszerű kívánság, akár más formában nyilvánul az a vétó, akár az egész biborosi kollégiumhoz, akár a bíborosok egyikéhez vagy másikához intéztetik az írásban vagy szóban, egyenesen vagy közvetve. Senkinek sincs megengedve, hogy megsértse e tilalmunkat, rendeletünket, kijelentésünket, kötelezésünket, akaratnyilvánításunkat, intelmünket és előírásunkat, avagy ellene működni merészkedjék. Ha azonban valaki merészkednék ezt tenni, ugy tudja meg, hogy a Mindenható és Péter és Pál szent apostolainak haragját vonja magára. — Kíváncsiak vagyunk, hogy fogadják ezt a bullát az érdekelt uralkodók. T Ä R C Ä. Székács József és az 1841-iki „Ne temere." (Visszaemlékezés Székács születésének százados ün* nepe alkalmából.) Tudjuk, hogy az 1790,'1-iki XXVI. t. cz. 15 §-a ezt mondja : ,,A vegyes házasságokból, melyek mindig kath. lelkész előtt kötendők, melyek ellen azonban bármily ürügy alatt akadályt emelni tiltva van, származott és származandó gyermekek, ha az atya katholikus, ennek vallását kövessék. Ha pedig az anya katholikus, akkor csak a fiúgyermekek követhessék — sequi possint — atyjok vallását." De azt is tudjuk, hogy a kath. papok a protestáns apától mindig térítvényt követeltek a születendő figyermekeknek a kath. hitben történendő neveltetésére nézve. Ha pedig ez a térítvényt megtagadta, akkor a házaspárt, passiva assistenczia mellett megeskették ugyan, de tőle az egyházi áldást megtagadták. Ismeretesek azok az országgyűlési viták, melyek a múlt század első felében a vegyes házasságok megáldásának pápai tilalma felett folytak. Protestáns papi körökben igen gyakori megbeszélés tárgyát képezte az, hogy a római kath. papok megtagadják a vegyes házasoktól az egyházi áldást; szabad-e és lehet-e prot. lelkésznek a r. kath. pap által megesketett, de áldásban nem részesített vegyes házasokat megáldani ? Székács József azon papok közé tartozott, aki erre a kérdésre igennel felelt. Ki is jelentette, hogy a felmerülendő ilyen esetben ezen természetes papi jogával élni ís fog. Nem sokáig kellett várnia. Történt, hogy 1842-ben egy poroszországi származású gyáros Werther Frigyes nevü evangelikus férfiú, nőül akarta venni József nádor őfensége egyik kedves gazdatisztjének római. kath. hajadon leányát. Ez ismervén a római kath. azon rendeletét, mely szerint a vegyes házasságoktól a pap megtagadhatja az egyházi áldást, kijelentette, hogy ő egyházi áldásban is kiván részesülni. E részben az ő ev. papjához, Székácshoz folyamodott, kérve őt, hogy kívánsága teljesítésében segítse. Székács nem sokáig habozott; nem is futott sem espereshez, sem gyűléshez tanácsért, hanem saját felelősségére megígérte a vallásához ragaszkodó buzgó vőlegénynek, hogy ha a budai várkápolnában végbemenő esküvő után az illető kath. lelkész az áldást megvonja tőle, akkor onnét násznépestül jöjjön egyenesen az evang. templomba. Ő reá fogja adni az egyház áldását. Úgy is lett. A boldog vőlegény, tapasztalván a római kath. pap ridegségét, mihelyt a templomból a násznéppel együtt kilépett és mihelyt a nászvendégek bérkocsijaikon elhelyezkedtek, minden kocsiból egy-egy hatalmas férfihang tüntetőleg kiálltotta a kocsisoknak: „Zur evangelischen Kirche nach Pesth !" A kocsik tehát a pesti evang. templomhoz hajtottak, ahol a lelkész már hivatalos öltönyében várta őket. A kíváncsi közönség szokatlanúl nagy számban gyűlt össze a templomban és várta a történendőket. Néhány perez múlva Székács az oltár elé lépett és rövid bevezetés után kijelentette, hogy mivel a házaspár törvényesen és érvényesen hűséget esküdött egymásnak, ő nem esketi újra; de amennyiben azt kívánják, hogy az anyaszentegyház áldását adja reájok, ő az Üdvözítőhöz fordítja sziveiket, vagyis ahoz, aki minden áldások kútforrása, a Jézus Krisztushoz. Német nyelven tartott rövid ihletett szent beszéd után, az oltár elé térdelt házaspárt, az egész közönségen erőt vett meghatottsággal megáldotta! Azután pedig levélben értesítette mind a négy evangelikus püspököt tettének indokairól. Másnap tele lett a város azon hirrel, hogy Székács egy vegyes házaspárt, melytől a római kath. pap megtagadta az áldást, — megesketett! Ez ugyan nem volt igaz; de a hír annál feltűnőbb volt, és híven jellemezte az akkori közszellemet.