Evangélikus Őrálló, 1908 (4. évfolyam)

1908-02-27 / 9. szám

1-20 EVANGELIKUS O

KÁLLO 1908 alkalmazásba veendő óraterveket, amennyiben ez még meg nem történt volna, a miniszternek mielőbb bemutatni a végből, hogy azokat a miniszter a maga részéről is jóváhagyja; kötelesek ugyané tantárgyakra nézve az általuk jóváhagyott tanykönyveket tanítási segédeszközöket, a hazafias tartalmú olvasó könyveket és tanszereket, amennyiben ez még meg nem történt volna, felülbírálás és engedélyezés végett haladéktalanul bemutatni. Mindaddig, amig nem igazoltatott, hogy a többször említett tantárgyak tekintetében a miniszter által is jóváhagyott tanterv és óraterv tényleg életbe van léptetve és hogy a miniszter által is felülbírált és helyben hagyott tanítási segédeszközöket, tanszereket, tankönyveket, a miniszter által is jóváhagyott és hazafias tartalmú olvasókönyveket tényleg használatba vették, államsegély nem engedélyezhető. Csupán csak a felügyelet jogkörérc szorítkozik a rendelet, annak ellenőrzésére, vájjon az iskolai nevelés és tanítás megfelel-e az állam föladatainak. Ezt sérelmesnek nem tarthatom, sőt valamennyi iskolára kiterjeszteném, tekintet nélkül arra, vájjon kér-e és élvez-e államsegélyt vagy sem. Még korántsem annyira sovén ez az intézkedés, mint a milyent a nemzeti nyelv tekintetéből más országokban keresztül erőszakolnak és még is minket türelmes magyarokat sovénismussal megrágalmaznak! Az egyháznak teendője s érdeke, amennyiben az Utasítás föntírt követelményeinek még meg nem felelt volna, haladéktalanul megfelelni az utasításnak, nehogy az államsegélynek engedélyezése, illetve folyósítása a tanítók anyagi, az egyház anyagi s erkölcsi kárára halogatást szenvedjen. (Folyt, köv.) T A R C Ä. Ä lelkésznek az egyház betegeihez való viszonyáról. Ä lelkésznek egyháza betegeihez való viszonyából önként folyik a lelkipásztorkodás legnehezebb, legszebb és legmagasztosabb nyilvánulása: 1., a betegek látogatása; 2., a betegek gyóntatása vagy Urunk szent vacsorájával való ellátása s 3., az anyagilag szegény betegek gyámolítása. Mindez, miről főleg gyakorlati szempontból egész röviden beszélni akarok, a lelkipásztorkodás egyik legkomolyabb s legfontosabb ága. 1. Hogy ezen fontos lelkipásztorkodási ténykedés, /., a beteglátogatás, mely elől egy lelkésznek sc lehet kitérnie, maguktól a lelkészektől kellőleg figyelembe vétessék s el ne hanyagoltassék, mindenekelőtt szükségesnek tartom azt, amint azt magam is tenni szoktam, hogy a lelkészek által egy beteglátogatási napló vagy jegyzék vezettessék. Ezt Köstlin tanár is ajánlja a lelkészeknek önellenőrzés szempontjából az ő szakszerű munkájában: »Die Lehre von deer Seehlsorge« (341 oldal.) Tudtommal minden lelkész a beteggyóntatásokat esetről-esetre feljegyezni s azokat számszerint az évi jelentésben felhozni s a szószékről évente sylveszter estéjén vagy újévkor kihirdetni szokta. S a mint ez gyakorlati szempontból célszerű és üdvös, úgy a beteg látogatásoknak feljegyzése is az; van ennek is lelkipásztorkodási szempontból értelme és értéke különösen akkor: ha a név és idő feljegyzése mellett, a látogatás után feljegyeztetik röviden a beszélgetés tárgya és veleje is, mit később a lelkész a későbbi gyóntatásnál vagy esetlegesen a temetési beszédnél célszerűen felhasználhat. Lehetőleg minden beteggyóntatást, ha azt a körülmények megengedik, legkevesebb egy beteglátogatás ellőzze meg. Egy Stuttgartban 1863-ik évben Schiller Adolf nyomdájából kikerült egy névtelen öreg falusi lelkésznek tollából eredő kézikönyvben,* mely mai napig közkézen forog, a 4-ik oldalon a lelkészek előkészítésére egy szép ima foglaltatik, mely szerint a lelkész minden beteglátogatás és gyóntatás előtt otthon buzgó imában könyörögjön Isten segedelméért s az ő szt. lelkéért: hogy ezen hivatásánák teljesítésénél úgy beszélhessen, hogy a beteget megnyugtathassa, hitében, reményében s türelmében megerősíthesse s hogy a beteg az Úr Jézus Krisztusban megörvendeztessék s az ima ezen szavakkal végződik: »parancsolatodra megyek oda; benned bízom, Te bizonyára meg fogsz oltalmazni minden bajtól s balsorstól. Uram ! őrizd meg bemenetelemet s kimenetelemet mostantól fogva mindörökké. Amen. Igen üdvös és szükséges, hogy a beteglátogatásokra némileg előkészüljünk, imádsággal, alkalmas szt.írási idézetekkel s beszélgetési thémákkal! Szükséges, hogy biztos bizalommal forduljunk az Úrhoz, hogy betegeink gondolkozását vallásunk igazságaira irányíthassuk s eszüket s szívüket körülbástyázhassuk az írás szavaival! De ne csak a betegekkel beszélgessünk, hanem hozzátartozóival is. S egy-egy beteglátogatás egy fél óránál hosszabb ne legyen! Minden beteglátogatásnak célja az, hogy érezze a beteg, hogy a lelkipásztor törődik nyájával, annak testi és lelki állapotával s szükségletével; ami a betegnek jól esik, ha állapotával lelkésze törődik s őtet megnyugtatja s az áhítat vagy ima szárnyain Istenhez felemeli vagy ha ajánlkozik, hogy a beteget a vasárnapi közimába be fogja foglalni. Természetes és magától értetődő dolog, hogy a lelkész minden betegét tekintet nélkül vagyonra, állásra s korra nézve látogatja meg; kivéve a fertőző és ragályos betegségben szenvedőket, kivéve a pestis, cholera és feketehimlőben szenvedőket, kiket kívánatra s a kellő orvosi óvintézkedések betartása mellett meg kell gyóntatni; de az egyéb betegségekben szenvedőket kivétel nélkül látogatja a jó lelkipásztor s vigasztalja őket Jób s a szegény Lázár, a bélpoklosok, Agag, Hiszkiás, a vérfolyásos és a 18 évig beteg asszonynak példájával, a sántának és a vaknak s egyéb a sztírásból és az életből vett példákkal; inti őket türelemre ; Isten akaratában való megnyugvásra, az orvosi intézkedések betartására ; Krisztus Urunknak a halál felett nyert diadalmára s az örökkévaló hajlékok tartós békességére ! A beteg súlyos baját könnyebben viseli el, ha lelkét megnyugtattuk. Figyelmeztessük a hitben kevésbé erőseket, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk s hogy földi támaszaink, kincseink, erényeink, reményeink, eszünk és tudásunk előbb-utóbb elhagynak; porba szállnak; de van megváltónk, ki a bűntől és haláltól megszabadít, »ki a bűnösöket magához fogadja«, (Luk. 15. 2.) »ki által menetelünk vagyon az Atyához« (Efez 2. 18.) és az üdvösséghez, »mert ő a mi békességünk«. (Efez 2. 14.) Minden beteglátogatásnak az a célja: hogy a betegnek testi és lelki állapotáról meggyőződjünk, hogy megnyugtassuk, türelemre és békességre őt és ápolóit intsük; a hitben megerősítsük s a beteget lehetőleg úgy a mennyire lehet a beteggóntatáshoz előkészítsük. Ha csak a viszonyok megengedik imádkozzunk súlyosabb esetekben a betegért, különösen operáció előtt, nagy fájdalmaknál s az eszmélet elvesztésénél s intsük a rokonokat, hogy ők is imádkozzanak a betegért s őt gondosan ápolják. (Folyt, köv.) * Handbüchlein zu Kranken-Besuchen und Krankencommunionen für Geistliche. Von einem alten Landgeistlichen. Stuttgart. Druk und Verlag von Ädolph Schiller. 1863.